Barion Pixel
Connect with us

Tóth Erzsébet összes verse

Hírek

Tóth Erzsébet összes verse

Aliz már nem lakik itt címmel jelentek meg Tóth Erzsébet összegyűjtött versei. Mint a költő az MTI-nek elmondta, a kötetben összes, eddig kiadott verse, valamint húsz új szöveg is olvasható.

A Nap Kiadó által gondozott, 340 oldalas könyv címéről szólva elárulta: Aliz az egyik alteregója. „Sokszor választok filmcímeket a verseimhez” – tette hozzá, megjegyezve, hogy ezúttal Martin Scorsese egy korai filmjének címét „vette kölcsön”. „Rám a filmek legalább akkora hatással voltak, mint az olvasmányélményeim. Aliz például egy nehéz sorsú amerikai háziasszony” – mutatott rá Tóth Erzsébet.

A költő a kötetet „elszámolásnak” nevezte, ami – mint fogalmazott – hatvanadik születésnapja miatt vált aktuálissá. „Valami lezárult az életemben, és elkezdődött valami új. A könyv játék az idővel és a szerepekkel” – emelte ki Tóth Erzsébet.

A kötetbe húsz új vers került. „Keveset író költő vagyok. Az utolsó ciklus lezáratlanságot sugall, mutatja, hogy egy könyv jelenleg is készül” – mondta Tóth Erzsébet, megjegyezve, hogy olvasói szerint érdekes változás zajlott le költészetében.

Az új versekben erősen érződik a közvetlen kor, sokkal politikusabbak lettek, mint korábbi írásai. Kritikusai szerint a korábban rá jellemző elvonuló, női hang az új versekben „keményebb” és „komorabb” lett.

„Én ezt érzem az alaptónusomnak, noha személyesen nem vagyok komor, sőt inkább vidám vagyok. Lehet, hogy csak a komor hangulataimban írok verseket?” – tette fel a kérdést.

Mint fogalmazott, jelenleg egy versregényen dolgozik, amelynek egy változatából a debreceni Csokonai Színház készített előadást Kőrózsa betonszív címmel 2010-ben Mispál Attila rendezésében.

„Még hiányzik a műből egy-két fejezet. Ezt írom most, és ha végeztem, visszatérek a hagyományos versekhez” – mondta terveiről.

Az Aliz már nem lakik itt című kötetet szerda este mutatják be az Írószövetség Klubjában.

 

Continue Reading
You may also like...

További Hírek

  • Hírek

    Hozd el a versed és elmondom!

    By

    Hozd el a versed és elmondom! – így szól a felhívás a Nemzetközi Könyvfesztivál október 1-jén, vasárnap délelőtt 11-kor zajló programjára, ahol egyszerre találkozhatnak az érdeklődők Lutter Imrével és Grecsó Krisztiánnal. Lutter...

  • Hírek

    16 éve halt meg Polcz Alaine

    By

    A háború borzalmai egész életén nyomot hagytak, mégis maradandót alkotott 

  • Hírek

    Térey János regényéből film lehet

    By

    A Káli holtak mozgóképes adaptációjának jogát Csáky Attila producer vásárolta meg, így várható, hogy a közeljövőben film készül a 2018-ban megjelent műből, amely Térey János első prózaregénye volt.

  • Hírek

    Fecske Csaba Illyés Gyula-díjat kapott

    By

    A Magyar Művészeti Akadémia (MMA) tagozati díjátadóján Fecske Csaba költő "Illyés Gyula-díj – a Magyar Művészeti Akadémia Irodalmi-díjában" részesült. Szívből gratulálunk az elismeréshez!

  • Hírek

    szabadakarat

    By

    A reformkor első „celeb párja”, Petőfi Sándor x Szendrey Júlia különc szokásait, egymásnak jutott két évük felfokozott érzelemvilágát, a véleményformáló szerepük jelentőségét húzza meg tengelyül és mesél köré egy térben és időben...

To Top