Barion Pixel
Connect with us

Szabó Zoltán írói est Londonban

Hírek

Szabó Zoltán írói est Londonban

Nyugati vártán címmel mutatták be a Londoni Magyar Kulturális Központban Szabó Zoltán magyar írónak, publicistának a harmincöt éves emigrációs lét alatt írt munkáit tartalmazó két kötetét születésének 100. évfordulója alkalmából.

A programon részt vett Szabó Zoltán Párizsban élő özvegye és lánya, Ágnes, a könyvbemutatót az egyik angliai magyar szervezet, a British-Hungarian Fellowship rendezi.

Az Osiris Kiadó gondozásában tavaly Budapesten megjelent kiadvány két kötetében olvashatók Szabó Zoltán esszéi, tanulmányai, a nyugati magyar konferenciákon elhangzott előadásainak szövege és szemelvények a Szabad Európa Rádiónak küldött londoni jelentésekből.

A kötetet András Sándor költő, író, Szabó Zoltán közeli barátja állította össze és részt vett a londoni bemutatón is. Ő az 1956-os forradalom leverése után az Egyesült Államokba emigrált és irodalomtörténetet tanított a Berkeley és a Howard egyetemen. A kétkötetes gyűjtemény megjelenését az Európai Magyar Protestáns Szabadegyetem tette lehetővé, a szervezetnek Szabó Zoltán alapító tagja volt.

Szabó Zoltán a magyar szociográfiai irodalom egyik nagyhatású klasszikusa. A 30-as évek elején bekapcsolódott a falukutató mozgalomba és annak nyomán írta A tardi helyzet, a Cifra nyomorúság és a Szerelmes földrajz című munkáit. A Magyar Nemzet munkatársaként 1939 nyarán Szellemi honvédelem névvel mozgalmat indított a nemzetiszocialista és nyilas befolyás ellen. 1944. március 19-től, Magyarország német megszállásának napjától illegalitásba vonult.

1949-től nyugat-európai emigrációban élte életét. Először Párizsban dolgozott, majd 1951-ben Londonba költözött. 1974-ig a Szabad Európa Rádió angliai szerkesztője és vezető publicistája volt és vezette a BBC magyar adásait. 1956. november 4., a forradalom és szabadságharc bukása után Nehru indiai elnökhöz fordult segítségért, Londonban segélyegyesületet alapított a Magyarországról menekülteknek.

Később Déry-novellákat, Bibó-tanulmányokat és kilenc magyar költő antológiáját jelentette meg. Írt az Új Látóhatárnak, az Irodalmi Újságnak, a Magyar Füzeteknek, részt vett a hollandiai Mikes Kelemen Kör konferenciáin. Szabó Zoltán 1974-ben nyugdíjba vonult és 1980-ban visszament Franciaországba, egy bretagne-i kisvárosban, Josselinben telepedett le, ahol 1984-ben, 72 évesen halt meg, ott is temették el.

(forrás: kultura.hu)

 

Continue Reading
You may also like...

További Hírek

  • Hírek

    Hozd el a versed és elmondom!

    By

    Hozd el a versed és elmondom! – így szól a felhívás a Nemzetközi Könyvfesztivál október 1-jén, vasárnap délelőtt 11-kor zajló programjára, ahol egyszerre találkozhatnak az érdeklődők Lutter Imrével és Grecsó Krisztiánnal. Lutter...

  • Hírek

    16 éve halt meg Polcz Alaine

    By

    A háború borzalmai egész életén nyomot hagytak, mégis maradandót alkotott 

  • Hírek

    Térey János regényéből film lehet

    By

    A Káli holtak mozgóképes adaptációjának jogát Csáky Attila producer vásárolta meg, így várható, hogy a közeljövőben film készül a 2018-ban megjelent műből, amely Térey János első prózaregénye volt.

  • Hírek

    Fecske Csaba Illyés Gyula-díjat kapott

    By

    A Magyar Művészeti Akadémia (MMA) tagozati díjátadóján Fecske Csaba költő "Illyés Gyula-díj – a Magyar Művészeti Akadémia Irodalmi-díjában" részesült. Szívből gratulálunk az elismeréshez!

  • Hírek

    szabadakarat

    By

    A reformkor első „celeb párja”, Petőfi Sándor x Szendrey Júlia különc szokásait, egymásnak jutott két évük felfokozott érzelemvilágát, a véleményformáló szerepük jelentőségét húzza meg tengelyül és mesél köré egy térben és időben...

To Top