Barion Pixel
Connect with us

Újra színpadon az ország legjobb versmondói

Hírek

Újra színpadon az ország legjobb versmondói

A pandémia miatti kényszerpihenő után, négy éves kihagyással, november első hétvégéjén a Győri Nemzeti Színházban rendezi meg a Magyar Versmondók Egyesülete a Radnóti Biennálét, azon belül a XXVII. Radnóti Miklós Vers- És Prózamondó Versenyt. Az esemény rangját jelzi, hogy ide csak a Kárpát-medencei és az országos vers- és prózamondó versenyek győztesei kapnak meghívást. A gazdag programra minden verskedvelő ellátogathat.

2020-ban a világjárvány hiúsította meg az addig kétévente, minden alkalommal megrendezett Radnóti Biennálét, amely Radnóti Miklós 1944 novemberében történt kivégzésének idején a költő munkásságára emlékezik. A programok központi eleme a győztesek versenyének tartott, s a költőről elnevezett vers- és prózamondó verseny, amelyre a nagy országos, hazai és határon túli versmondókat felvonultató versenyek legjobbjai kapnak meghívást. A verseny két kategóriában zajlik: a 16-21 évesek az ifjúsági kategóriában a Radnóti-diplomáért, míg a felnőtt versmondók a Radnóti-díjért indulnak.

A Győri Nemzeti Színházban zajló programok november 5-én, szombaton délelőtt 10 órakor veszik kezdetüket és vasárnap este 6-ig tartanak. Nyíregyházától a vajdasági Bácsfeketehegyig a legkülönbözőbb településekről érkezik az a negyven versmondó, akik Radnóti versei mellett a klasszikus magyar költészetből és a ma élő költőktől is tolmácsolnak verseket. A zsűriben a Magyar Versmondók Egyesülete négy Radnóti-díjas művésze foglal helyet: Lutter Imre előadóművész, költő, a zsűri elnöke, Pataki András rendező, kulturális helyettes államtitkár, Tóth Zsóka előadóművész, közművelődési szakember és Wiegmann Alfréd rendező. A verseny házigazdája Bakos-Kiss Gábor, a Győri Nemzeti Színház igazgatója, a Magyar Versmondók Egyesületének oktatási alelnöke.

Radnóti-díj

A verseny mellett, amelynek védnöke Dr. Dézsi Csaba András: Győr Megyei Jogú Város polgármestere, a versenyzők és az érdeklődők szombaton délután 3-kor ellátogatnak Abdára, Melocco Miklós Radnóti-szobrához, ahol 1944. november 4-én vagy 9-én (a pontos dátum nem ismert) a költőt és társait agyonlőtték a magyar nyilasok. Itt verssel, beszédekkel és koszorúzással emlékeznek a biennálé résztvevői és a Radnóti-tisztelők. Aznap délután folytatódik a versmondás a színházban, majd este a Komédiás Étteremben kötetlen versbeszélgetések zajlanak. Vasárnap délelőtt újabb versekkel mutatkoznak be az előadók, délután pedig bemutatják a nagyközönségnek a december elejére könyvesboltokba kerülő kötet különlegességet, a Triangulumot, amely Devecsery László, Lovass Adél és Lutter Imre asszociációs verseinek vadonatúj gyűjteménye.

Lutter Imre és Radnóti Miklósné Gyarmati Fanni Radnótiék lakásában

Radnóti Biennálé

A Radnóti Biennálé 51 éves múltra tekint vissza. Magát a Radnóti-díjat is 1971-ben alapította a Radnóti Miklós Emlékbizottság és Irodalmi Társaság, amit költőknek, illetve versmondóknak, valamint versmondókat felkészítő tanároknak, irodalom-népszerűsítő személyeknek ítélnek oda, a Magyar Versmondók Egyesületével karöltve. A díj célkitűzései között a mártír költő emlékének ápolásán túl a kortárs magyar költészet támogatása, népszerűsítése, valamint az irodalmi alkotók munkájának segítése is szerepel. A Győrben megrendezett országos versenyen minden második év novemberében két kategóriában ítélnek oda Radnóti-díjat: az előadói díj az ország legjobb felnőtt amatőr vers- vagy prózamondóját, a pedagógus díj az irodalmat népszerűsítő, köztiszteletben álló személyt illeti. A Radnóti-díjasok sorában találjuk a költő özvegyét, Gyarmati Fannit, aki Lutter Imrével egyszerre vehette át 2012-ben a kitüntetést, az előadóművészek között Mohai Gábort, Marjai Virágot, Mélykuti Ilonát, Hajvert Ákost, Tóth Zsuzsannát, Havas Juditot, Tóth Zsókát és Popper Ferencet is. A Radnóti Biennálé támogatója Győr Megyei Jogú Város Önkormányzata, és a Kulturális és Innovációs Minisztérium Kulturális Államtitkársága. Az eseményekről a vers.hu és a Versmondó folyóirat részletes beszámolóval készül.

Continue Reading
You may also like...

További Hírek

  • Hírek

    Mi lesz veled, Magyar Színház?

    By

    A Színház Online úgy tudja, érdekes helyzet alakult ki a Pesti Magyar Színház igazgatói pályázata körül: a teátrumot 2015 januárjától vezető Dr. Zalán János és az igazgatói aspiráns Halasi Dániel színházi és...

  • Hírek

    Hollandia, képregények, Petőfi – tíz program

    By

    A szeptember 28-án kezdődő 28. Budapesti Nemzetközi Könyvfesztiválon szerteágazó irodalmi, zenei, színházi programokkal találkozhatnak a látogatók. A négynapos rendezvényen a sokszínűség jegyében az idei kiemelt vendégország Hollandia lesz, de szó esik képregényekről...

  • Hírek

    Ők a 2023-as irodalmi Nobel-díj esélyesei

    By

    A fogadóirodák szerint a kínai Can Xue lehet a befutó októberben, de Jon Fosse, Gerald Murnane, Anne Carson vagy Murakami Haruki győzelmére is jó esélyt látnak. Nádas Péter idén nem szerepel az...

  • Hírek

    Hozd el a versed és elmondom!

    By

    Hozd el a versed és elmondom! – így szól a felhívás a Nemzetközi Könyvfesztivál október 1-jén, vasárnap délelőtt 11-kor zajló programjára, ahol egyszerre találkozhatnak az érdeklődők Lutter Imrével és Grecsó Krisztiánnal. Lutter...

  • Hírek

    16 éve halt meg Polcz Alaine

    By

    A háború borzalmai egész életén nyomot hagytak, mégis maradandót alkotott 

To Top