Weöres Sándor nagyszabású művében szinte regényíróként rekonstruál egy múltszázad eleji nőalakot, életet és világot teremt hozzá, s e fiktív hősnő fiktív költői életművét alkotja meg. Psyché a görög hitvilágban az emberi lélek megtestesítője, aki allegorikus értelmű viszonyba kerül a szerelem és fajfenntartás istenségével, Erosszal. Weöres hősnője Lónyai Erzsébet, azaz Psyché, apai részről magyar grófi család, anyai ágon egy híres “cigánylány” leszármazottja. Nevelődik a miskolci cigánysoron és a regensburgi kolostorban. Vad vére viharos kalandokba sodorja, s közben nagy műgonddal írja verseit, asszonykorában pedig anyagilag támogatja a kibontakozó magyar reformmozgalmat. A “hajdani költőnő” verseinek fő témája a nemiség: a ciklus szinte példátlan változatosságban tárja föl a férfi-nő viszonylat összes erotikus lehetőségét. Hol magát féltő, mégis felkínálkozó fiatal lány (Dal), hol féltékeny vetélytársnő (Katitzához keserüségemben), hol a kéj módozataiban jártas érett asszony (Venus és Mars), a megszült-elveszített gyermekét gyászoló anya (Epistola ennen magamhoz) vagy az öregedés jeleit tükörben ellenőrző nő (Tükör előtt) szólal meg e sokhúrú költészetben. A szerelemnek és a női érzésvilágnak ebből az enciklopédiájából két nagy alapelv bontakozik ki. Az egyik az önismeret szükségessége, főként érzéki-érzelmi életünk tudatos átvilágításának mélyen emberi programja, a másik pedig az álszentség bírálata, az illendőségből való hazudozás megvetése. Psyché emberi és költői jellemének még plasztikusabb kidomborítása végett Weöres a korabeli európai és magyar költészet több jellemző darabját is beilleszti a kötetbe, s ezek, meg a valóságos korabeli költőről, Ungvárnémeti Tóthról szóló jellemzés, továbbá a Toldy Ferencnek tulajdonított fiktív bírálat az ellentét erejével emelik ki a “múlt századi” líra modernségét, mai érvényességét. Psyché “biedermeier” verseivel a Kazinczy-kori nyelv korhű stilizálásával izgató ellentétet alkot a műbe épülő jellegzetesen huszadik századi lélektani és biológiai felfogás. De nemcsak a különböző történeti korszakokat tükrözteti egymásba ez az izgalmas és tanulságos költői játék, hanem a férfi és női természet közötti határokat is relativizálja. A férfi egy kicsit nővé, a nő férfivá válik a költő és a hősnő közötti azonosulás ilyen fokán, emlékeztetve az ember ősi egyneműségét megfogalmazó mítoszokra. Bár a műből kivonható személyiségelmélet korszerűsége eszmeileg vitatható, a művészi megvalósítás virtuozitásához nem férhet kétség.
(Legeza Ilona)
