Az 1930-as évek második felétől bontakozott ki nagyszabású műfordítói életműve (Villon Nagy testamentuma, 1940; G. Apollinaire válogatott versei 1940; Angol barokk líra, 1943). A német megszállás idején második felesége és barátai bújtatták. 1945 után vitába szállt Lukács Györggyel és Szigeti Józseffel, a marxista irodalompolitika irányítóival. 1947 őszén Rómába utazott, az élmény emlékét őrzi a Római pillanat (1948). Utána évekig csak a műfordításnak élhetett. Klasszikus prózairodalmat, drámát és lírát fordított Shakespeare-től Whitmanig. Verssel ritkábban szólalt meg, de jelentős kötetekkel (Földalatti nap, 1965; Nem számít, 1969; Önarckép a hetvenes évekből, 1975).
Az avantgárdból induló s vele klasszicizáló szellemben szembeforduló harmadik nyugatos költőnemzedék tagja, Radnóti barátja volt. Példaképül Kosztolányit és Szabó Lőrincet választotta, Illyés példája is vonzotta. Tanulmányköteteivel (Évek és művek, 1958; Megközelítések, 1969; 1974) a m. esszé Arany János-i és nyugatos hagyományát folytatta. Életrajzi regényciklusa (Nehéz szerelem, 1964; A félbeszakadt nyomozás, 1967; Mért vijjog a saskeselyű? 1981) széppróza és dokumentum, az esszé és a fikciós próza egyensúlyát létrehozó vállalkozás. Elbeszélő stílusa pontosságot elegyít iróniával, a történelem és a lélek tájain egyaránt otthonos, pompásan megrajzolt nőalakokon és szerelmi történeteken kívül irodalomtörténeti portrét fest többek között Babitsról, Radnótiról, Kassákról, Illyésről, Weöresről és a nemzedékéhez tartozó költő-, írótársakról, művészbarátairól.
(Magyar Rádió)
Költészete a második világháború előtt
Vas István, a huszadik századi magyar költészet egyik legfontosabb alakja a Nyugat „harmadik nemzedékéhez” tartozik, költészetének gyökerei a Kassák Lajos nevével fémjelzett avantgarde mozgalomba nyúlnak, később azonban a klasszikus formákhoz fordul, és inkább Kosztolányi és a magyar költészeti hagyomány hat rá. Gondolati költészete önéletrajzi indíttatású. Vas a baloldal gondolatok (de nem a politika) híve. A kései költészetét meghatározó ellentétek némelyike, mint a romantikus nosztalgia és a klasszicista fegyelem, a lázadás és a rezignáció, a cselekvés és a tagadás kettőssége már első kötetében is megjelenik. A közbeszédhez közeli költői nyelve a 30-as évek végére egyre gondolatibbá válik, kétségekkel telik meg. Fontos ekkoriban kortársa, Szabó Lőrinc hatása. Vas a Menekülő múzsában találja meg integritását, verseinek dikciója a gondolatmenetet követi. Az 1939-44 között írt Kettős örvény címe felesége, Eti halálára és az ország romló erkölcsi állapotára utal.
Költészete a háború után
1945 után Vas költészetét egyre inkább a szenvedélyes gondolatiság jellemzi. Már A Római pillanat változást jelent, a történelmet a múlt és a jövő, a romlás és a túlélés, a társadalmi fenyegetés valamint a szépségből és a tudásból merített boldogság ellentétéből érti meg. Nemzedéke legjobbjaival együtt az 50-es években őt is hallgatásra ítélik, ekkor vers- és drámafordításokba kezd (már korábban lefordította többek között Villon Nagy testamentumát, Apollinaire és a 17. századi angol metafizikus költők verseit). „A műfordító köszönete” című versében hálát mond, hogy a nehéz korban megőrizhette tartását. A vers a kilátástalan hangulatú Teremtett világban jelenik meg. A kevésbé pesszimista hangú következő két kötet egy-egy külföldi utazásról számol be, amelyek távlatot adnak a költőnek, hogy hazagondoljon. A Földalatti Napban új téma jelenik meg: az elveszett ifjúság iránt érzett nosztalgia, a Nem számít című kötet a halál tudatában az élet értelmét vizsgálja. A későbbi kötetekben tovább fokozódik az élet iránti vágy, a hangszín fojtottabbá, a ritmus szaggatottabbá válik. Az Anakreóni dalokat tartalmazó Ráérünk verseiben azonban újfajta játékosság jelenik meg.
Önéletírás és esszé
Vas István jelentős prózaíró is. Első felesége halála után Elveszett otthonok címen lírai önéletrajzba fog: szerelmük és sorsuk történetét közös lakásaik során át követi. A kisregényt később Nehéz szerelem címmel folytatja, majd újabb kötetekkel egészíti ki (A félbeszakadt nyomozás, Mért vijjog a saskeselyű? és Azután). „A líra regényében” (ahogy szerzője nevezi) összefonódik kortörténet, önéletrajz és irodalomtörténet, a személyiségrajz, a család és egy értelmiségi gondolkodásmód ábrázolása; ebben Vasnak fontos példaképe volt Goethe önéletrajza, a Dichtung und Wahrheit. Vas pontos, mégis ironikus portrét fest többek között Babitsról, Radnótiról, Kassákról, Illyésről, Weöresről és a nemzedékéhez tartozó költő-, írótársakról, művészbarátaikról. Személyes hangvételű, szellemes és empatikus esszéi a Nyugat hagyományát folytatják.
(forrás: hunlit)
