Magyar költő, a népi-nemzeti irodalmi irányzat egyik legjelentősebb képviselője, református lelkész.

Születésének helye, ideje: Rimaszombat, 1817. szept. 28.
Halálának helye, ideje: Hanva, 1868. július 30.

Élete

Elszegényedett nemesi családból származott. Apja csizmadia volt, anyja cseléd. 1821-ben meghalt az édesanyja, apja pedig nem törődött vele tovább. Apai nagyapjához került Igricibe. Itt járt iskolába, s a rektora segített neki Sárospatakon továbbtanulnia. 1832 őszén került a sárospataki kollégiumba, ahol mint szolgadiák tanult. 1837-től 1838-ig segédtanító volt Sárbogárdon. 1838-tól 1844-ig végezte felsőbb tanulmányait: bölcsészetet, jogot és teológiát. Tanulmányai befejezése után református lelkész lett. 1844-ben Eperjesen lett nevelő, itt került kapcsolatba Petőfi Sándorral. 1848-ban tábori papként szolgált a honvédseregnél a schwechati csatában. Petőfi Sándor hatására fokozott érdeklődéssel fordult a népköltészet felé. 1845 decemberétől 1846 késő tavaszáig Pesten tartózkodott. Petőfi felvette az általa szervezett „Tízek Társasága” tagjai közé. Petőfivel való barátsága azonban 1848-ban megszakadt.

Népregék és mondák című verseskötete (1846) jelentős sikert aratott. 1847-ben a Kisfaludy Társaság tagjául választotta. Az 1848. márciusi forradalom után indult Nép Barátja (Vas Gereben és Arany János lapja) munkatársa volt. A szabadságharc alatt tábori papként szolgált a honvédseregnél.

1849-ben Kelemérben kapott lelkészi állást. Feleségül vette Soldos Emíliát, s itt írta legismertebb versét A gólyához címmel. 1851. szeptembertől haláláig Hanva község lelkipásztora volt. 1852. július 6-án A gólyához című verse miatt letartóztatták és vizsgálati fogságban tartották 1853. április 3-ig. Arany Jánoshoz élete végéig szoros barátság fűzte. Pár hónappal halála előtt a Magyar Tudományos Akadémia nagydíjjal jutalmazta költői munkásságát. 1868. július 30-án hunyt el Hanván.