Connect with us

Legeza Ilona: Reményik S. összegyűjtött versei

Az ún. “Helikon triász” – Áprily Lajos és Tompa Mihály mellett – Reményik Sándor a 20. század egyik legmeghatározóbb egyénisége volt. Életművének jellegére és jelentőségére nézve legtalálóbb Németh Lászlónak az a mondata, amely szerint “van nagyobb költője Erdélynek, mint ő, s mégis ő az erdélyi költő”. Való igaz, patrióta indulata, mélyen átélt transzszilvanizmusa, meleg humanizmusa, közösségi ihletése, küldetéses-igehirdető tónusa, metaforikus-allegorikus kifejezésmódja, hagyományszemlélete – és még számos vonása – folytán a maga személyében és életművében hordozza mindazt, amit a magyar irodalmi közfelfogás erdélyi lírának vél. Verseiben gyakran fogalmazódik meg az érzékeny ember magánya, a legnemesebb értelemben vett patriotizmus, a pátoszmentes humanizmus, az erdélyi kultúra, történelem, a magyar nyelv messzemenő tisztelete, az ahhoz való hűséges kötődés és nem utolsó sorban az érett, töprengő, mélyen hívő vallásos érzület.

A verseskötet Sík Sándornak a költő halála első évfordulóján készült méltatásával kezdődik; itt olvasható a Reményik alkatát és mondandóját legtömörebben megvilágító mondat: “Betegség, magány és történelmi tragikum hármas keresztjét viselte”. Reményik költészete így lehetett egyszerre férfiasan kemény és finoman árnyalatos, tüzes és érzékeny. Valószínűleg ezért nem is szorult a poétikai iskolák tanulmányozására, a stílusirányzatok követésére: lírája maga a gondolat- és érzelemvilágával tör utat olvasója felé, önmagában hatásos, sőt megkapó.
Pályáját – Végvári álnéven – Trianon idején írott búsongó, hazafias versekkel kezdte, melyekben egyszerre volt jelen a sorsdöntés súlya alatt összeroskadt lélek remegő zengése, illetve a végzettel való szembefordulás reménysége, erőfeszítése. “Hadd jöjjön hát, aminek jönni kell, / Idők lavináját ernyedt karok / Ha többé fel nem tartják!” (Erdély magyarjaihoz). Vagy: “Nagy magyar télben picike tüzek / A lángotokban bízom” (Nagy magyar télben). A kisebbségi korszak évei alatt megszabadult végletes érzéseitől és a transzszilvanizmus jegyében alkotta meg azokat a csakugyan jelentékeny, az egyetemes magyar költészetben is számon tartandó verseit, amelyek az erdélyi sors, a kisebbségi életérzés, a drámai valóságábrázolás hatalmas metaforái, olykor kiáltványszerű programversei vagy épp allegorikus kifejezései (Eredj, ha tudsz; Atlantisz harangoz; Ahogy lehet; Templom és iskola stb.). Versbeszédét egyre inkább áthatották a biblikus motívumok, miközben gondolati költészete univerzálissá tágult. Ennek valódi jelentőségére 1940-ben, Észak-Erdély visszacsatolása idején derült fény, amikor nem az elszenvedett sérelmeket, nem a revans hangjait, hanem a türelem, a megértés és a szeretet szólamát szólaltatta meg. Úgy, ahogyan egyik utolsó költeményében írja: “Bent: / Csend. / A Béke itt kezdődik” (Béke).
A teljes életművet és pályaképet reprezentáló válogatást Név- és szómagyarázat, betűrendes címmutató és rövid életrajzi kronológia egészíti ki.

 

BEJELENTKEZÉS
EDDIGI VERSEIM
MEGOSZTOTT VERSEK
VERSMONDÓK KÖZÖSSÉGE


Facebook

Termékek

TOVÁBBI TERMÉKEK →

To Top