A fájdalmasan korán, immáron tizenegy esztendeje eltávozott költő, a Hetekhez tartozó Ratkó József életművének három kötetre tervezett válogatásából most a verseket és műfordításokat olvashatjuk együtt. Ez így természetes, hiszen mégiscsak költőként a legismertebb, a verssel vívta ki magának azt a rangot, amely ma már teljesen egyértelmű – legalábbis az életművét jól ismerők számára. Mindez persze nem jelenti, hogy például a drámaírót alábecsülnénk benne.
A Versek létrejötte inkább egy fiatal irodalomtörténésznek, Babosi Lászlónak köszönhető, ő állította össze az életműkiadás első kötetét. Ahogyan szerkesztői jegyzeteiben írja: “…kötetünk a Ratkó József-i életmű eddigi legteljesebb és legpontosabb képét nyújtja mind az olvasóközönség, mind az irodalomtörténet számára.” Így igaz, és ugyanezt segíti például a jegyzetanyag, ami elsősorban filológiai szempontból jelentős.
S közben elmerengünk afölött: az éppen a rendszerváltás idején elhunyt költő, aki szellemi értelemben oly sokat tett a változásokért, vajon mi mindennel gazdagíthatta volna még az irodalmat, ha a Sors bőkezűbben méri számára az éveket. A Hetek veszteségei súlyosak: rajta kívül nincs már közöttünk Raffai Sarolta és Kalász László sem. Ugyanakkor az itt maradtak (Ágh István, Bella István, Buda Ferenc és Serfőző Simon) sorra jelentetik meg könyveiket. (Bella István az ősök fordításával készült el az idei könyvhétre.) Szóval ilyen szempontból sem érdektelen a Ratkó-életmű líravonulatának újraolvasása.
Az őket talán legjobban ismerő Kabdebó Lóránt már a hatvanas évek végén, a Fegyvertelenül című, második Ratkó-kötet bírálatában leírta a költő műveiről: “…ezek valójában moralitások, a hit és a kétség keresztjére feszített Én magatartás-keresései, a helytállás normáinak vizsgálata.” És mindhalálig ilyen igények vezérelték Ratkó József költői pályáját. Az oly sok tragikus élményen átesett ember sorskérdései fogalmazódnak meg szinte mindenütt. A korai zsengékben éppúgy, mint a jól ismert, érett költeményekben. Az ún. közéleti lírában éppúgy, mint az élet apró mozzanatait megragadó versekben. S már az 1966-os bemutatkozásnál, az első kötetet nyitó Apámban meg-érthetjük szenvedélyes indulatait. Keserűen kiáltja a világba: “Apám elitta mindenét, / feleségét, hat gyerekét…” S majd: “Adjatok annyi erőt, annyi hitet, / hogy értelmesen s szabadon szolgálhassak mindenkinek!” A hatvanas évek világának jellegzetes hangja ez, a mélyről jöttek és magasra törők szabadságvágya és tenni akarása jelenik meg itt – igen határozottan. Miként kortársainál, nála is meg-figyelhetjük a folklór hatásait éppúgy, mint a század modern törekvéseinek eredményeit. A Ratkó-vers azonban sohasem töri át a kereteket, dalai, siratói, elégikus hangú nagyversei sajátos szintézist teremtenek. A Hetek egyébként újraértelmezik a dal fogalmát, és nem véletlen, hogy például Dinnyés József “daltulajdonos” életműve jórészt az ő költészetükre épül. Ilyen remek strófákat találunk idejekorán Ratkónál is: “Bokáig érnek a házak / a hegyek köldökömig. / Homlokig ér a gyalázat, / talpamat fák böködik.” (Gulliver éneke) S ezek a dalok – miként Vasy Géza is láttatja – kifejezetten modernek, a hagyományt örökítik és gazdagítják. Akadnak közöttük rendkívül népszerűek és ismertek, mint például az Egy ágyon, egy kenyéren.
A pálya válságokkal, tragikus fordulatokkal terhes. Ma már jól láthatjuk, hogy Ratkó József költészete a korszak egyik legjelentősebb teljesítménye. Kora tükre, a társadalom változásainak, válságos és biztató mozzanatainak művészi dokumentuma. S emögött olyan költő áll, aki elől “kétezer éve bújik” az Isten, aki éppúgy rejtőzködő, mint az őt kereső földi halandó. Persze a dal mellett megjelennek életművében a József Attila-i versépítkezésre emlékeztető nagyobb lélegzetű, elégikus formák is. (Éjszaka, Tanyák stb.) Mindez kiváló lehetőséget nyújt a tágabb érvényű dolgok kimondására. E tágabb érvényű dolgok közé tartozik a nála talán legmeghatározóbb halálmotívum, ami végigkíséri pályáját. Egyetlen halálú ember Ratkó József, aki így vall: “Hát majd átváltozom. / Ha virág kell, virágnak, / ha búza kell, búzának.” A romlandó test a természeti körforgás része, és íme, a profán kép: “Koporsóm növénynek, kukacnak / lesz teli vályú.” Mindamellett életközpontú a Ratkó-líra. Megjelenik benne az élet, a társadalom, a sors sok alapértéke. Ha kell, Törvénytelen halottaiért perel az élet nevében, és ír rólunk gyönyörű verset.
S ha kell, dühöng, harcol igazáért, fölpanaszolja a veszteségeket, Illyés Gyulát, Váci Mihályt, Szabó Istvánt vagy Nagy Lászlót. Aztán saját ötvenedik születésnapja idején írja: “Mennyi ami még hátravan? / Nem gondolom tovább magam.” Tudjuk, már csak három esztendeje volt hátra akkor. Életműve így is teljes. A most fölmutatott versekkel, versfordításokkal.
Ratkó József: Versek
Felsőmagyarország Kiadó, Miskolc
480 oldal, kötve 1850 Ft
(A kötet utánvétellel megrendelhető a kiadó címén:
3526 Miskolc, Botond u. 17.)
Ratkó József:
Hallgat a kút is
Azt mondják, mélyről jöttem,
kínnal kirakott kútból,
követ, iszapot köptem.
Úgy volt, ha úgy volt.
Ringyó-szájúak állnak
körül: odalent hogy van?
Lökdösnek, kiabálnak –
mondjam, na, mondjam!
Hűségese a dalnak,
én nem hozzájuk jöttem.
Hallgatok fény-ütötten.
Hallgat a kút is, hallgat.
Jutok majd
Alávettetvén hét próbának,
ismét itt állok mosolyogva.
Arcomra ráforrt az idő.
Szánom magam nehéz dologra.
Állig szerszámban hadakoznak
csillagtalan, vékony szegények.
Értük halálig elszegődöm
énekes, mindenes cselédnek.
Farkast, veszett varjút ijesztek. –
S ha végül gondjaik kirágnak,
szikkadt földjükbe hull a testem,
jutok majd bogárnak, virágnak.
(Bakonyi István)
