Connect with us

Radnóti költészetének korszakai

Művészete, korszakai:

1. Az avantgárd vonzásában:
Pogány köszöntő (1930), Újmódi pásztorok éneke (1931), Lábadozó szél (1933)

2. Költészetének leegyszerűsödése:
Újhold (1935)

3. Költészetének klasszicizálódása:
Járkálj csak, halálraítélt (1936) Meredek út (1938)

Idill és halál: Tajtékos ég (1946)

Kevés olyan művész van, akinél élet és költészet ennyire elválaszthatatlan lenne. Születésének tragikus körülményeitől egész életében nem szakad el, s egyre erősödő mértékben jelennek meg verseiben a bűntudatnak, a szenvedés jogosságának motívumai. Származása pedig sorsának történelmi tragikumát adja. Az induló költő közepes tehetség, aki kimunkált formakultúrával rendelkezik, de nincs saját megverselendő élménye. Jelen van verseiben az új népiességgel érintkező szürrealizmus, az avantgárd utózöngéi, illetve az ún. néger-versekben a neoprimitivizmus.

Az avantgárd vonzásában

Idillek és elégiák, költészet és mozgalom

Első verseskönyveiben az 1930-as Pogány köszöntőben és az 1931-es Újmódi pásztorok énekében egyszerre és egymást váltva jelennek meg az idillek és az elégiák. Mindkét műfaj hátterében egy otthonát és sorsát kereső fiatalember magánya állt. A családi és társadalmi árvaság érzése, amely merengő elégiákban kapott kifejezést, avagy derűs természeti idillekben keresett vigaszt. A két kötet építkezése ugyanazt az elvet alkalmazza: az idillt elégia, a derűt szomorúság váltja fel. Radnóti Miklós költészetének első szakaszában egy másik folyamat is érzékelhető. Ez a folyamat nem változó ritmust, hanem egyenletes fejlődést mutat. A képzeletben teremtett bukolikus természet lassanként valóságos látványba vált, a költői álmok és ábrándok helyét átveszi a valóság ismerete és vizsgálata. Az érdeklődés kifelé mutat, a vers nem a lelki valóság expresszív kivetítését kísérli meg, nem a “belső táj” képszerű ábrázolására vállalkozik, hanem a külső világban, a társadalomban tapasztalt konfliktusok és gondok kifejezésére. Az expresszionista és szürrealista költészeten iskolázott stílust a lírai realizmus kifejező formái követik. Az új költői nyelv egyaránt használja a hagyományt, és az újítást, a klasszikus nyelvi eszközöket és az izmusok leleményeit. Radnóti Miklós költői realizmusa, hasonlóan József Attilához, vagy Szabó Lőrinchez, megőrizte és alkalmazta az avantgárd stiláris, technikai vívmányait. A fiatal Radnóti Miklós szinte valamennyi témájában és költői motívumában megfigyelhető a fejlődés az elvonttól a valóságoshoz, a romantikus idilltől a reális szemlélethez.

Szerelmi költészetében a korai versek csendes áhítata és vakmerő erotikája után az érzelmek gazdagságát mutatják újabb szerelmi versei. Tájfestő verseiben a figyelme határozottan fordul a külvilághoz, felfedezi az emberi környezetének, sőt hazájának, és népének gondjait. Verseiben megjelenik a vidék valódi világa. Radnóti nem jutott történelmi felismerésekig, látomásokig, a falu sivár elmaradottságában azonban ő is fellelte a parasztság általánosabb gondjait. Falusi élménye naturalisztikus és groteszk hangolást kapott.

A lázadó hang végigkíséri költészetét. Az első kötet versei elvontabb módon, képi formákba rejtve jelenítik meg a lázadó indulatot. Költeményeiben sorra jelennek meg a mozgalmi élet eseményei, epizódjai. Nemcsak művésznek tartotta magát, hanem forradalmárnak is, aki a mozgalom kollektív tudatát fejezi ki. Mozgalmi és forradalmi verseinek későbbi antifasiszta lírája adott igazi szerepet.

Az Újmódi pásztorok éneke (1931) miatt bűnvádi eljárást indítottak a költő ellen “szeméremsértés és vallásgyalázás” miatt. A bírósági meghurcolás azt a célt szolgálta, hogy megzabolázzák a lázadó hajlamú költőt. A hatalom nem ért célt, Radnóti hamar visszanyerte belső biztonságát és lázadó kedvét.

Az alakuló költői sors, a végigharcolt küzdelem, az erősödő forradalmi öntudat kapott kifejezést azokban a versekben, amelyek Radnóti harmadik verseskötetében, az 1933 tavaszán megjelent Lábadozó szélben olvashatók. A “szél” a kerekedő forradalmat jelenti, a “lábadozó” jelző pedig arra utal, hogy a forradalmi vihar még nem tört ki. Mint oly sokan, még a német fasizmus győzelme előtt, a közeli forradalomban reménykedik.

Első három kötete tehát az avantgárd vonzásában született, a szabad vers ritmust és rímet elvető kötetlenségével beszélt.

Sirálysikoly Keserűségének politikai indokai is voltak. A fiatal Radnóti költészetének egyik jelentős szólama a közösségi felelősségtudatból, a szociális elégedetlenségből fakad. A szegényekkel való együttérzés, a munkások iránti szolidaritás hangjai szólalnak meg az első kötet Sirálysikoly című ciklusában legtöbbször áttételesen, költői képekbe rejtve.

Költészetének leegyszerűsödése

Az 1933-34-es tél a számvetés és az átértékelés küzdelmes ideje volt. Le kellett számolnia történelmi reményeivel, hogy csendes, szívós ellenállásra készülhessen. Radnóti korán megérezte, hogy valami mindennél iszonyúbb történelmi vihar közeledik. Költészetét már a közelgő történelmi kataklizmák sötétje festette, a halál egyre jelenvalóbb képe szőtte át. Szorongó halálversei mellett azonban szelíd idillek is születtek. A közelgő háború rémképeit időről időre a természet és a szerelem békéje váltotta fel. A haláltudat és az életöröm egyszerre van jelen a férfikor költészetében, akár ugyanabban a versben, mint az ifjúkor lírájában az idill és az elégia.

Újhold (1935) kötetében változást, elsősorban stílusváltozást figyelhetünk meg. A versek jó része még a rímtelen formákhoz tartozik, de a stílus határozottan leegyszerűsödik, elmarad az olykor egymásra torlódó merész és mesterkélt képek zuhataga, s a költemények közérthetőbbek, világosabbak. Megjelennek már a meghatározott számú sorokból álló, rímekkel ellátott strófaszerkezetek: a költemény egyharmada már kötött vers. Lehet, hogy e változásokat nem csupán tudatos esztétikai megfontolások idézték elő: a világ, a történelem megváltozott, s közben a költő is felnőtté érett, bölcsebbé, elmélyültebbé vált. Hitler hatalomra kerülése, a fajüldöző nemzeti szocialista eszmék térnyerése egy embertelen világ rettenetét keltette fel benne.

Életművének egyik központi témája, a világ általi fenyegetettség, illetve az erre adható válasz határozottan az Újhold kötet nyitó- és záró verseiben jelenik meg.

Mint a bika (1933) a nyitóvers címe. A költemény rímtelen szabad vers. Az egész vers egy részletesen kibontott homéroszi (eposzi) hasonlat. Három idősík követi egymást: a múlt, a jelen és a jövő. A múltat idézi a férfierejét kamaszosan fitogtató fiatal bika fölösleges, öncélú mozgása is: magabiztos, gondtalan játék volt ez. A legelő rémületének forrása nem a félelem, hanem a tehenek ámulata, a bika fölényes diadalainak elismerést kiváltó csodálata. A múlt patetikus jellemzésébe jó adag önirónia is vegyül. A hasonlat második része a verset indító sor némileg módosult ismétléseivel kezdődik. A “mostan” határozószó s a jelen idejű ige hangsúlyozza az új idődimenziót. Az előző rész mozgalmas zsúfoltságával szemben itt a mozdulatlanság dominál: a bika megtorpan, fölszagol, fülel, s kifejezetten emberi cselekvésre utaló igék kapcsolódnak hozzá: érzi a közeledő veszélyt, majd elgondolja a farkascsorda képével megjelölt történelmi helyzetet s az ebből fakadó kétféle magatartás lehetőségét. Vagy menekülnie kell vagy vállalja a harcot. A fogalmi és a képi sík szinte azonosult már: a költő jutott el a fenyegetettség, a rá váró halál felismeréséig, s erre agy új életprogram eltervezésével válaszol. Az utolsó két sor már áttételek nélkül, egyes szám első személyben szól. A bátor, morális gyökerű hős helytállás gondolata – a jövőre vonatkozólag – a kollektív reménység hitében oldódik fel: halála példaképül szolgál majd a későbbi nemzedékek számára.

Kortárs útlevelére Végső következtetését tekintve hasonló az Újhold záró verse, a Kortárs útlevelére (1934). Rímtelen szabad vers ez is. A költő a kötet végén még egyszer el akarja mondani mindazt, amit az ellenállás erkölcséről és végső diadaláról az élet kiismerhetetlen útjaira induló társainak szeretett volna adni – útravalóul, figyelmeztetésül. A vers három olyan lehetőséget említ, amely szerint az elkövetkezendő jellempróbáló időkben a kor embere berendezheti életét. Az egyik az ügyes és éber önvédelem, a másik lehetőség az elaljasodás, a szolgaságba való önkéntes beletörődés. Ez megment ugyan az üldözéstől, biztosíthatja a szolgai nyugalmat, de egyet jelent az önbecsülés, az emberi méltóság feladásával. Végül a harmadik megoldás a lázadás, a szembeszegülés a mocskoló korral. Ez a magatartás majd a távoli jövőben nyeri el igazolását: az utódok, a kései fiatal korok emberei fogják igazán értékelni az áldozatot. A költemény lezárásában az a meggyőződéses hit fogalmazódik meg, hogy az emberiség túl fogja élni a rázúduló történelmi csapásokat, s vállalni fogja a költő hagyatékát.

Költészetének klasszicizálódása

Radnóti Miklós költészetét is mindinkább a fegyelmezett, intellektuális költészettan alakította. Az ő formáinak is világnézeti jelentése volt, az általános zűrzavarban a zárt és tiszta forma eleve protestált, a józan értelemhez fellebbezett, a klasszikus humanizmus követelményeit fejezte ki. Ésszerű rendet, belső fegyelmet állított szembe azokkal a zavaros eszmékkel, amelyek a fasizmus befolyását terjesztették. Költeményei egyre hiánytalanabb formában és egyre tökéletesebb zengéssel fejezték ki a költő sorsát, tapasztalatát.

Az expresszionista szabad vers a lázadó indulat természetes öltözete volt. A férfikor költészetének mégis le kellett vetkeznie ezt a ruhát, a kor antifasiszta költészete más formát követelt, rendezett, szinte klasszikus versalakot. Ez a költészet már a humánus értékek védelmét és gondozását, az értelem fegyelmét, a morális ítélkezést fejezte ki. Az avantgárd irodalomtörténeti szerepe egyelőre véget ért.

(Ennek elméleti programját Babits fogalmazza meg 1925-ös „Új klasszicizmus felé” című tanulmányában. Lényege, hogy művészi szinten az avantgárd kilengései után az ingának vissza kell térnie természetes állapotába, azaz a kultúra folytonosságát tagadó művészi irányzatok helyébe az irodalom kontinuitását kell előtérbe állítani. S ez nem csupán poétikai, hanem erkölcsi kérdés is, hiszen a művészet a legfontosabb hordozója mindazon értékeknek, melyeket összefoglaló néven európai kultúrának és humánumnak nevezünk.)

Radnóti klasszicizmusának az értelem bizalma és a rend vágya adott pontosabb tartalmat és magyarázatot, és eleve az antifasiszta küzdelem etikája határozta meg. Ahogy az irodalmat humánus értékek hordozójának, ill. a szellemi ellenállás fegyverének tekintette, a klasszicizmus értelmes rendjében is fegyverre talált. Klasszicizmusa értelemmel és erkölcsi erővel kordában tartott fájdalomra és félelemre épült.

Következő köteteiben folytatódott és ki is teljesedett az a művészi-stílusbeli átalakulás, mely már az Újholdban megkezdődött. Visszatért a kötött formákhoz, a szabályos strófaszerkezethez s a nyugat-európai verselés többé-kevésbé szabatos használatához. A Járkálj csak, halálraítélt (1936) és a Meredek út (1938) szinte kivétel nélkül szabályos, rímes jambusokban írt verseket tartalmaz. Ez a fajta klasszicizálódás a kor legtöbb avantgárd költőjénél megfigyelhető: többsége egymás után elfordult az izmusoktól, s visszatért a humánum értékeit őrző veretes formákhoz. A képek természetesebbek, könnyen érthetők lettek, jobban szolgálták a mondanivalót.

Járkálj csak, halálraítélt Radnóti klasszicizmusát az antifasiszta küzdelem etikája határozta meg. A Járkálj csak, halálraítéltismét hangsúlyos helyen, a kötet legvégén szerepel – szerkesztésével is kiemelve a jelentéstőségét. A címet nem csupán afféle költői jóslat magyarázza, sokkal inkább az a történelmi tudatosság, mely tisztában volt a fasizmus természetével. A fasizmus hatalomra jutásától kezdve Radnótinak kétszeresen is halálraítéltnek kellett magát tudnia: a világnézete és a származása miatt is. 1933 óta nem lehetett kétsége saját sorsa felől, éppen ezért a haláltudat beépült mindennapjaiba, költészetébe. A kötet címadó versében jelképesen értelmezi élethelyzetét: a táj leírása és megjelenítése ad alkalmat az értékek pusztulásának kiáltásszerű hangsúlyozására. Az ősz, a tél hagyományosan alkalmas a pusztulás érzékeltetésére. Az önmegszólító vers címe (és az első sor) a siralomházat, a siralomházi világot asszociálja, melyben az elitélt rab szorongva várja a biztos véget. Ez a szorongás kiterjed az édenen kívüli világra is: a táj megtelik riadt félelemmel, rémülettel, fenyegetettséggel. Két indulatos felkiáltó mondatban robban ki a keserűség dühe: pusztuljon el hát a rettentő világ! Az ősz természet is ellenségessé lett, kipusztult belőle a szépség, a meghittség, az egykori idill: az égről nem a nap melege árad, a selymes fűszálak rozsdás tőrökké változnak át, menekülnek az állatok is. A költemény befejező része a borzasztó valóság, a zsugorodó emberség ellenében a lélek belső erkölcsi tartalékainak mozgósításáról vall: a halálraítéltnek tisztának és bűntelennek kell maradnia, ugyanakkor keménynek, hajlíthatatlannak is. A közmondásos egyszerűséggel megfogalmazott életmagatartást az újszerű, egyéni hasonlatok emelik a művészet magasába. A vers szövegösszefüggésében új értelmet kap a ” farkas” motívum. Míg a Mint a bika című művében a „farkascsorda” a humánum értékeit pusztító erők jelképe volt, itt a lélek szabadságát a végsőkig védelmező ellenállásé.

(forrás: radnotimiklos.netlap.net)

 

BEJELENTKEZÉS
EDDIGI VERSEIM
MEGOSZTOTT VERSEK
VERSMONDÓK KÖZÖSSÉGE


Facebook

Termékek

TOVÁBBI TERMÉKEK →

To Top