Connect with us

A mártír költő: Radnóti Miklós

Az egyik legnagyobb magyar költő 1909-ben született Budapesten. Édesanyja belehalt a szülésbe, édesapja Miklós 11 korában hunyt el. Az árvát nagybátyja nevelte és taníttatta. Kereskedelmi szakiskolai végzettséggel beállt nevelője vállalatához, de igazán csak a költészet érdekelte. 1930-tól a szegedi egyetem magyar-francia szakán tanult. Első kötetének egy versével kivívta a hatóságok haragját: vallásgyalázás vádjával perbe fogták. A börtönt csak befolyásos tanára és pártfogója, Sík Sándor közbenjárására kerülte el, tanári katedrát azonban nem kaphatott. Így az egyetem elvégzése után a költői, műfordítói pályára lépett. A harmincas évek végének, negyvenes évek elejének egyre nyomasztóbb, antiszemita légkörében Radnóti – kitaszított sorstársaihoz hasonlóan – megpróbálta megőrizni méltóságát, választott hivatását: alkotott, írt, fordított. Nem volt hajlandó elfogadni a bélyeget. “Zsidóságomat sohase tagadtam meg, ‘zsidó felekezetű’ vagyok ma is …” – írta 1942-ben – “de nem érzem zsidónak magam, a vallásra nem neveltek, nem szükségletem, nem gyakorlom, a fajt, a vérrögöt, a talajgyökért az idegekben remegő ősi bánatot baromságnak tartom és nem ‘szellemiségem’ és ‘lelkiségem’ és ‘költőiségem’ meghatározójának…A zsidóságom ‘életproblémám’, mert azzá tették a körülmények, a törvények, a világ. Kényszerből probléma. Különben magyar költő vagyok,…s nem érdekel…, hogy mi a véleménye erről a mindenkori miniszterelnöknek…Ezek kitagadhatnak, befogadhatnak, az én ‘nemzetem’ nem kiabál le a könyvespolcról, hogy mars büdös zsidó, hazám tájai kinyílnak előttem, a bokor nem tép rajtam külön nagyobbat mint máson, a fa nem ágaskodik lábujjhegyre, hogy ne érjem el a gyümölcsét. Ha ilyesmit tapasztalnék – megölném magam, mert másként, mint élek, élni nem tudok, s mást hinni és másképp gondolkodni sem.”

1940-től többször behívták munkaszolgálatra. 1943-ban katolikus hitre tért, ám a zsidótörvények értelmében továbbra is zsidónak számított. Áprilisban más szerzők művei mellett az ő verseit is betiltották, köteteit bezúzták. 1944 nyarán ismét behívója érkezett, ezúttal a szerbiai Bor rézbányáiba vitték. A kényszermunkával töltött napok nehezek, a körülmények mostohák voltak, de a Heidenau lágerben közvetlen életveszély nem fenyegette a foglyokat. A költőben a feleségéhez való hazatérés reménye és egy kis, kockás füzet tartotta a lelket. Éjszakánként egy ceruzacsonkkal ebbe rótta a verssorokat. Az ő szavaival: “Ékezetek nélkül, csak sort sor alá tapogatva,/ úgy írom itt a homályban a verset, ahogy élek,/ vaksin, hernyóként araszolgatván a papíron”.

A bori bányákat 1944 augusztusában kezdték kiüríteni a visszavonuló németek. Radnóti a központi (Berlin) táborba került. A szadista Marányi Ede alezredes parancsnoksága alatt álló lágerben gyakoriak voltak a verések, fenyítések. Kivégzések is előfordultak. A tábort két csoportban evakuálták. A költő a második lépcsőbe került, de hitelt adott a híresztelésnek, hogy a táborban maradókra a kivégzés vár. Ezért elérte, hogy az első csoporttal, szeptember 17-én hagyhassa el a lágert. A második lépcsőt nem sokkal később jugoszláv partizánok felszabadították.

Az első lépcsőben útnak indított bori munkaszolgálatosokat Magyarország felé hajtották. A menetben vánszorgókat ütötték verték, sokukat lelőtték. “Bolond, ki földre rogyván fölkél és újra lépked,/ s vándorló fájdalomként mozdít bokát és térdet” -írta Radnóti még mindig nála lévő füzetébe. Október 7-én éjjel SS-alakulatok több száz munkaszolgálatost lőttek agyon Cservenkánál. Radnóti nem volt köztük, és a későbbi, ósziváci mészárlásnál is elkerülte a halált. Bajtársát, Lorsi Miklós hegedűművészt ekkor végezték ki. Utolsó versét valószínűleg ez ihlette: “Mellézuhantam, átfordult a teste/ s feszes volt már, mint húr, ha pattan./ Tarkólövés. – Így végzed hát te is, -/ súgtam magamnak, – csak feküdj nyugodtan./ Halált virágzik most a türelem. – /Der springt noch auf, – hangzott fölöttem. / Sárral kevert vér szárad fülemen.” A költemény profetikusnak bizonyult. A nyugati határra érve a költő a végkimerüléssel küzdött. Miután egy győri kórház nem volt hajlandó őt és néhány társát befogadni, november 9-én Abdánál őrei kivégezték. A füzetet a háború után, az áldozatok exhumálása során találták meg.

(forrás: holokausztmagyarorszagon.hu)

 

To Top