A magyar nyelv virtuóz nagymestere, melyről tanúbizonyságot tett költészetével, prózájával, műfordításaival, publicisztikáival egyaránt.
Lírája
Költészete nem bölcseleti, mint Babitsé, nem hitt a költői küldetésben, a költő társadalmat formáló szerepében, mint Ady. Nem eszméket, igazságokat hirdetett. Az ő erkölcse a szép volt.
1907 – ben jelent meg első kötete, a Négy fal közt, ám visszhangtalan maradt.
1910 – A szegény kisgyermek panaszai – ez a kötet tette népszerűvé. Sajátos szereplíra: beleéli magát a szabadkai kisgyermek helyzetébe. A versek témáját a kisgyermeknek a világ titkaival való találkozása adja. Szereplírájának újszerűsége a két nézőpont (a rácsodálkozó gyermeki és a felnőtt) állandó egybejátszása adja. (Mint aki a sínek közé esett, Azon az éjjel, Mostan színes tintákról álmodom.)
1920 – Kenyér és bor:
Boldog, szomorú dal: a férfikor delelőjén álló, elismert költő önmagával való elégedetlenségének kifejezése, hiányérzete fejeződik ki minden “földi” sikerének ellenére.
1935 – Számadás (az Összegyűjtött költeményei utolsó darabja).
Költészete elmélyült, klasszikussá érett a halál közelségében. A kötet darabjait töprengő, vitázó, az elmúlás kérdésére való megoldáskeresés, drámaiság jellemzi (megszólítások, kérdések gyakorisága).
Marcus Aurelius – a sztoikus felülemelkedés egyfajta megoldás a halálfélelemre. Marcus Aurelius római császár volt (121-180), amellet sztoikus filozófus és író.
Őszi reggeli – az életigenlés és a haláltudat egyszerre jelenik meg a versben. Az elmúlás természetes, nem feltétlenül riasztó képével zárul.
Halotti beszéd – az 1200 k. keletkezet halotti beszédre utal a kezdés: nem is annyira a halál szomorúságáról, mint inkább az élet megismételhetetlen csodájáról szól.
Hajnali részegség – a vers számvetés a közeledő halál sejtelmében. A földi élet gyarlóságának szemléléséből egy vízió az égi “bálba” ragadja, s ez átértékeli felfogását az életről: az ember életében vendég a Földön.
Szeptemberi áhítat – az élet gyönyörűségéről szól. A halál közelsége miatt egyre intenzívebben éli át az örömöt, a boldogság ritka pillanatait. A vers múzsája Radákovich Mária, Kosztolányi életének utolsó nagy szerelme.
→ Kosztolányi halálfelfogása: nem mitizálja a halált, mint Ady, csupán döbbenetes biológiai ténynek tartja, nem vigasztalja a túlvilági élet lehetősége sem.
Prózája
Kosztolányi a ’20-as évektől kezdve ír regényeket.
1922: Néró, a véres költő – “Fáj, annyira igaz” – mondta a művészi kisebbrendűségének félelme miatt zsarnokká lett császár történetéről Thomas Mann.
1924: Pacsirta – Az idős Vajkay házaspár egyszem, kissé csúnyácska lánya elutazik egy hétre a rokonokhoz. A szülőknek hiányzik, neki is a szülei, írja is szorgalmasan a leveleket, aztán hazatér. Ennyi a regény külső története. De a soványka elbeszélés mögött mély, lélektani konfliktusok húzódnak meg.
1925: Aranysárkány – a vidéki értelmiség csüggedt világát rajzolja meg a regény. Főszereplője egy Sárszeg nyüzsgő városának gimnáziumában tanító humánus, de sikertelen tanár, akit tanítványai és lánya is megaláz, az újságok nyilvánosan megszégyenítik, s ez öngyilkosságba kergeti a főhőst. A címbéli aranysárkány = az álmok, amik eleinte színesen lebegnek az égen, aztán aláhullanak és elrongyolódnak.
1926: Édes Anna – egy cselédlány tragédiája. A regényen a freudista lélekelmezés irodalmi hatása mutatkozik: az öntudatlan lázadás a fő motívum. A “tökéletes cseléd”-nek tartott Annának fel kell adni egyéniségét, állatként bánnak vele, kinevetik, a szerelemben is csalódnia kell. Mindezek arra vezetnek, hogy váratlanul meggyilkolja gazdáit. A gyilkosságáról nem tud számot adni magának sem: csak Moviszter doktor látja át, hogy azért tette, hogy megmentse szuverenitását, emberségét.
1933: Esti Kornél novellák – 18 fejezetből álló novellafüzér, a lazán egymás után következő történeteket a főszereplő köti össze. A novellák keletkezése nagy időt fog át: 1925 és ’36 között keletkeztek. Esti Kornél talányos alak: tulajdonképpen Esti Kosztolányi, illetve Kosztolányi Esti Kornél. Kosztolányi az első fejezetben előszólítja magából, mintegy lényének másik, kiegészítő felét, csúfondáros és korlátlan mását. Az esti-novellák sem jellegben, sem értékben nem egyenletesek. Esti a kezdő fejezetben ábrázolt ellenszenves cinizmusa, romboló természete, gátlástalansága a későbbi darabokban teljesen háttérbe szorul, sokszor nem is főszereplője a történeteknek, csak elbeszéli őket. A harmadik fejezetben a költői önjellemzés dominál Esti alakjában.
1936: Tengerszem c. novelláskötet: ekkor betegsége egyre súlyosabb. A halállal dacol. Az elbeszélések a boldogság esetleges megvalósítását járják körül. A kispolgár a főszereplő az első ciklusban. Objektív ábrázolásmódja egyben társadalomkritika is. (A kulcs)
(forrás: Sulinet)
