Temérdek humoreszkjében, vidám jeleneteiben, szatirikus írásaiban rendre szétszedi, kiforgatja a szavakat, új értelmet keres kiüresedett tartalmaknak. Az ő számára a nyelv nemcsak eszköz, hanem műalkotás is. Kevés íróról mondható el, még a legnagyobbak közül is, ami róla igen: anyanyelvét gazdagítja. Bemondásai gyakran idézett köznyelvi szólásokká kerekednek. A magyarul értő azonnal tudja, az is, aki nem olvasta, hogy mit jelent, ha röhög az egész osztály, ha lógok a szeren, ha magyarázom a bizonyítványom, ha minden másképpen van.
Fellépése óta nem lehet ugyanúgy gondolkodni magyarul, mint előtte. Ábrázolt típusai, figurái személyes ismerőseink lettek, ötletekkel legalább száz évre előre ellátta irodalmunkat. Szellemes volt, de nem csal a szó humoros értelmében. Komoly sorai is szellemesek, mert – szó szerint – van bennük szellem, teremtő ihlet, azaz eredetiség. Nem másolt, nem szabott át készen kapott gondolatokat. Ügyelt rá, hogy ő fedezzen fel valamit. Műfajt, játékokat, formát teremtett, viselkedésünk természetét tudatosította. Nevet adott különös helyzeteknek, mellőzött érzéseknek. A magyar irodalomban a humoros-szatirikus-groteszk művészet szintézisét hozta létre, azt a fejlődést folytatva, amit még a reformkorban Bajza és Kölcsey által szorgalmazott progresszív és erősen kritikus hangvételű komikus irodalom kezdett. A polgárosodás, modernizálás európai követelményeinek megfelelve, Jókain át – Mikszáth, Rákosi Viktor, Heltai Jenő, Molnár Ferenc, Gábor Andor kezdeményezéseit beteljesítve – hozzá visz az út. Klasszikus magyar irodalmi hagyományok folytatója. Jókain nevelkedett nemzeti író. A groteszk képviselője már Örkény előtt.
A világirodalom nagy szatirikusaival párhuzamba állítható szerző. Shaw, Chesterton – akit a legtöbbre tartott, s a legragyogóbb stilisztának nevezett -, valamint Leacock rokona, abszurditásában felveszi a versenyt Jarryval. De említhetjük Aldous Huxleyt is, aki természettudományos szemléletét, biológiai indíttatású hasonlatait jó tíz évvel Karinthy után alakítja ki. Még szembetűnőbb azonban, hogy Karinthy életműve – s az állandóan a nyilvános figyelem középpontjában álló magánszemély alakja is – sajátos közép-európai jelenség.
A nagy osztrák szatirikus, Karl Kraus s a cseh Karel Čapek hasonló problémákat érzékel, hasonló műfaji változatossággal és szemlélettel, mint magyar kortársuk. Franz Kafka szorongásos látomásai kísértetiesen idézik fel Karinthy állandó fojtogatottságát, félelmetesen megvalósuló megérzéseit.
Népszerűsége arra is példa, hogy irodalmi érték és szélesebb olvasói érdeklődés megtalálhatja egymást, s az irodalomnak beszédmódot alakító hatása is lehet. Tevékenységét ebből a szempontból Petőfi és Jókai munkássága mellé állíthatjuk. Talán ebben rejlik szintézisének titka is. Mindenkihez szóló, mégsem egyszerű, önmagunkra kérdező, gondolkodásunkat alakító műveiben. (Fráter Zoltán)
Az 1912-ben megjelent Így írtok ti (majd egyre bővülő újabb kiadásai) felbecsülhetetlen kultúrtörténeti értéke, hogy rendkívüli módon népszerűsítette a modern, a kortárs, a nyugatos irodalmat. Ennek volt árnyoldala is; Kosztolányi Édes Annájában Patikárius Jancsi ebből a kötetből szerzi felszínes ismereteit; Márai Sándor az Egy polgár vallomásaiban arról ír, hogy a polgári házakban Karinthy paródiagyűjteménye pótolta a kortárs irodalom olvasását. Az Így írtok ti nem elsősorban és nem kizárólagosan a stíluseszközök paródiája vagy travesztiája, hanem az alkotói mentalitás és világkép mély ismeretéből fakadó, hol metszően ironikus-szatirikus, hol megértően humoros rajzok. Csakhogy az ő irodalmi torzképei egyáltalán nem mókák. Bírálatok ezek egytől egyig, álarcos vagy álruhás bírálatok, a bírálatok legnemesebb fajtájából valók: az alkotást nem fogalmakkal és elméletekkel jellemzik, hanem érzékileg és érzékletesen…. Ő a szó hétköznapi értelmében sohasem utánoz: nem egy regényt vagy egy verset figuráz ki, hanem az egész mű, az egész művészet velejét. Akkor sem ez a végcélja. Bohókás szövegében, akár jó a jó versekben, mindig kiszökken egy részlet, mely mintegy vezérdallama mondanivalójának, s valahova messzebbre mutat. Ez a részlet jelképpé válik. Elgondolkoztat bennünket, és megdöbbent. Leleplez valamit, amit addig nem láttunk ennyire világosan. Torzképeit oly alaposan átgondolja, oly keményen építi föl és szerkeszti meg, hogy végül – elolvasásuk után is – távlat nyílik elénk, mintha magasban jártunk volna, és kilátótoronyból néztünk volna le a lapályra. (Kosztolányi Dezső)
A Tanár úr kérem 1916-ban jelent meg, s a kötetbe foglalt tizenhat írás népszerűsége, az életműben elfoglalt kiemelt helye miatt az Így írtok ti-vel vetekszik. Karinthy diákfigurái – miközben élő, eleven alakok – valójában archetipikus emberi szituációk és magatartásformák megtestesítői. Az iskola az élet metaforája, melyből el-elvágyik az ember, de elhagyni azért nem szeretné azt.
A humor a teljes igazság – jegyezte fel Karinthy. Később, az Ascher Oszkár által megtalált, utolsó noteszába a következő keserű sorokat írta: Úgy használnak engem, mint a krumplit Európában – virágomat és gyümölcsömet (humor és vicc) tépik, a gyökérgumót (filozófiámat) eldobják. Karinthy Frigyes egész életében a nagy mű, az enciklopédia megalkotására készült. Az utókor úgy látja, hogy maradandót mégis az apró, a látszólag mellékes, a kényszerből született művekkel alkotott, kitágítva a magyar nyelv ábrázolási, megjelenítési lehetőségeit.
