Connect with us

Ignotus helye az irodalomtörténetben

Ignotus (1869-1949) irodalomtörténeti helyét irodalmi publicisztikája határozza meg (l. a 96. fejezetet), de mint költő is megérdemli figyelmünket. Cikkeiben az új lelkiség megszólalásának jogáért verekedett, verseiben látszólag a hagyományok folytatója. Huszonkét éves fővel írt A Slemil keservei című, öngúnyt és lírát vegyítő szép verses novellája tartalmában leszámolás addigi slemilségével, hangjában, szemléletében pedig átmenet a szalonlíra mondén fölénye és a mélyebbről jövő modern líra között. Aránylag kevés verset írt, de ezekben önálló egyéniség nyilatkozik meg. Művészi tekintetben Aranyt és Heinét követte. Attól tömör és magyaros nyelvet tanult, ettől műfajt: azt az eljárást, hogy érzelmei gomolygásából annyit és úgy mondjon el, amennyi épp egy dalba belefér. Persze, az Arany János-i és heinei formában modern szemléletet juttat kifejezésre.

Ez illúziótlan szemlélet szerint az állati lényünkből eredő ősi ösztönök elemi erejükkel áttörik a civilizáció különféle parancsainak gyenge gátját. Az anyai ösztön éppúgy, mint a szerelem, amely költészetének fő, majdnem egyetlen tárgya. Ignotus, aki publicisztikájában a nőemancipáció harcosa, mint a szerelem költője, szinte őskori felfogást vall: azt, hogy a férfi a nő feltétlen urának született, joga van hozzá, hogy a nőnek mindene, egész élete, legtitkosabb gondolata is övé legyen:

Álmodban velem álmodj és szeress,
Keltedben velem ébredj és szeress,
Éltemben nekem élj csak és szeress,
Holtomban halj utánam és szeress –
Szeress, szeress,
Csakis engem szeress.
(Kocsizó)

Első pillantásra meglepő, hogy a prózájában oly bonyolult Ignotus a dalig egyszerűsödik, ha verset ír. Verseiben azonban az erős érzés áttör a fölös {661.} asszociációkon és szkeptikus szempontokon, amelyek kései prózáját néha kuszává teszik. Csak a Változatok szemjátékra című, művészileg is újszerű, szép és nagy versében tér el megszokott műfajától, ebben a belső monológban, mely a meglobbanó vágyat az általa felvert emlékek, tűnődések egész dús rezonanciájával tárja fel, s épp költői gazdagságával kap meg. A végzetes zsarnoki szenvedély új és egyéni jelleget ad a Heinétől örökölt dalformának, pátosszal telíti őket, olyan pátosszal, amely sem Heinének, sem önnön kortársainak lírájában nem található (Találka). A képzelet pompáját hasztalan keresnénk Ignotus lírájában, az érzés azonban oly drámai hévvel csap ki belőle, hogy elhisszük az erejét. Megfejtésszerűen pontos sorainak dísztelen pregnanciáját ez a hév teszi költőivé. Különösen egy-egy versvégének pátosza oly forró, mint a népballadáké (Napraforgó). Olykor egy-egy szó makacs, konok, művészileg merész ismétlésével mintha a megszállottságot érzékítené meg, a vágyat, amely üldözi (Ha elbúcsuztam, Mi remeg, Kocsizó, Akarom). A szó klasszikus értelmében elég kevés alkotás maradt Ignotus után. Mégis, néhány verse és novellája, tartalma igazságánál és formája talpraesettségénél fogva, máig eleven.

(forrás: Magyar Elektronikus Könyvtár)

BEJELENTKEZÉS
EDDIGI VERSEIM
MEGOSZTOTT VERSEK
VERSMONDÓK KÖZÖSSÉGE


Facebook

Termékek

TOVÁBBI TERMÉKEK →

To Top