Connect with us

Faludy György: Drága Attila, írjál már egy verset!

 

Faludy György József Attiláról a Kilátónak

Múltkor is kérdezte valaki, hogy mikor ismertem meg. Mikor? Hát tudom is én. Mikor ismertem meg Jóska bácsit, az unokatestvéredet? Nem néztünk az órára, amikor egy úri költő berobogott. Attila magányos volt. Akik azt mondják, hogy közeli barátai voltak, azok hazudnak. Vele vitatkozni lehetett inkább, mint a közelébe kerülni. Senki sem került a közelébe. Vitatkoztam vele a Vörösmarty téren, a szökőkút mellett. Talán este nyolctól éjfélig. Ott álltunk ketten a szökőkút előtt, én azon rágódtam, hogy Babits Mihály ellen nagyon hamisan emelt vádat, hogy rossz költő. Mondtam, hogy ez nem igaz. A Babits nem nagyon nagy költő, de azért költő. És jobban tenné Attila, ha azt írná, hogy gonosz ember. Mert ha ezt írta volna, az igazságot tette volna kézbe. Úgyhogy, amikor Attila meghalt, és a sírversét írtam, hogy nem volt keményebb a tehervonat kereke Babits Mihály szívénél, akkor valódi dolgot írtam le. Aztán Török Szofi, a felesége Babitsnak, fogadott engem, amikor hazajöttem Amerikából. A Babits, amikor elvágták már a torkát, haldokolva is azt kérdezte tőle, hogy tényleg olyan kemény a szíve, mint a tehervonat vaskereke, és én mélységesen megbántam, hogy ezt írtam róla.

A japán kávéház tulajdonosának a rendelkezése volt, csináljanak egy költőasztalt, mert tudta azt, hogy a fiatal költőknek nincs 80 fillérjük egy feketére. Úgyhogy a japán kávéház közepén fölállíttatták a mocsárasztalt, ami azt jelentette, hogy magyar költők leülhettek. Jött a pincér ezüsttálcán egy pohár szódavizes borral, és többé nem bántotta őket. Szóval ingyen lehetett ott ülni. Attilával ott ültem egyszer, le is írtam ezt versben. A Kacér bácsi magántisztviselő volt, nem gazdag ember, de ő pénzelte a Toll c. lapot, amely egy évben tizenegyszer jelent meg. Ott ülök Attilával, megjelenik a Kacér bácsi, és azt mondja Attilának, drága Attila, írjál már egy verset a Tollnak. Mutat egy 20 forintost, az lesz a honoráriuma. Hát, köszönöm, mondja Attila. Na most, a szegény Kacér bácsinak csak 20 forintja van, várja a verset, és addig a falhoz támaszkodik a vécé mellett. Attila pedig tollat és tentát kér a pincértől. Attila nekiül verset írni. Óránként kétszer vagy háromszor jön a Kacér bácsi, belenéz a versbe, de nem olvassa el, és azt mondja, nagyszerű lesz Attila, és visszamegy támasztani a vécé falát. Aztán három óra múlva kész a vers. Attila aláírja, Kacér bácsi odaadja a 20 forintot, és a lap következő számában benne van a vers.

Hogy melyik verset? Nekem a második verse, a halála előtti második verse a kedvencem. Szóval, az, hogy Karóval jöttél, nem virággal… Hogy miért? Azt kérdezte? Amikor írta Attila, már őrült volt. Szóval nem ismerte meg a nővérét. Nemhogy Német Andort, vagy Ignotust, vagy engemet megismert volna. És ennek ellenére a vers tökéletesen normális. Szóval olyan, hogy nem lehet látni, tudni, kitalálni és sejteni se, hogy ezt egy őrült ember írta. Gyönyörű, hogy ez lehetséges, hogy valaki teljes őrült legyen, amikor verset ír, de teljes józan a verse.

A temetése? Hát, az lepett meg engemet, amikor ott a sírjánál álltam, Illyés Gyula megjelenik, a legjobb barátja, aki egy szót se küldött az Attila sírjához. Később aztán játszotta a jót, a nagy barátot. Különben én Illyés Gyulával jóban voltam. Csodálatos módon nemcsak jóban voltam, hanem amikor börtönben voltam, ő volt az egyetlen, aki valamit tett értem. Révaival beszélt, és próbálta Révait meggyőzni, hogy engem jogtalanul csuktak le, és Révai állítólag tett is valamit, de én nem éreztem annak semmiféle hatását. Illyésnek egy jó verse van, az Egy mondat a zsarnokságról. Túl nagyra tartották egész életében. Azért, mert komoly volt és méltóságteljes már fiatalon. A kommunisták azt mondták, ez kommunista, a nácik azt mondták, ez náci, a liberálisok azt mondták, Illyés Gyula liberális ember, a szociáldemokraták pártjának meg tagja is volt. Mindenki azt hitte, vagy azt képzelte, hogy az ő embere. Hogy kit tartok igazán említésre méltónak a jugoszláviai magyar írók közül? Én írónak a Herceget. Igen. A Herceg Jánost nagyon szeretem. Ismertem azonban a kommunistát is, aki látogatóban volt Párizsban. Meg Moszkvában. A Sinkó? Ja, igen, a Sinkó Ervin. Érdekes módon, amikor kezdtem unni magamat az angolok közt, de volt meghívásom az egyetemre Kanadába, írtam a Sinkónak egy levelet, hogy tudna-e segíteni. Hogyha az Újvidéki Egyetemre mennék tanítani. Igen, igaza van magának, meg is hívtak.
Hát magának elmondom ezt is, hogy József Attilának milyen jellegű hangja volt, ha már ez érdekli. Elég mély hangja volt. Elég mély. Hogy is mondjam, fiatalos szótagokkal benne, ha pontosan akarok fogalmazni.
Köszönöm, és segítsem lemenni ezeken a lépcsőkön. Maga jobbról fogjon, a Fanni meg balról.

(Sándorov Péter készülő dokumentumregényéből, melyet részleteiben közlünk a Kilátó idei számaiban.)

www.zetna.org

BEJELENTKEZÉS
EDDIGI VERSEIM
MEGOSZTOTT VERSEK
VERSMONDÓK KÖZÖSSÉGE


Facebook

Termékek

TOVÁBBI TERMÉKEK →

To Top