Connect with us

Dsida Jenő nyomában

Tallózás régi levelek közt

Dsida Jenő nevével az Erdélyi Helikon íróinak 1934-ben megjelent antológiájában találkoztam először még általános iskolás koromban, valamikor az 1950-es évek közepén. Az összeállítás közölte fényképét, életrajzi adatait és Kóborló délután kedves kutyámmal című lírai riportját.
Megragadott és emlékezetembe ivódott a fénykép is, mely a poeta angelicus-t ápolt külsővel, elegáns öltözetben, angol gentlemanek erdélyi rokonaként ábrázolta. Széles fekete szegéllyel körbefont szürke kalapban, szürke zakóban, fehér ingben, fekete mellényben, gondosan megkötött, fekete csíkokkal díszített, szürke nyakkendőben nézett a fényképezőgép lencséjébe. A szürke, a fekete és a fehér szín harmonikus egységben pompázott, szertartásos komolyságot és emelkedettséget, ünnepi hangulatot sugárzott. Tekintete messzire révedt, ajkán szelíd, megfoghatatlan, valami mély és titokzatos bánatot leplező, megszületni kész, bizalomkeltő mosoly bujkált.
Elbűvöltek a lírai riport remekbe formált hexameterei is, melyekből mámoros életszeretet, önfeledt játékosság, buja, fejlett természetérzék és fölényes magabiztossággal kinyilatkoztatott szépségimádat áradt. A létet teljes gazdagságában és pompájában, kivételes hitelességgel és otthoniassággal átélő ember s egy igazi poeta doctus, a Nyugat első költőnemzedékének a legjelesebb tagjaival versengő, olykor rájuk is licitáló formaművész lopta magát akkor a szívembe kitörölhetetlenül.
Költészetébe a Tóparti könyörgés című, 1958-ban megjelent – mindmáig a legnagyobb empátiával és a legválasztékosabb ízléssel összeállított – versgyűjtemény révén kaphattam tágabb betekintést. A kötetet Dsida egyik legjelesebb kor- és sorstársa, Áprily Lajos állította össze, aki formaművészként az egyetlen vetélytársa volt a két világháború közötti erdélyi magyar lírában. Ő írt hozzá az életmű sajátos értékei iránt különös fogékonyságot mutató előszót is.
Ennek a kötetnek a megjelenése inspirálta Mátrai Bélát annak a portrévázlatnak a megírására, amelyet a Vigília tett közzé 1959 januárjában Emlékezés Dsida Jenőre címmel. Szerzője az 1930-as években a költő munkatársaként a kolozsvári Keleti Ujság szerkesztőségében dolgozott. Mértéktartó, kiegyensúlyozott és vonzó képet rajzolt róla, az akkor nacionalistának bélyegzett és tiltott Psalmus Hungaricusról is volt jó szava. A szemtanú, a kolléga beavatottságával igazodott el az életműben, rajzolta meg a poeta angelicus emberi vonásait is. Ez az írás tovább gazdagította Dsida-élményemet, figyelmem ráirányította kivételes értékeket teremtő szakrális költészetére is.
A fölidézett emlékek elkísértek a debreceni Kossuth Lajos Tudományegyetemre is, amelynek 1961 és 1965 között magyar- történelem szakos hallgatója voltam. Meglepődve tapasztaltam, hogy csoporttársaim közül a legtöbben nem is hallottak Dsidáról, azok pedig, akik ismerték, igen lesújtó véleményt formáltak róla. Minden erőmet és tehetségemet latba vetettem, hogy meggyőzzem őket ítéletük felületességéről és megalapozatlanságáról. Ez fejeződött ki abban is, hogy diplomadolgozatom tárgyául az ő költészetét választottam.
Szerencsémre Kardos Pál professzor úr fölkarolta kezdeményezésemet. Ehhez kellő tájékozottság, jó ízlés s talán némi bátorság is kellett az idő tájt.
Mivel akkor még jórészt a tiltás és a feledés homálya takarta a költő örökségét, s kevés kapaszkodót találtam a munka elkezdéséhez, úgy döntöttem, hogy segítséget kérek Dsida életének egykori szemtanúitól, költészetének legjelesebb kutatóitól. Elképzelésem megosztottam témavezetőmmel is, akitől nemcsak biztatást kaptam a terv valóra váltásához, hanem még a bemutatott címlistát is kiegészítette.
Végül azonban nem az előre összeállított címjegyzék, hanem az a láncreakció szabta meg a tájékozódás, az anyaggyűjtés menetét, amelyet első levelem indított el. Amikor újra elővettem az íróasztalom egyik zugában lapuló válaszleveleket, magam is csodálkoztam, hogy mennyire szerves, egymásba fonódó folyamattá áll össze ez a régi, számomra oly szép és emlékezetes történet. Természetesen akkor még nem sejthettem, hogy a megszólított hírességek válaszaiból egyszer majd irodalomtörténeti dokumentumok lesznek, s még egy ilyenfajta közlemény is kikerekedik belőlük. Eszembe sem jutott például, hogy saját leveleimről másolatot készítsek és azokat megőrizzem.
Hosszan töprengtem, kihez forduljak elsőként, kitől számíthatok a legbiztosabb segítségre. Eleve kizártam az Erdélyben élőket: amikor a trianoni békeszerződés és a szomszédos országokban élő magyarok puszta léte is tabunak számított, a velük való kapcsolatfelvételt kockázatosnak ítéltem. Végül úgy döntöttem, hogy a Vigíliában megjelent visszaemlékezés szerzőjének, Mátrai Bélának írok először. A folyóirat szellemisége és rangja, a szerző keresztény hite és embersége a megbízhatóság garanciáját jelentette számomra. Ösztöneimben nem is csalódtam.
A választ izgatottan vártam. Néhány napig a megszokott időben az Egyetem téri kollégium ablakából figyeltem a postás érkezését. Csakhamar kézbe is vehettem Mátrai Béla baráti hangú, segítőkész levelét:

Budapest, 1962. február 27.

Kedves Lisztóczky Úr!

Kérésére elküldöm a Dsida Jenőről szóló cikkem eredeti kéziratát. A Vigíliában megjelent szöveg többszöri átdolgozás eredménye, ez az eredeti anyag bővebb. Azt hiszem, vannak olyan részei, amelyek nem jelentek meg nyomtatásban. Mellékelem két pompás versét, a Bútorok címűt és a Psalmus Hungaricust.
Felhívom figyelmét, hogy az utóbbi erős nemzeti tendenciája miatt sem kéziratban, sem nyomtatásban nem forog kézen. Azt tehát csak tudományos célra használja fel. Én életéről, bár kollégám volt, nem sokat tudok. Forduljon ebben az ügyben egy volt újságíró kollégámhoz (címe: Karádi Nagy Lajos, Cluj-Kolozsvár, Str. Kossuth 5., parter apart. 6), aki készséggel rendelkezésére fog állni. Kérje tőle Dsida kolléganőjének, a Psalmusban szereplő Jolánkának címét, aki minden adatot megad. Sajnos én címét elvesztettem.
Munkájához sok szerencsét kíván és szeretettel köszönti:

Mátrai Béla
Bp., Szamuely u. 49. I. 6.

Ui. A Psalmusnak ez egyetlen példánya áll rendelkezésemre. Hogy magamnak is megmaradjon, arra kérném, másolja le és küldjön vissza nekem egy példányt.

Mondanom sem kell, hogy mekkora örömmel fogadtam a fenti levelet és annak mellékleteit. A Vigíliában közreadott tanulmány eredeti változatát például, amelynek körülbelül a kétharmada nem jelent meg nyomtatásban. Vagy a Psalmus Hungaricus írógéppel lemásolt szövegét, amelynek a legendája eljutott ugyan hozzám, de mindhiába nyomoztam utána. Sokat elárul a korszellemről, a levélcenzúra veszélyéről, a mindenkiben ott lapuló félelemről az az óvatosság, visszafogottság, ahogyan a levélíró erről a fájdalmas, megrendítő magyar zsoltárról nyilatkozik.
A verset Jolánkának, kedves munkatársának dedikálta Dsida annyi szeretettel, amennyi egy ajánlásba bele sem fér. Neve emiatt került a levél szövegébe. Jóval később tudtam meg Gömöri György egyik írásából, hogy a keresztnév mögött Földes Jolán, a Keleti Ujság hajdani gépírónője, a költő munkatársa rejtőzött. Állítólag ő volt a Miért borultak le az angyalok Viola előtt című Dsida-mű lírai hőse is.
Azóta a Psalmus Hungaricusnak több hasonló, más és más hírességnek dedikált példányával találkoztam. A költő eleinte tehát írógéppel sokszorosított formában terjesztette a verset, s ebben talán épp Földes Jolán volt a segítségére. Bánffy Miklósnak ugyanis – aki óhajának busás honoráriummal is nyomatékot adott – sikerült lebeszélnie őt publikálásáról. Kérését és nagyúri gesztusát nyilvánvalóan a féltés, a szeretet motiválta.
Mátrai Béla levele megszabta azt is, hogy mi legyen az újabb lépés azon az úton, amelyen elindultam. Rá hivatkozva nemsokára írtam Karádi Nagy Lajosnak, akitől – megcáfolva az erdélyiekkel kapcsolatos korábbi aggályaimat – postafordultával a következő választ kaptam:

Kedves Barátom!

Engedd meg, hogy tegezzelek, – egyrészt koromnál fogva, 74 éves vagyok, tehát háromszorosan lehetnék édesapád, – másrészt világnézeti azonosságunk alapján. Én is szerettem és még ma is szeretek élni és dolgozni is. – Dolgozom is, – irodalmi korrektori és lektori munkákat az itteni könyvkiadó-vállalatok részére és hasonlóképpen szeretem az embereket, akikben azonban gyakran csalódtam. Téged a Sors kíméljen meg ettől a rossz érzéstől!! Rendíthetetlenül hiszek a szépség és jóság győzelmében.
Fiatalon elhunyt Dsida Jenő kollégámról és jóbarátomról a következő kiegészítő adatokkal tudok segítségedre lenni célkitűzéseid elérésében:
Hosszú ideig dolgoztam vele együtt Kolozsvárt, a Keleti Ujság szerkesztőségében, melynek segédszerkesztője volt.
Szatmáron született.
Édesapja: Dsida Aladár tényleges tiszt, a régi honvédségnél, őrnagyi rangban.
1918-ban, amikor a politikai és földrajzi határok megváltoztatásával Erdélyt Romániához csatolták és számtalan magyar intézményt Erdélyben a politikai földrengés rázott meg és döntött romba, Dsida Aladár is kénytelen volt pályát változtatni…
Szatmárról Dsida Jenő Kolozsvárra került, beiratkozott a jogra, de tanulmányait nem tudta befejezni, mert a mindennapi kenyér megszerzésének gondja szellemi proletárrá kényszerítette. A Pásztortűz és a Keleti Ujság segédszerkesztője volt, a Pen Klub titkára, tagja az Erdélyi Irodalmi Társaságnak és állandó munkatársa a Helikonnak. A Keleti Ujságnál vezércikkeket és hírfejeket írt és mint segédszerkesztő tevékenykedett a lap összeállításánál, ami az akkori politikai és cenzúraviszonyok között nehéz és felelősségteljes munkakör volt.
Dsida Jenő mindig bátor kiállással tett hitet az emberi szabadságjogok és a haladó eszmék mellett…
Bámulatos nyelvérzéke volt. Hibátlanul tudott: németül, franciául, románul, nem tökéletesen angolul és oroszul, de ez nem gátolta abban, hogy Puskin néhány versét magyarra fordítsa. És ami még jobban bizonyítja nyelvérzékét: egyike volt azoknak Erdélyben, akik dr. Kiss Géza egyetemi tanáron, az elhunyt Gálffy Zsigmond unitárius kollégiumi igazgatón és Baráth Béla kolozsvári római katolikus apát-kanonok plébánoson, valamint Márton Áron jelenlegi erdélyi római katolikus püspökön kívül a legjobban tudott latinul. Csaknem folyékonyan beszélt latinul.
Imbery János Désen, majd Kolozsváron lakó zenetanár és karmester leányát, Imbery Melindát vette feleségül, akivel boldog családi életet élt. Házasságukból gyermek nem született. Dsida Jenő halála után két évvel özvegye férjhez ment Szabó Lajoshoz, aki jelenleg a marosvásárhelyi Szentgyörgyi István Színművészeti Főiskola egyik igazgatója. – Írjál – esetleg – Szabó Lajosnénak, ha családi vonatkozású adatok is érdekelnek, bár nem hiszem, hogy Dsida Jenő volt felesége – mostani férjére való tekintettel is – intimitásokat közölne első házasságáról.
Ellenben kutassad fel Debrecenben Dsida Jenő testvéröccsét: Dsida Aladárt, aki Csengeri Aladár művésznéven évekig volt színész Debrecenben – lehet, onnan Budapestre vagy más nagyobb vidéki városba került -, tőle biztosan kaphatsz családi vonatkozású adatokat.
Egyébként Dsida Jenőnek Magyarországon nagyobb kultusza van, mint itt Romániában, ahol bizonyos körök – az elhunyt költő tehetségének és kiválóságának elismerése mellett is – elfogult, bigott klerikálisnak tartják. Hogy nálatok Magyarországon Dsida Jenő inkább divatban és felszínen van, mint itt nálunk, megcáfolhatatlanul bizonyítja, hogy egyik legutóbb nálatok megjelent könyvéhez Áprily Lajos írt meleg hangú és nagyra értékelő előszót. – Írjál esetleg Áprily Lajosnak is, akivel Dsida bensőséges viszonyban volt. –
Meleg barátság és eszmei közösség kapcsolta össze Kuncz Aladárral és Hunyady Sándorral is. Mindhárman a Fürdő utcában laktak Kolozsvárt, közel egymáshoz (Kuncz és Hunyady együtt laktak), és a szerkesztőségi robot után, a kávéházban (New York Kávéház, Savoy Kávéház, ahol az íróknak törzsasztaluk volt) késő éjszakákig, sőt gyakran a hajnali órákig tartó irodalmi eszmecsere után együtt mentek haza.
Ennyi pozitívum mellett tegyek említést Dsida Jenő negatívumairól is. Szenvedélyes dohányos volt és szerette az erős, bódító italokat, a pálinkaféléket, nikotint és alkoholt is bőségesen, rendszeresen fogyasztott. Ez is hozzájárult, hogy egyébként is gyenge, törékeny fizikuma időnap előtt összeroskadt és súlyos betegsége nagyon korán sírba vitte.
Hosszú ideig kezelték a legjobb szakorvosok a kolozsvári volt zsidó kórházban (ma állami kórház), mindent elkövettek élete megmentésére, de sikertelenül.
Harmincegy évet élt, halála súlyos vesztesége volt az egyetemes, de különösen az erdélyi magyar irodalomnak. Kolozsváron, a házsongárdi temetőben nyugszik, a családi kriptában, emlékét márványtábla örökítette meg. Ennek feliratát szóról szóra közölte dr. Mátrai Bélának a Vigíliában megjelent cikke.
Írásait megkapod a budapesti és talán a debreceni egyetemi könyvtárban, a Cimbora, Pásztortűz, Helikon évfolyamaiban és a Keleti Ujságban, ezeknek évfolyamai – tudtommal – a Széchényi Könyvtárban is megtalálhatók.
Kétségtelen, hogy Dsida Jenő nem volt kommunista, de az is bizonyos, hogy reakciós fasiszta sem! Helyét és állásfoglalását a keresztyén szocialista táborban jelölném ki.
És végül a Psalmus Hungaricusban szereplő nő. Dsida Jenő sem volt mentes az emberi gyarlóságoktól, – a nőkkel kapcsolatban. Az a bizonyos Jolánka ma is Kolozsváron élő úri asszony, ildomtalanság volna vele szemben, Dsidával szemben talán kegyeletsértés, ha erről a romantikus szerelmi szimfóniáról részleteket hoznál – vagy mások hoznának – nyilvánosságra. Maradjon ez az elhunyt költő és korai elhunytát fájó szívvel gyászoló asszonyka örök titka, ne szellőztessük ezt az intim kapcsolatot a parvenük szórakoztatására. –
Ismétlem és befejezésül tanácsolom: kérjél még részleteket Dsida Csengeri Aladár színművésztől, Áprily Lajostól, Dsida Jenő volt feleségétől, és ha még valami érdekelne, írjad meg, és a lehetőség szerint segítségedre leszek.
Sikert kíván munkádhoz, szorgalmat, türelmet és kitartást (de nem Szálasi-félét!) és szeretettel üdvözöl öreg barátod:

Kolozsvár, 1962. március 24.
Lajos bácsi

Az adatokban és ösztönző gondolatokban gazdag, számomra akkor sok ismeretlen információt tartalmazó levél első mondatai – melyek világnézeti azonosságunk-at taglalják – bizonyára az általam elküldött levél szólamait ismétlik meg, amelyek viszont csaknem szóról szóra Dsida Jenő önéletrajzából származnak. Máig emlékszem, hogy mennyire megragadott az Erdélyi Helikon 1929-es évfolyamában megjelent curriculum vitae egyik bekezdése, amelynek egyes szavaira Karádi Nagy Lajos válaszában is ráismertem: Éjszakánként szépeket álmodom, rendületlenül hiszek Istenben és az emberekben. Hiszek a nőben, a versben, a szépség és a jóság missziójában.
Dsida Jenő testvéröccse, Csengery Aladár (Budapest, 1911. július 30. – Győr, 1986. október 6.) 1933-ban Kolozsvárt kezdte, 1944-től Debrecenben, 1947-től Pécsett, 1951-től haláláig Győrben folytatta színészi pályáját.
A legtöbb gondot a levélnek az a részlete okozta – és okozza ma is – számomra, amely Dsida önpusztító életformájával kapcsolatban fogalmazott meg túlzó aggodalmakat. Ezeket az aggodalmakat ilyen szigorúan tudtommal senki más nem ismételte meg kortársai közül.4 A Kuncz Aladárral és Hunyady Sándorral együtt gyakorolt – idevágó megjegyzései előtt Karádi Nagy Lajos által is emlegetett – kávéházi életforma empátia nélküli megítélése és elutasítása ragadtathatta a levélírót ilyen félreérthető megállapításokra. Ennek az életformának nem a duhajkodás, a tiszta öntudat eltompítása, ellenkezőleg: az értelem és a fantázia rejtett energiáinak a mozgósítása, a közös töprengés és vitatkozás, a kölcsönös évődés és viccelődés volt a lényege.
Segíti a szigorú vélemény megértését, ha tudjuk, hogy Karádi Nagy Lajos – a Romániai Magyar Irodalmi Lexikon szócikkét idé-zem5 – mint kitűnő sportember fiatalon részt vett Kolozsvár sportéletének megalapításában és fellendítésében: az általa követett és propagált sportszerű életformától mi sem állt távolabb, mint a sűrű füstben és vidám koccintgatások közepette zajló, hajnali órákig tartó irodalmi eszmecsere.
Dsida Jenő kétségtelenül habzsolta az életet, mindkét oldalán égette a gyertyát, amelynek lelki hátterét Áprily Lajos is megmutatta az 1958-ban megjelent Dsida-kötet előszavában: Tudtuk róla, hogy rossz a szíve s csak óvatos, kiegyensúlyozott életmód adhat neki férfiéveket. Ő azonban fiatalos könnyelműséggel így fogalmazhatta meg magában a kérdést: Ha beteg szívem miatt úgyis meg kell halnom idő előtt, miért lohasszam magamban a lángot?6 Épp ez a mohó és csillapíthatatlan vágy az élet totális birtokbavételére; ez az egész mindenség felé kinyújtott és szélesre tárt kar, amelynek mozdulatában egyesült az első és az utolsó ölelés gesztusa; érzés- és gondolatvilágának ez a felfokozottsága; ez az intenzív átélőképesség az egyik legfőbb titka Dsidának, erre vezethetők vissza költészetének legvonzóbb értékei is.
Mikor először olvastam, akkor is teljes mértékben egyetértettem viszont Karádi Nagy Lajos Jolánkára vonatkozó megjegyzéseivel. Amíg az özvegy és az egykori barátnő is élt még, Gömöri György sem tárta a nyilvánosság elé a Földes Jolántól hallott és általa akkor már büszkén vállalt titkokat. Igaz, hogy Dsida már klasszikus költőnek számított, ő pedig elég idős volt ahhoz az idő tájt, hogy kockázat és szégyenérzet nélkül nézhessen szembe a múló időben egyre szebbé formálódó emlékeivel.
Az idézett levél feladója arra biztatott, hogy munkámhoz kérjek segítséget a Tóparti könyörgés szerkesztőjétől, Áprily Lajostól is. Ezt tőle függetlenül és jóval korábban én is forgattam már a fejemben. Az ő neve az előzetesen összeállított címlista élén szerepelt, s csak költői rangja tett óvatossá. Végül leküzdöttem gátlásaimat, kis késéssel megérkezett válaszát azonban pironkodva olvastam, mert elfelejtettem levelembe foglalni, hogy ismerem az említett kötetet és annak általa írt előszavát.
Áprily Lajos sorai az ifjonti rutintatlanságból fakadó mulasztás miatt sem rajzoltak új vonásokat Dsida Jenő arcképéhez. Azzal kapcsolatban közöltek csupán figyelmet érdemlő adatot, hogy a Tóparti könyörgést napok alatt szétkapkodták az olvasók, tehát az akkori elhallgatás és lekicsinylés sem nyirbálta meg túlságosan a Dsida Jenő költészete iránt érdeklődők táborát. Ez a versgyűjtemény még mindössze 1500 példányban látott napvilágot. Azóta köteteinek példányszáma jóval nagyobbra nőtt, csak abban nem történt változás, hogy azok is napok alatt gazdára találnak.
Ezt a levelet természetesen nemcsak Dsida Jenő neve teszi fontossá számunkra, hanem Áprily Lajosé is. Általa betekintést nyerhetünk az ő levélírói szokásaiba és szófűzésébe is. Engem máig meghat a benne rejlő emberi gesztus, hogy a kiváló költő, a 20. századi magyar líra egyik legnagyobb alakja komolyan vesz és partnerének tekint egy teljesen ismeretlen fiatal kutatót. Levelemet egyébként a Visegrád melletti Szentgyörgy-pusztára címeztem, ahol tavasztól őszig tartózkodott. Ezért kapta meg azt késve téli szálláshelyén, Budapesten:

Kedves Uram!

Leveléből, mely késéssel ért el Budapesten, ahol a telet töltöm, nem derült ki, hogy ismeri-e azt a bevezetést, melyet a Dsida-kötet elé írtam. Ha nem ismeri, kérem, olvassa el. Sokkal többet élőszóval sem mondhatnék róla. A kötetnek, mely napok alatt elfogyott, meg kell lennie a debreceni egyetemi könyvtárban. (Tóparti könyörgés)
Munkában vagyok s írásban nem tudnék részletesebb felvilágosítást adni. Ha esetleg valami konkrét kérdése volna s felelni tudnék reá, kérem, írja meg nekem.
Üdvözli:
Budapest, 1963. II. 4.
Áprily Lajos

A kötetcímet utólag tintával írta a szövegbe, s az írógép által ejtett ékezethibákat is gondosan kijavította.
Áprily Lajosnak írt levelem kedvező fogadtatása is bátorított, hogy ismét egy kiváló alkotót merjek megszólítani. Időközben előrehaladtam a kutatómunkában, információkat szereztem például arról, hogy milyen fontos szerepet játszott Dsida Jenő pályáján Benedek Elek és az általa szerkesztett Cimbora. Az ő legidősebb fiának, a hetvennyolcadik évében járó Benedek Marcellnak küldtem az újabb levelet, további adatokat kérve édesapja és a pályakezdő költő kapcsolatáról. Soraimra késedelem nélkül ez a meleg hangú, írógéppel bizonytalanul végigpötyögtetett és reszkető kézzel aláírt válasz érkezett:

Budapest,1963. szeptember 2.

Kedves Kollegám,
nagyon örülök, hogy dolgozatában Dsida Jenővel s vele kapcsolatban Apámmal is foglalkozik. Sajnos sok újat Dsida fölfedezéséről nem mondhatok Önnek. Ha jól emlékszem, könyvemben is megírtam, hogy Apám egy nyáron elragadtatva mutatta meg nekem egy kis gimnazista, Dsida Jenő formailag tökéletes Heine-fordítását, amelyet magam is megcsodáltam. Ettől fogva közölte írásait a Cimborában. Később Kolozsvárt megismerkedtek. Nem tudom, doktori értekezésbe beleillik-e az az epizód, hogy Apám vette el a fiatal Dsida kedvét egy idősebb hölgytől, aki szerette volna vele elvétetni magát. Erről könyvemben nem szóltam.
Remélem, valamilyen könyvtárban megtalálhatja a Cimbora évfolyamait, mert a család háború sújtotta könyvtáraiban csak elszórt számok maradtak meg.
Ha valamiben még segítségére lehetek, szívesen állok rendelkezésére.
Meleg üdvözlettel:
Benedek Marcell

Lenyűgöző figyelmességgel és kedvességgel megformált levél! Érződik rajta, hogy írójának a magyar irodalom egyik legnagyobb, Kazinczy Ferenchez mérhető levelezője, Benedek Elek volt a mestere, aki a romániai magyar irodalom 1920-as évekbeli hőskorában szülőfaluját, Kisbacont olyan jelképpé avatta, mint elődje Széphalmot vagy Fábry Zoltán Stószt. Róla a következőket írta Benedek Marcell: Apám szemében a levél irodalmi alkotás volt. Nemcsak a formai tökéletességgel törődött, hanem a hang emelkedettségével, a morális komolysággal is.7 Fia is méltó folytatója volt ennek az örökségnek, gondosan ügyelt még hetvennyolc évesen is a levél míves szerkezetére, szóhasználatára és erkölcsi komolyságára. Édesapja hatásának tulajdonítható, hogy a köztünk lévő korkülönbséget is feledtetve, megtisztelő, zavarba ejtő előzékenységgel Kedves Kollegá-jának nevezett: ifjú olvasóit, a Cimbora-unokákat emelte és ölelte így szívéhez, szólította meg teljes belső jogosultsággal rendelkező egyéniségként, egyenrangú partnerként Elek nagyapó.
Néhány további megjegyzéssel is ki kell még egészítenem a szép és becses sorokat.
Az említett Heine-fordítás, az Oly kedves, tiszta, szép vagy… a Cimbora 1924. évi 1. számában jelent meg, tehát a levélíró 1923 nyarán vehette kézbe. A könyv, amelyre hivatkozik, Magyar író tragédiája 1929-ben (Benedek Elek erdélyi évei) címmel látott napvilágot 1930-ban. Tehetséges Cimbora-unokaként ebben is megemlíti Dsida Jenő nevét, de a Heine-fordításhoz fűződő emlékét csak 1965-ben megjelent Naplómat olvasom című művében idézte föl. Itt csaknem pontosan ugyanazokkal a szavakkal méltatja az átültetést, mint a hozzám írt levélben.
Dsida Jenő érettségi után, 1925 szeptemberében került szülővárosából, Szatmárról Kolozsvárra, hogy az I. Ferdinánd Tudományegyetem jogi fakultásán folytassa tanulmányait. Elek nagyapó-val – akivel 1923 nyarától levelezett – nem ott, hanem még Szatmáron ismerkedett meg személyesen. Legkésőbb 1924. október 18-án: ezen a napon adták elő a városban Benedek Elek Többsincs királyfi című mesedrámáját, amelyben Dsida Jenő alakította az Őr szerepét. A bemutatón a szerző is részt vett.9
Feltehetően Csűrös Emília, a Cimbora egyik legszorgalmasabb és leghűségesebb munkatársa volt az a Dsidánál jó tíz évvel idősebb hölgy, aki Benedek Elek jóvoltából nem lett a költő felesége.
Az egyetemista koromban tervezett – a diplomadolgozat eredményeit továbbfejlesztő – doktori értekezést végül nem Dsida Jenőről írtam, hanem egy másik, Debrecenből hozott témából: a Kalevala hazai fogadtatásának első, 1840-től 1871-ig terjedő szakaszából.
A levél végén arról esik szó, hogy a Cimbora családi példányai jórészt megsemmisültek a második világháború alatt. Tapasztalataim szerint teljes sorozata sehol, még a legnevesebb könyvtárakban sem található meg. Amikor Dsida Jenő neve és művei után kutattam a gyermeklapban, fél Közép-Európát be kellett járnom, hogy valamennyi évfolyamát átlapozhassam. Antikváriumokban is rendkívül ritka.
A Benedek Marcell-levelet már akkor kaptam meg, amikor a Dsida-kutatás első szakaszának, a cédulázásnak, az adatgyűjtésnek a végére értem. Ezt követően minden erőmet és időmet a diplomadolgozat megírására fordítottam. 1965 tavaszára el is készültem vele.
Az elsők között küldtem el Mátrai Bélának, akitől munkámhoz és a kapcsolatteremtéshez is a legnagyobb segítséget kaptam. Újbóli jelentkezésem örömmel fogadta, válaszlevelében el is túlozta a dolgozat értékeit, amelynek első fejezetében Ahol Dsida Jenő élt és alkotott címmel a romániai magyar irodalom történetének legfontosabb eseményeiről és irányzatairól is leltárt készítettem.

Budapest, 1965. március 30.

Kedves Lisztóczky Úr!

Nagy örömmel vettem és olvastam értékes dolgozatát. Élmény volt számomra a rég jól ismert nevekkel találkozni. Salamon Ernő, Ligeti Ernő, Szentimrei Jenő szerkesztőim voltak és mindenkit személyesen ismertem a felsoroltak közül. 1933 és 1944 között újságíró voltam és ez volt az erdélyi újságírás hőskora. Később városi tisztviselő lettem, Pestre kerültem, de azóta is figyelemmel kísérem az eseményeket. Édesapám negyven évig volt újságíró. Pár évvel ezelőtt halt meg: ismert alakja volt a város közéletének.
Ismertem Gaál Gábort és azokat is, akikről nem tesz említést: Szász Endrét, Gara Ernőt és Gara Ákost, egy-két képzőművészt is, aki a New York Étteremben székelő asztaltársasághoz tartozott. Magam újságíró gyakornok voltam abban az időben, ma elbocsájtott köztisztviselő. De maradtam a régi: a Szent István Társulat alkalmazottja vagyok, amely katolikus könyvek kiadásával foglalkozik. Valami kevéske közöm így mégis van az irodalomhoz.
Dolgozatát kérésének megfelelően igyekszem Kolozsvárra eljuttatni. Ott egyébként egy Dsida-kötet kiadásán fáradoznak. Az anyag összegyűjtője volt tanárom, Reischel Arthur. Címe: Piata Libertatii 16. Amennyiben továbbra is foglalkozni óhajt ezzel a fiatalon elhalt és igen tehetséges költővel, reám való hivatkozással írhat neki. Ő viszont hálás lesz minden információért. Gondoskodni fogok arról, hogy dolgozata az ő kezeibe is kerüljön.
Figyelmét ismételten megköszönve, további jó munkát és sok sikert kíván:

Mátrai Béla

A levél emberi melegségén, a benne rejlő érdekes és értékes – a 20. századi magyar értelmiség hányatott sorsába is betekintést nyújtó – adatokon kívül azzal nyújtotta számomra a legtöbbet, hogy fölhívta a figyelmem az Erdélyben készülő Dsida-kötetre és annak egyik munkatársára, Reischel Arthurra (ismertebb, publikációiban és a Romániai Magyar Irodalmi Lexikonban is használt nevén: Réthy Andorra). A jeles bibliográfus és irodalomtörténész, a kolozsvári piarista gimnázium egykori tanára alapozta meg a Dsida-filológiát, készítette el Dsida Jenő életmű-bibliográfiáját, amely az említett könyv függelékeként látott napvilágot 1966-ban.
Természetesen kapva kaptam a kínálkozó lehetőségen, s mielőtt még diplomadolgozatom eljuthatott volna hozzá, levélben kerestem föl Réthy Andort. Erre a következő – a készülő Dsida-kötetről naprakész információkat szolgáltató, Mátrai Béla levelének egyik idevágó közlését is korrigáló – válasz érkezett:

Kedves Kolléga Úr!

Április 22-én kelt soraira most válaszolok. Mind vártam, hogy szakdolgozatát meg fogom kapni, de erre a mai napig is hiába vártam, pedig szerettem volna dolgozatát beiktatni a Dsida-bibliográfiába. Mátrai Béla közlése nem pontos. A Dsida-kötet szerkesztője Szemlér Ferenc, aki a kötethez alapos tanulmányt is írt. Az én szerepem csak annyi volt, hogy összeállítottam a könyvészetet Dsida Jenő irodalmi hagyatékáról. Hatalmas anyag gyűlt össze, remélem, hogy a kötet végén meg is fog jelenni. A kézirat, Szemlér Ferenc jelzése szerint, már a Kiadónál van és
rövidesen a nyomdába kerül. A korrektúra még nem került hozzám, ha addig dolgozatát megkapnám, okvetlenül helyet szorítnék számára a bibliográfiában. A kötet valószínűleg őszire vagy legkésőbb karácsonyra kerül a könyvpiacra. Ne vegye rossz néven, hogy válaszommal ilyen sokáig megvárattam, de rohammunkában kellett különböző feladatoknak eleget tennem. Össze kellett állítanom például Vasile Alecsandri – magyarul, Tudor Arghezi – magyarul című bibliográfiákat és bizony mindent határidőre kellett szállítani.
Örömmel olvastam, hogy továbbra is szeretne Dsida Jenővel és általában az erdélyi irodalommal foglalkozni. Szép terület és nagy terület, egy életet lehet ennek szentelni.
Ha dolgozatát megkaptam, ismét jelentkezni fogok.
Ha valamivel segítségére lehetek, erre mindig számíthat. E tekintetben szó sem lehet zavarásról.

Kolozsvár, 1965. május 24.

Szeretettel köszöntöm:
Reischel Arthur

Ez a levél újabb értékes fejezetet nyitott a diplomadolgozatomhoz kapcsolódó levelezés történetében. Növeli érdekességét és fontosságát, hogy egybeesett az említett Dsida-kötet munkálataival és megjelenésével.
Csakhamar a második levelet is elküldtem Kolozsvárra. Ebben tájékoztattam Réthy Andort arról, hogy az Ünnepi Könyvhéten újabb Dsida-kötet jelent meg Magyarországon: Katona Tamás szerkesztésében és utószavával, Szász Endre illusztrációival, Szántó Tibor műszaki vezetői közreműködésével, a gyomai Kner Nyomda gondozásában az Arany és kék szavakkal című összeállítás, mely a költő utolsó – az Angyalok citeráján című posztumusz kötetében megjelent – versciklusát tartalmazza. Fölajánlottam, hogy – ha még nem sikerült hozzájutnia – segítek a kötet megszerzésében. A válaszlevél egyszerre reagált az én soraimra és a Mátrai Bélától időközben megérkezett szakdolgozatra:

1965. VI. 23.

Kedves Kolléga Úr!

Június 1-én kelt sorait megkaptam. Nemsokára megérkezett Mátrai Bélától szakdolgozata is. Köszönöm és gratulálok hozzá: érdeklődéssel olvastam végig, minden sorából kiérzik, hogy szeretettel foglalkozott Dsida Jenő költészetével. Azonnal írtam Szemlér Ferencnek is és arra kértem, ha csak egy mód van reá, tegye lehetővé, hogy dolgozatát is beiktassuk a könyvészetbe. Választ még nem kaptam és így nem tudom, hogy a nyomdai munkálatokkal mennyire haladtak előre. A könyvnapi Dsida-kötet megszerzése érdekében a szükséges lépéseket megtettem, de egyelőre még választ és kötetet nem kaptam. Köszönöm, hogy olyan készséges volt segítséget nyújtani a kötet megszerzésére, de nem szeretném ezzel megterhelni, mert nem tudom a kérdés anyagi részét elrendezni. Egyszerű volna, ha cserében el tudnám juttatni az itt megjelenő kötetet. Nem tudom, hogy erre van-e lehetőség. További jó munkálkodást kívánok és remélem, ha erdélyi útjára sor kerül, akkor személyesen is fogunk találkozni. Szívélyes üdvözlettel:
Reischel Arthur

Természetesen a fenti levél kézhezvétele után azonnal elküldtem az idézett verseskönyvet Kolozsvárra, remélve, hogy adatai még bekerülhetnek a készülő kötet bibliográfiájába. Időközben átvettem magyar-törté-nelem szakos középiskolai tanári oklevelemet a debreceni egyetemen, s megkaptam kinevezésem is a kalocsai I. (ma: Szent) István Gimnáziumba. A tervezett erdélyi utazás akkor meghiúsult. A nyarat részben szülőfalumban, a Gyöngyös közelében fekvő Markazon töltöttem, részben egy balatoni üdülőhelyen. Réthy Andor szülőfalumba címezte válaszlevelét:

1965. VIII. 16.

Kedves Kolléga Úr!

Szabadságomról hazatérve már várt reám kedves meglepetése: Dsida Jenő verseskötete ízléses kiállításban. Azonnal írtam Szemlér Ferencnek is, hogy ennek az anyagát is iktassuk be könyvészetünkbe. Éppen a napokban végeztem el a kiegészítés munkáját, s így a könyvészet teljesnek ígérkezik. Szakvizsgai dolgozata is bekerült a bibliográfiába. A bukaresti Szerkesztőség már munkába is vette a kötetet. Az egyik lektor éppen Földes László lett, aki 57-ben a Dsida-vitát lezárta. Az ő véleménye szerint az itt megjelenő kötet forrásértékű lesz. – Gratulálok a sikeres vizsgákhoz és tanári kinevezéséhez. Kalocsa régi kultúrközpont és így irodalmi terveihez ösztönzést is fog kapni. Jelen soraimat kísérleti ballonként engedem útnak, mert nem tudom, hogy a címzés eléggé pontos-e. – További jó időtöltést kívánok a Balaton mellett, pihenést és erőgyűjtést.
Szeretettel köszöntöm:
Reischel Arthur

A levél egyik mondata arra a vitára utal, amely 1956-ban és 1957-ben zajlott le Dsida Jenő költői örökségéről a kolozsvári Utunk hasábjain. Az ellentétes véleményeket ütköztető polémiát Panek Zoltán Dsida Jenő ébresztése című cikke indította el 1956. szeptember 21-én, amelyhez október 5-én Szilágyi András, 18-án Szőcs István, 26-án Páskándi Géza, november 7-én Szentimrei Jenő szólt hozzá. Ezt a vitát zárta a hetilap 1957-es évfolyamának szeptember 19. és október 10. között megjelent számaiban Földes László Dsida Jenő költészete című tanulmánya.
Három hónap múlva ez a levél érkezett Kolozsvárról tanári pályám első állomáshelyére, Kalocsára, s szolgáltatott további adalékokat a Dsida-kötet sorsáról:

Kedves Kolléga Úr!

Hosszas hallgatás után ismét életjelt adok magamról. Éppen tegnap adtam át a Kiadónak a Dsida-könyvészetet az utolsó simításokkal együtt. Ugyanis időközben megkaptuk a szülőktől gyermekkori verseinek kéziratos füzetét, amely kb. 500-600, részben eredeti, részben fordított verset tartalmaz. A Kiadó kívánsága volt, hogy ez az anyag is kerüljön bele a könyvészetbe. Keserves munka volt, de végre is elkészültem vele. – Legutóbbi levelében említést tesz Kós Károly újabb könyvéről, amely nálunk jelenne meg. Figyelemmel kísértem a könyvpiacot, de újabb megjelenésről nem tud senki. Néhány évvel ezelőtt jelent meg a Budai Nagy Antal új kiadása. Levele azonban nem erről tesz említést. Az erdélyi írók közül Kuncz Aladár Fekete kolostora jelent meg újabban Jancsó Elemér bevezetőjével. Amennyiben erre gondol, igyekszem ezt megszerezni és címére elküldeni. – Hogy érzi magát az új és szokatlan munkakörben? Szeretettel köszöntöm:

1965. nov. 24.
Reischel Arthur

Nem emlékszem pontosan, hogy honnan és hogyan értesültem annak idején új Kós Károly-kötet várható romániai kiadásáról. Arra emlékszem csupán, hogy hosszú évekig türelmetlenül, de mindhiába vártam a Kolozsvári testvérekről tervezett és el is kezdett regény megjelenését, amelyből az Utunk 1954. évi 20. száma Nagyurak címmel részletet közölt. Ennek a regénynek a sorsáról sokszor és sokaktól érdeklődtem az idő tájt.
A Romániai magyar írók sorozatban – amelyben a Dsida-válogatás is napvilágot látott – szintén számítani lehetett Kós Károly-kötet megjelenésére, de erre – a Hármas-könyv (Szépírás, publicisztika, grafika) című gyűjtemény közreadására – csak négy évvel később, 1969-ben került sor.
Mindenesetre a Réthy Andorral közölt információ tévesnek bizonyult.
Közel egy esztendő múlva még egy levél érkezett Kalocsára a kincses város-ból, amely minden korábbinál biztatóbb híreket hozott a Dsida-kötetről:

1966. X. 26.

Kedves Kolléga Úr!

Aug. 31-én kelt levelét megkaptam. A körülmények szeszélyes alakulása miatt csak most tudok soraira felvilágosítást adni. A Dsida-kötet jelenleg tényleg már a nyomdában van és napok kérdése, hogy könyvárusi forgalomba kerüljön. Amint a Kiadótól hallottam, a kötet több mint 500 oldalas lesz. Ebben benne van Szemlér Ferenc bevezető tanulmánya és Réthy Andor könyvészete a függelékben. Már úgy volt, hogy szeptember végére a kötet kész lesz. Elsősorban ezért késlekedtem a válasszal. Dsidával kapcsolatban még annyit szeretnék megjegyezni, hogy Láng Gusztáv, kolozsvári egyetemi asszisztens, szintén akar írni doktori disszertációt D. J.-ről. Magyarország 6000 példányt kötött le.
Kemény Zsigmond naplója, Benkő Samu bevezető tanulmányával, valóban megjelent Kolozsvárt, de a könyvárusi példányok egy délután elfogytak. Érdeklődtem a Kiadónál, a bevezető tanulmány írójánál, hogy mi a helyzet. Azt mondották, hogy 600 példány félre van téve Magyarország számára, de a tárgyalások elhúzódtak és még eredményre nem vezettek. A 600 példány itt van raktáron. Vagy átadják őket Magyarországnak, vagy itt fogják piacra dobni. Az utóbbi esetben mindent meg fogok tenni, hogy egy példányt Kolléga úr részére biztosítsak. Másodsorban ezért váratott magára levelem. Mindennap arra vártam, hogy ez a kérdés is megoldódjék.
Kívánok további jó munkálkodást az iskolában is, az irodalomban is. Ha ideje engedi, írjon még!
Szíves üdvözlettel:
Reischel Arthur

Kevéssel a levél kézhezvétele után végre hozzájutottam a várva várt, Versek címmel megjelent Dsida-kötethez és Kemény Zsigmond naplójához is. Említettem, hogy a Tóparti könyörgés még mindössze 1500 példányban látott napvilágot 1958-ban. Az Arany és kék szavakkal példányszáma 1965-ben már 3700-ra emelkedett. Egy esztendő múlva a Versek című kötetből az anyaország – Réthy Andor idézett levele szerint – 6000 példányt kötött le. Ha ezt az igényt nem is tudták teljesíteni, hiszen a könyv impresszuma 5500-as példányszámot tüntet föl, a felsorolt adatok azt tanúsítják, hogy nyolc esztendő alatt látványosan megnőtt az érdeklődés Dsida Jenő költészete iránt.
A Kemény Zsigmond naplóját közreadó Benkő Samu a Dsida Jenő Baráti Kör meghívására 2004. május 11-én Egerben járt, s a Keresztény Ifjúsági Klubban előadást tartott Erdély szerepe a magyar művelődéstörténetben címmel. Előadás után a Dsida Jenő Baráti Kör szűkebb tagságával folytatta a beszélgetést az irodalmi egyesület székházában. 1966-ban megjelent forráskiadványát akkor dedikáltattam vele. Azt elfelejtettem megmondani neki, hogy annak idején Réthy Andor segítségével sikerült megszereznem.
A közelmúltban két alkalommal is vendége volt a Dsida Jenő Baráti Körnek Láng Gusztáv, a 2000-ben megjelent első Dsida-monográfia szerzője is, akire a fenti levél hívta föl először a figyelmemet…
Ezzel a levéllel és a hozzá fűzött megjegyzésekkel tegyünk most pontot annak a fejtegetésnek a végére, amely egy hajdanvolt debreceni egyetemista és pályakezdő kalocsai tanár emlékeinek idézése révén a magyarországi és az erdélyi Dsida-filológia megszületésébe, a Dsida-kultusz első – az Utunk 1956-ban elkezdett vitájától a Versek 1966-os megjelenéséig ívelő – szakaszába is betekintést nyújtott.

(forrás: Lisztóczky László, Korunk)

 

BEJELENTKEZÉS
EDDIGI VERSEIM
MEGOSZTOTT VERSEK
VERSMONDÓK KÖZÖSSÉGE


Facebook

Termékek

TOVÁBBI TERMÉKEK →

To Top