Connect with us

Arany – válogatott irodalomjegyzék

Kemény Zsigmond: Toldi Miklósról. Arany Toldija. Divatcsarnok, 1854. (Kötetben:) Élet és irodalom. Budapest 1971. Terjedelmes bírálatának első részében Kemény Zsigmond a Toldi-mondával foglalkozik; Toldy Ferenccel szemben úgy gondolja, hogy történeti alapja is van, Toldi Miklós történelmi személy. Arany János leleménye, hogy a mondában motiválatlan gyilkosságot úgy motiválja: csak annyira legyen Miklós gyilkos, amennyire a cselekmény bonyolítása megkívánja, de ne veszítse el az olvasó rokonszenvét. Sőtér István szerint Kemény saját tragikum-felfogása felől közelített Arany művéhez.

Gyulai Pál: Szépirodalmi szemle. [II.] Toldi estéje. Budapesti Hírlap, 1855. (Kötetben:) Válogatott művei. Budapest 1989. Arany János emlékezete. Budapesti Szemle, 1883. (Kötetben:) Emlékbeszédei. Budapest 1890. Gyulai első írása műfaját tekintve kritika; megkísérli a másutt már időszerűtlennek mondott, nálunk azonban kedvelt eposz népies változatának főbb jegyeit megadni, s ehhez legnagyobb epikusunk, Arany két Toldija szolgáltatja a referenciát. A Toldi estéje részletes bemutatást kap: Gyulai főként az árnyalt jellemzést, a főhős összetett – egyszerre heroikus és humoros – alakját emeli ki. A népiesség kanonizálását szorgalmazó Gyulai értékrangsorában ekkor foglalja el Arany János az első helyet. A második szöveg az Arany János halálát követően elmondott emlékbeszéde, melyben megpróbál számot vetni a hatalmas életmű arányaival és jelentőségével. Bár kitér Arany mindkét lírai korszakára, az epikus költőt tartja többre; Aranyt mintegy felnőtt Petőfiként, Petőfit pedig ifjú Aranyként teszi meg a népnemzeti irányzat csúcsán trónoló ikerpár-nak, ami nem tett jót egyik költő utóéletének sem.

Erdélyi János: Arany János kisebb költeményei. Pesti Napló, 1856. (Kötetben:) Válogatott művei. Budapest 1961. Erdélyi János az elsők között volt, aki a Toldi jelentőségét fölmérte. Arany nagykőrösi líráját is egyedülálló jelenségnek tartja a korabeli magyar irodalomban, elfogadja merengő temperamentumát, világfájdalmas hangját is, de hiányolja a megnyugtató ellensúlyt (vörös farok-nak neveztük ezt az 1950-es, 1960-as években), azaz nem érvényesül a kiengesztelődés normája.

Greguss Ágost: A balladáról. Budapest 1965. (Kötetben:) A balladáról és egyéb tanulmányok. Budapest 1886. Arany János balladái. Budapest 1877. Az első műfajelméleti értekezés (amely elnyerte a Kisfaludy Társaság pályadíját), a második Arany nagykőrösi balladáinak részletes értelmezése. Greguss híressé vált ballada-meghatározása: tragédia dalban elbeszélve. Később – talán Aranynak az epikus elemet inkább hangsúlyozó álláspontjának hatására – Greguss valamelyest módosított ballada-értelmezésén. Arany-könyve óta hagyománnyá vált a balladák tematikus osztályozása (történeti balladák, parasztballadák stb.).

Asbóth János: Három nemzedék. Budapest 1873. (Kötetben:) Irodalmi és politikai arcképek. Budapest 1876. A magát konzervatívnak hirdető, valójában a liberalizmus sajátos árnyalatát képviselő Asbóth János szellemes (és, persze, önkényes) tipológiát állított fel (mellyel ihletője lett Szekfű Gyula Három nemzedékének). E szerint a legújabbkori magyar történelem három szakaszra tagolható, s mindegyiknek megvan a maga reprezentatív politikusa és költője, akik egy húron pendülnek. Széchenyi és Vörösmarty a tettekre ébredés, Kossuth és Petőfi a lázas küzdés, míg Deák és Arany az alkotás korszakos jelentőségű megtestesítői. Az összehasonlítások után Asbóth az utolsó párost hozza ki győztesnek, a legkedvezőtlenebb megvilágítást a középső kettős kapja.

Riedl Frigyes: Arany János. Budapest 1887. Félévszázadon át a legolvasottabb könyv az Aranyról szóló irodalomban. A költő személyiségét állítja középpontba, amit két tényezőből vezet le: a nemzetjellem fogalmából és a lírikussal szembeállított epikus alkatból. Arany életét öt korszakra osztja: gyermek- és ifjúévek (1817-1836); szalontai évek, az első költői virágzás (1836-1849); tanár Nagykőrösön (1849-1860); szerkesztő Pesten, második virágzás (1860-1865); akadémiai évek és halála (1866-1882). Riedl műve inkább kritikai beállítottságú, mint irodalomtörténeti; dominál benne az esszéista élménybeszámoló.

Péterfy Jenő: Arany János Őszikéi. Budapesti Szemle, 1888. (Kötetben:) Válogatott művei. Budapest 1983. Az első értő kritika a kései ciklusról, röviddel az Őszikék első megjelenése után. Péterfy szerint a költő haláltáncát találhatjuk benne. Jó szemmel veszi észre a lírai költemények alkalmi jellegét.

Babits Mihály: Arany Jánoshoz. Nyugat, 1910. (Kötetben:) Herceg, hátha megjön a tél is! Budapest 1911., illetve Összegyűjtött versei. Budapest 1993. Petőfi és Arany. Nyugat, 1910. (Kötetben:) Esszék, tanulmányok. Budapest 1978. Az első dicsőítő szonett Hunyt mesterünk-höz, akiben Babits a maga költő-elődjét tiszteli. A második könyvkritikából kinőtt esszé, Arany-apologetika – Petőfi rovására. Babits itt fejti ki hírhedt tételét: Petőfi nyárspolgár a zseni álarcában. Arany zseni a nyárspolgár álarcában. Sokan Ady-ellenes élt föltételeztek Babits Petőfi-értékelése mögött. Valójában Babitsot nem Petőfi, hanem Arany érdekli, Aranynak pedig már jóval korábban őszinte csodálója: 1904-ben, egyetemi tanulmányai során dolgozatot írt Arany mint arisztokrata címmel, amelynek eredményeit fölhasználja a Petőfi és Arany című esszében is.

Ady Endre: Strófák Buda halálá-ról. Nyugat, 1911. (Kötetben:) Publicisztikai írásai. Budapest 1987. Kétféle velszi bárdok. 1913. (Kötetben:) Ki látott engem? Budapest 1914., illetve Összes versei. Budapest 1994. Ady nagyon nem szerette Aranyt – ezzel is mintegy iskolát teremtett: a népi írók őt követve értékelték le Aranyt. A Buda haláláról szóló írása elsősorban az Arany-kultusszal fordul szembe (mint később Kosztolányi az Ady-kultusszal), s Aranyban a nyelvművészt méltatja, önmaga előtt rejtegetett lírikus-nak látja, aki elpazarolta tehetségét. A Kétféle velszi bárdok azon az ellentéten alapul, hogy immár a Deáki tett-nek köszönhető, kiegyezés utáni Magyarország úri önteltségével kell szembefordulniuk az igazi bárdoknak. Lehet, hogy Szerb Antalnak volt igaza, aki azzal magyarázta Ady ellenszenvét: mivel előtte a nemzeti költő feladatait utoljára Arany János végezte el, neki ezzel a megkövesedett hagyománnyal kellett szembefordulnia, s az Aranynak tulajdonított, önáltató optimizmus ellenében felrázni és ráébreszteni a magyarságot tragikus helyzetére.

Kosztolányi Dezső: Arany János. Előadás a Szigligeti Társaság Arany-ünnepén. Világ, 1917. Író és bátorság. [Válasz Móricz Zsigmondnak] Nyugat, 1932. (Mindkettő kötetben:) Lenni, vagy nem lenni. Budapest 1940. Előadásában Kosztolányi tételesen kimondja, hogy a Nyugat nemzedéke elsősorban az Őszikék költőjét szereti Arany Jánosban. Vitaírásában Móricz Zsigmond Arany írói bátorságát kétségbevonó állításait cáfolja pontról pontra, imponáló tárgyismerettel, tárgyszerűen, jóllehet ez nem akadályozza meg abban, hogy Aranyt némiképp a saját képmásához közelítse.

Beöthy Zsolt: Arany János. Budapest 1923. Tömör Arany-pályakép. Érdekessége, hogy a költő gondolatvilága felől közelít az életműre. Arany összefoglaló, kibékítő szerepét hangsúlyozza; eszerint Arany művészete: az örök magyarság, a múlt kapcsolata a jelennel s útmutatása a jövőre, a emlékeké a reményekkel, a meséké a tényekkel, a hagyományé az új törekvésekkel, a népnek nemzetté olvadása.

Horváth János: A nemzeti klasszicizmus irodalmi ízlése. Egyetemi előadások, 1928-1930. (Kötetben:) Tanulmányok. Budapest 1956. Míg Kosztolányi a maga korához idomította Arany költészetét, Horváth János a saját kortársait mérte Aranyhoz. Az Aranynak tulajdonított nemzeti klasszicizmus-on mindenekelőtt erkölcsi eszményt értett, s a nemzetfenntartás szempontjának rendelte alá az irodalmat is. Ez kivált az első világháború után érződik Horváth munkáiban: míg korábban érzékelte Ady kötődését Aranyhoz, 1921-ben már szakadékot lát kettejük között. Arany költészetét nem értelmezte olyan alapossággal, mint Petőfiét; ugyanakkor kiemelte Arany értekező prózáját, melynek hagyomány-központú szemléletét követendő mintaként kívánta felmutatni a magyar irodalomértelmezés előtt.

Voinovich Géza: Arany János életrajza I-III. Budapest 1929-1938. A három kötetes munka nemcsak életrajz, hanem pályakép is, de alárendelve az életrajzi fordulatoknak. Fölbecsülhetetlen értékű adatforrás.

Móricz Zsigmond: Arany János írói bátorsága. Nyugat, 1931. (Kötetben:) Tanulmányok I. Budapest 1978. Móricz az állítólag nem bátor Arany csaknem egyetlen igazán bátor műveként ünnepli Az elveszett alkotmányt. Igaz, az Őszikéket is hozzáteszi, de (mint azt Kosztolányi észrevette és szemére olvasta) csak a Nyugat iránti szolidaritásból, hiszen nincs róla mondanivalója.

Illyés Gyula: A magára maradt költő. Nyugat, 1932. (Kötetben:) Magyarok. Budapest 1938. Móriczhoz hasonlóan kritikusan ír Arany János alkalmazkodó hajlamáról s arról, hogy a Toldi szerelmében fölidézett múlt nem a népé. Petőfi közvetlen személyességével szembeállítva őszintétlen költő-nek mondja Aranyt: Nagy dolgokat alkotott, nemzetének legnagyobb költői műveit, csak éppen a maga nagy művét nem alkotta meg: nem leplezte le magát. Az álarc mögé rejtező, közvetve személyes, tárgyiasságra törekedő lírikus elmarasztalása meglehetősen különös az éppen ilyen költészetet művelő Illyéstől.

Németh László: Arany János. Protestáns Szemle, 1932. (Kötetben:) Az én katedrám. Budapest 1969. Németh László szerint is ellentét feszül Arany tehetsége és teljesítménye között. Arany alkatilag inkább Byronnak volt rokona, mégis alkalmazkodott Petőfihez – s ennek köszönhetjük a Toldit, életművének csúcsát -, de később Petőfivel együtt veszítette el hitét, márpedig hit nélkül nem lehet igazán nagy művészetet teremteni. Németh László sajnálja, hogy Arany csodálatosan míves nyelvművészetével elfojtotta a maga anarchista érzületét; holott éppen ennek fölismerhető nyomai teszik izgalmassá költői képeit, népies nyelvét, sajátos humorát.

Sós Margit: Arany János irodalmi ellenzéke. Pécs 1933. Áttekinti az Arany életében megjelent elenyésző számú negatív kritikát és ezek szemléleti hátterét, Vajda Jánostól Tolnai Lajoson át Reviczky Gyuláig és Palágyi Lajosig.

Szerb Antal: Arany János. (Kötetben:) Magyar irodalomtörténet. Kolozsvár 1934. A legmagyarabb magyar költő mindent egyesíteni tudott magában (népit és nemest, romantikust és realistát stb.) – mondja Szerb Antal -, csak a városlakó polgár világa maradt számára idegen, s ez az egyetlen hiány múlttá távolítja őt. Az állítólagos magyar finitizmus-nak, a végzetbe beletörődésnek nincs reprezentatívabb költője Aranynál, ami részben kálvinista elrendelés-tudatán alapul. Szerb Antal vitázik a józan, realista Arany-képpel és a vele összefüggő józan, realista magyarság-képpel. Mindazonáltal Arany-fejezete színvonalában messze elmarad a Petőfi- s még inkább az Ady-fejezetétől.

Keresztury Dezső: Arany János. Budapest 1937. S mi vagyok én…? Arany János 1817-1856. Budapest 1967. Csak hangköre más… Arany János 1857-1882. Budapest 1987. Az első – 1937-es – fejlődéskép újdonsága éppen az, hogy fejlődéskép, nem az életmű keresztmetszete, mint a korábbi összefoglalók. Elfogadja Horváth János nemzeti klasszicizmus-felfogását; a korai és a későbbi Aranyt itt még a nép költője és a klasszikus költő terminusokkal írja le. Az újabb pályaképben a népköltő és a nemzet költője lesz a két kulcsfogalom. A pályaszakaszok határai is részben módosulnak (1853 helyett 1856); immár a négy periódus: 1817-1846, 1846-1856, 1857-1867, 1867-1882. A két részes pályakép 1990-ben megjelent egy kötetben, Mindvégig címmel.

Lukács György: A százéves Toldi. Budapest 1947. (Kötetben:) Új magyar kultúráért. Budapest 1948., illetve Magyar irodalom – magyar kultúra. Budapest 1970. Ahogy Móricz számára Az elveszett alkotmány, a marxista Lukács György szemében a Toldi az a kiemelkedő mű, amire hivatkozva le lehet értékelni az életmű többi részét. Toldi a fölemelkedő parasztság képviselője, aki mindig idegen marad Lajos király lovagi udvarában is: e felől Lukácsnak nincsen kétsége. Aranyban csak az a jó, ami Petőfihez kapcsolható; a magyar irodalom marxista fejlődésképéből (a Petőfi, Ady és József Attila nevével fémjelzett fősodorból) a Deákkal is barátkozó, kompromisszumokra kész Arany kilóg, kétes szerzetnek számít.

Barta János: Arany János. Budapest 1953. Arany János és az epikus perspektíva. Arany János eposzírói pályakezdése (Az elveszett alkotmány). Arany János Toldi-járól. 1972-1977. A három, összefüggő tanulmányból az első kettő kötetben: Klasszikusok nyomában. Budapest 1976. A harmadik kötetben: Évfordulók. Budapest 1981. Ahasvérus és Tantalusz (Az örök zsidó). Studia Litteraria, 1974. (Kötetben:) Klasszikusok nyomában. Budapest 1976. Az 1953-as könyv monográfia Arany János életéről és pályájáról; magán viseli a korszak bélyegét: Arany népi realizmusára helyezi a hangsúlyt, s még a balladák szüzséjét is osztályharcos szempontból méltatja. Az eposzíró Aranyról szóló tanulmány-sorozat számos homályos pontra mutat rá ebben az agyonértelmezett témakörben. Az örök zsidóról adott értelmezés: nagyszerű elemzés egy zseniális költeményről.

Baránszky-Jób László: Arany lírai formanyelvének fejlődéstörténeti helye. Budapest 1957. Fő tétele: Arany lírája fontos előrelépés Petőfi lírájához képest, amiről az irodalmi köztudat nem akar tudomást venni. Részletesen elemzi Arany ötvenes évekbeli líráját (ő adja első alapos elemzését olyan verseknek, mint A rab gólya vagy a Kertben), az Ősszelt tekinti Arany összetett stílusa legjellemzőbb reprezentánsának.

Komlós Aladár: A magyar költészet Petőfitől Adyig. Budapest 1959. Egyik legérdekesebb értelmezése Arany János politikai és költői szemléletének, még akkor is, ha a szerző érezhetően elfogult: minthogy a magyar századvég költészetét nagyra becsüli, annak pedig útjában állt Arany, Komlós Aladár is valamelyes ellenszenvvel ítél meg mindent, ami a népnemzeti irányhoz tartozott. Éles vitát folytat Lukács György értelmezésével; szándékosan szociológiai érveket szegez Lukácsnak: mintegy a saját terepén veri meg.

Sőtér István: Nemzet és haladás. Irodalmunk Világos után. Budapest 1963. A nagyszabású korszakmonográfia egyik főszereplője Arany. Sőtér árnyaltan elemzi a népies-nemzeti eszme változatainak különbségeit, Arany álláspontjának módosulását, a Toldi estéje ezt reprezentáló jelentőségét, a nagykőrösi válság-líra (melyet Arany Felhők-korszakaként tárgyal) eredetiségét, a balladák műfaji kérdéseit stb. Jelentős érdeme az Arany-életmű népies és marxista értelmezőivel folytatott vita. Sőtér könyve ma sem megkerülhető alapmű.

Németh G. Béla: Arany János. Kritika, 1967. (Kötetben:) Mű és személyiség. Budapest 1970. Türelmetlen és késlekedő félszázad. Budapest 1971. Az 1967-ben publikált tanulmány Arany emberi és írói mentalitásának lélektanilag és poétikailag egyaránt érzékeny, hiteles bemutatása, az Aranyról szóló irodalom egyik csúcsteljesítménye. A Türelmetlen és késlekedő félszázad: korszakmonográfia, amelynek Arany-fejezete a korábbi tanulmány variánsa; a könyv egészéből jobban kiviláglik Arany fejlődéstörténeti helye.

Veres András: Elbizonytalanodó moralitás, ironikus életkép (Kertben). Irodalomtörténeti Közlemények, 1970. (Kötetben:) Az el nem ért bizonyosság. Elemzések Arany lírájának első szakaszából. Budapest 1972. A Kertben című vers a sokszempontú elemzés eredményeként kulcsnak bizonyul az ötvenes évekbeli Arany János mentalitásának és lírájának megértéséhez.
Az el nem ért bizonyosság. Elemzések Arany lírájának első szakaszából. Szerk. Németh G. Béla. Budapest 1972. Az Irodalomtudományi Intézetben 1968-1972 között működő, Németh G. Béla által vezetett posztgraduális líraelemző szeminárium közös munkája nyomán jött létre az elemzéskötet, melyben hét pályakezdő irodalomtörténész vesz bonckés alá egy-egy verset Arany ötvenes évekbeli lírájából. A könyv széles körű riadalmat keltett: egyrészt a formalista, strukturalista és fenomenológiai irányzatok eredményeiből merítő módszerével, másrészt az Arany János-i lírát nemzetközi kontextusba helyező, kritikával is illető álláspontjával, végül azzal az 1972-es politikai hideghullám viszonyai közt még nagyobb ellenszenvet kiváltó vétségével, hogy iskola-ként mert föllépni, holott az ilyesmi szigorúan tiltva volt.

Szegedy-Maszák Mihály: Az átlényegített dal (A lejtőn). (Kötetben:) Az el nem ért bizonyosság. Elemzések Arany lírájának első szakaszából. Budapest 1972. Arany életművének változó megítéléséről. Irodalomtörténeti Közlemények, 1981. Az első tanulmány A lejtőn című Arany-vers ürügyén az Arany-életmű költészettörténeti helyének kijelölésére vállalkozik. A második tanulmány áttekinti Arany utóéletét Riedl Frigyes könyvétől Az el nem ért bizonyosság című kötetig.

Szörényi László: A humoros elégia (Visszatekintés). (Kötetben:) Az el nem ért bizonyosság. Elemzések Arany lírájának első szakaszából. Budapest 1972. Epika és líra Arany életművében. Új Írás, 1982. (Kötetben:) Multaddal valamit kezdeni. Budapest 1989. Az első tanulmány Arany korai lírájának egyik reprezentatív művét elemzi, s ebből kiindulva jellemzi a költő világnézetéti pozícióját. A második tanulmány felvázolja az epikus és lírikus Arany költői pályáját, röviden utalva a legfontosabb szemléleti sajátosságokra – mindenekelőtt a keresztény elemek perspektívájából.

Pál Endre: Arany János betegségei. Irodalomtörténet, 1986. Az Arany-életrajzok egyik neuralgikus pontját veszi górcső alá, s kísérli meg mai orvosi ismereteinkkel összhangban megválaszolni.

J. Soltész Katalin: Arany János verselése. Budapest 1987. Horváth János tanulmányrészletei óta az első alaposabb vizsgálata Arany János verstani adaptációinak és újításainak.

Imre László: Arany János balladái. Budapest 1988. Greguss Ágost ballada-könyve óta (Szegedy-Maszák Mihálynak a gimnáziumi tankönyvben adott tipológiáját nem számítva) a legkoncepciózusabb műfaji áttekintése Arany János balladaköltészetének.

Dávidházi Péter: Hunyt mesterünk. Arany János kritikusi öröksége. Budapest 1992. Könyvterjedelmű monográfia Arany irodalomkritikai nézeteiről; szisztematikus kifejtését adja Arany eposzkritikai normáitól (az eleve elrendelés poétikája) a lírakritikai normákon át (az idomteljesség poétikája) a világnézeti normákig (a kiengesztelődés poétikája). A texturával szemben a kompozíciónak, a szóval szemben a mondatnak elsőbbségét hangsúlyozó felfogásával Arany János a szerző szerint a magyar strukturalizmus atyja.

Kerényi Ferenc: Életrajzi vázlat és Előszó Arany balladáihoz és az Őszikékhez. (Kötetben:) Arany János: Balladák/Őszikék. Budapest 1993. Kitűnő összefoglalók, egy olyan kötet élén, amely a balladák és az Őszikék jelenleg legmegbízhatóbb, kommentárokkal ellátott kiadása.

Szili József: Arany hogy istenül. Az Arany-líra posztmodernsége. Budapest 1996. A szerző Arany mesterségbeli művessége mögött nem figyelemelterelő hadműveletet lát, mint a népi írók, hanem többé-kevésbé elleplezett (tudatos) nyelvjátékot, ami önmagában is megálló, az utókor bámulatát méltán kiváltó világlátást jelent. A könyv számos példát mutat ki (leplez le) Arany nyelvjátékaiból, a tükörszimmetriától az anagrammákig.

BEJELENTKEZÉS
EDDIGI VERSEIM
MEGOSZTOTT VERSEK
VERSMONDÓK KÖZÖSSÉGE


Facebook

Termékek

TOVÁBBI TERMÉKEK →

To Top