Barion Pixel
Connect with us

Petőfivel hódított

Hírek

Petőfivel hódított

Petőfi Sándor Jövendölés és Dsida Jenő Pünkösdi várakozás című versével Galyas Stella, a tiszadobi Széchenyi István Általános és Alapfokú Művészeti Iskola végzős diákja lett az első helyezett március 14-én, a tiszalöki Kossuth Lajos Általános és AMI névadó hete alkalmából rendezett versmondó versenyén.

Felkészítő tanárai és osztálytársai már a rímpárbaj előtti napokban megjósolták a könyvjutalommal és oklevéllel hazatérő Stellának, hogy ő lesz a legkiválóbb verselő. A jelek szerint minden értelemben „bejött” a Jövendölés…

Miért fontos ez? Hiszen egy általános iskoláról és egy kisebb versenyről van szó…

Szakmailag és pedagógiailag is igazolt, hogy a 10-14 évesek ebben a korban a legfogékonyabbak, mint érzelmileg, mint értelmileg a versekre, az önmaguk kifejezésére, az önismeret megszerzésére és kibontására. Viszont ezen időszak az amikor, ha nem adjuk meg a lehetőséget ebbéli önkifejezésre, akkor később már nehezen lehet megértetni és megéreztetni a költészet erejét, ízét, esztétikumát.

A Magyar Versmondók Egyesülete kiemelten fontos feladatának tartja az általános iskolások beszédkultúrájának fejlesztését, a költészet megismertetését és minél magasabb szintű tolmácsolását.

Tapasztalatainkból fakadó meggyőződésünk, hogy ebben a korosztályban kell és lehet megkezdeni a versmondók tudatos felkészítését. A versmondó verseny tematikusan „ráépül” nyári gyermek versmondó táborainkra. Így évről-évre nyomon tudjuk követni a gyermekek fejlődését, igényeit, érdeklődésüket a versmondás iránt.
Az a gyermek, aki csak időnként, mondhatni esetlegesen vesz rész ilyen rendezvényeken, az maga sem tudja hol tart ezen az úton. A felmenő verseny lehetőséget biztosít, hogy a gyerekek szereplési „rutint” és tapasztalatot szerezzenek, illetve zsűriben résztvevő szakemberek tanácsaiból okulhassanak. De ez segítséget ad felkészítő tanáraiknak is, hiszen a dicséretesen lelkes felkészítők és/vagy szülők számos olyan szakmai fogás ismeretének hiányában vannak, ami a versek előadói eszközrendszerét segítik.
Az eddigi versenyek általános tapasztalata, hogy egyre kevesebb a beszédhibás versmondó, versválasztásuk már tudatosabb és koruknak megfelelőbb. Érezni, hogy nem tanári, vagy szülői elvárás miatt szerepelnek, hanem örömöt és sikerélményt jelen nekik a versmondás. A költők gondolatai, érzelmei megérintik őket és van saját maguk által kialakított üzenetük.

A fejlődés szinte kézzel tapintható. Évről évre megszívlelik a felkészítők a zsűri tanácsait és alkalmazzák módszereikben. Eddigi tapasztalataink alapján bizton állíthatjuk, hogy nagyon nagy igény mutatkozik mind a pedagógusok, mind a gyermekek részéről az ilyen korosztályos versenyek iránt.

Az általános iskolások legrangosabb és legátfogóbb versmondó versenye a Regösök Húrján, amely évek óta várja a kisiskolás versmondó diákokat. Az idei felhívás más olvasható a vers.hu oldal Versmondó versenyek linkjén. A versenyen szakértő zsűri segíti a versek elmélyítését és a költészet, a versmondás iránti szeretetet.

Stellának gratulálunk év szívesen látjuk őt is!

 

Continue Reading
You may also like...

További Hírek

  • Hírek

    Saját hangján idézték meg Ágai Ágnest

    By

    Halálának első évfordulóján, családja jelenlétében avatott emléktáblát Ágai Ágnes költő, műfordító tiszteletére Budapesten, egykori háza falán fia, Ágai Kis András és a Magyar Versmondók Egyesülete. Az alkotóra Lutter Imre előadóművész, költő, Wiegmann...

  • Hírek

    Tisztújítás a Versmondóknál

    By

    Ellenszavazat nélkül, egyhangúlag választotta meg újabb öt évre Lutter Imrét a Magyar Versmondók Egyesülete elnökének a szervezet közgyűlése. Az alelnökök mindegyike bizalmat kapott, csak a felügyelőbizottsági tagok sorában történt változás. Az egyesület...

  • Hírek

    Emléktáblát kap Ágai Ágnes

    By

    Halálának első évfordulóján, június 27-én emléktáblát avat Ágai Ágnes költő, író, műfordító tiszteletére, egykori háza falán fia, Ágai Kis András, Lutter Imre és a Magyar Versmondók Egyesülete. Az eseményre minden megemlékezőt szeretettel...

  • Hírek

    Odaítélték a Női Szépirodalmi Díjat

    By

    Bernardine Evaristo kapja a női szerzőket elismerő brit irodalmi díjat korlátokat áttörő írói életművéért – jelentette be a Női Szépirodalmi Díj (Women's Prize for Fiction) zsűrije szerdán Londonban.

  • Hírek

    Turczi István lett a Magyar PEN Club elnöke

    By

    Turczi Istvánt választották meg öt évre a Magyar PEN Club tisztújító közgyűlésén az egyesület új elnökének. Az új elnök nyitóbeszédében megköszönte a bizalmat a jövőre 100 éves írószervezet tagjainak.

To Top