Barion Pixel
Connect with us

Nem tudhatom – az Ország Verse

Hírek

Nem tudhatom – az Ország Verse

Radnóti Miklós 1944-ben írt, a hazaszeretetet nemes egyszerűséggel, érthető és mégis érzékletesen gyönyörű szavakkal, képekkel bemutató sorait választotta a Facebookon összegyűlt közösség 2011 decemberében az Ország Versének.

A felhívást a Douwe Egberts Omnia tette közzé, párhuzamosan azzal a kezdeményezéssel, mely szerint karácsonyra nemcsak hagyományos, képeslapos üdvözleteket küldhettünk szeretteinknek, hanem csodaszép költeményeket is. A lehetőséggel, a versküldéssel szerencsére több mint tízezren éltek, így sokan kívántak boldog ünnepet, s egyúttal tartalmas pillanatokat szeretteiknek, barátaiknak. A költeményeket három nagyszerű színművész Gubás Gabi, Csányi Sándor és Pindroch Csaba adta elő. A legnagyobb sikert teljesen érthető módon a versek közül ezúttal a téli hangulatú művek aratták, Juhász Gyula Karácsony felé című verse lett a sláger. „Szép Tündérország támad föl szívemben, ilyenkor decemberben” – ez a szép üzenet jókívánságként sokakhoz eljutott, és ez az akció is arra ösztönzi az Omniát, hogy más alkalmakkor is születhessen hasonló lehetőség, hogy verssel ajándékozzuk meg ismerőseinket.

Az Ország Verse szavazás eredményét kíváncsian várta mindenki. 168 vers kapott szavazatot az oldal lájkolóitól. Természetesen nagyon sokan szavaztak legnagyobb költőink verseire, így József Attila, Kosztolányi Dezső, Petőfi Sándor, Ady Endre, Tóth Árpád és Radnóti Miklós is több verssel szerepelt a listában. Számos kevéssé ismert költő művére is jutott voks, ezek az igazi személyes kedvencek lehetnek, mint például a gyermekverseiről ismert Osvát Erzsébet, az inkább íróként népszerű Móra Ferenc, vagy éppen Várnai Zseni egy-egy költeménye. Pilinszky János, Áprily Lajos, Nagy László és még sokan mások szerepelnek a szavazatok között, amelynek alapján remélhetőleg sokan kaptak kedvet ahhoz, hogy újraolvassák kedvenc költeményeiket.

Az élmezőny érdekesen alakult: az első tíz helyezett között van két-két József Attila és Ady Endre-költemény (Tiszta szívvel, Óda ill. Őrizem a szemed, Karácsonyi rege), egy-egy vers Kosztolányi Dezső, Tóth Árpád és Szabó Lőrinc tollából (Akarsz-e játszani, Lélektől lélekig, Semmiért egészen), az élen viszont egészen egyértelműen Radnóti Miklós végzett, hiszen az első három hely az övé. Két karodban és Tétova óda című szerelmes költeményei dobogósak, az Ország Verse pedig a haza szeretetét örökérvényű gyönyörűséggel tükröző mű lett: Nem tudhatom.

(forrás: Kultography magazin)

 

Continue Reading
You may also like...

További Hírek

  • Hírek

    Átadták a Latinovits-díjat és diplomát

    By

    Két vajdasági születésű előadó győzelmével ért véget a hétvégén megrendezett XXVIII. Latinovits Versmondó Találkozó és Verseny Balatonszemesen. A Latinovits Emlékmű Alapítvány és a Magyar Versmondók Egyesülete a 47 éve elhunyt színészkirály életműve...

  • Hírek

    Verses hétvége Latinovits és Petőfi emlékére

    By

    47 évvel ezelőtt, 1976. június 4-én hunyt el Latinovits Zoltán, a „színészkirály”. A posztumusz Kossuth-díjas művész emlékére a Latinovits Emlékmű Alapítvány 28. alkalommal rendezi meg nagyszabású, kétnapos Kárpát-medencei verstalálkozóját Balatonszemesen, ahol a...

  • Hírek

    Folytatódik a színész- és versmondó képzés

    By

    Idén megújult struktúrában várja a táborozókat a Magyar Versmondók Egyesülete nyári egyetemének számító Színház- és Versművészeti Tábor, amely a Neszmélyi Hajóskanzent és a környező közösségi tereket veszi birtokba július 8. és 15....

  • Hírek

    Sajtóközlemény

    By

    Öt új tag, az előadóművészeti törvény módosítása, kulturális államtitkári tájékoztató – közgyűlést tartott a Magyar Teátrumi Társaság

  • Hírek

    Vámos Miklós új mesekönyve

    By

    Vámos Miklós először beszélt készülő mesekönyvéről a Jazzy Rádió reggeli műsorában. Az író elmondta, Szív és Lélek című könyve úttörő kezdeményezés, hiszen a kötet illusztrációit a Midjourney nevű mesterséges intelligencia tervezte.

To Top