Barion Pixel
Connect with us

Nem kell a vers?

Hírek

Nem kell a vers?

Úgy tűnik, az iskolaigazgatóknak ingyen sem kell a költészet, pedig a diákok láthatóan imádják a Kávészünet zenekart. Hiába szavazott több mint félezer diák arra, hogy az együttes ellátogasson hozzájuk, az iskolák vezetőit ez nem érdekelte, és nemet mondtak az ingyenes kulturális eseményre.

A Kávészünet zenekar a híd a költészet és a diákok között. Megzenésített verseik segítségével diákok ezrei tanulják könnyebben a költeményeket, s kedvelik meg az irodalmat.
„Azon fáradozunk, hogy az iskolák, jobban mondva az iskolások ingyen kapják meg a lehetőséget, hogy részt vehessenek az általunk kidolgozott programban” – mondta Kovács Krisztián a zenekar menedzsere.

Sikerült támogatóra találniuk a Tchibo Magyarország személyében – már tavaly is számos iskolát segített hozzá a kulturális eseményhez. Idén 10 vidéki városban 2-2 iskola (összesen 20) kaphatja meg az ingyenes koncertet a Tchibo támogatásával.
Mivel a zenekar nagyon népszerű a facebook-on, kézenfekvő volt, hogy feltegyék a kérdést: mit szeretnének a rajongók, hová látogassanak el (?)
Debrecen mutatkozott a legaktívabbnak, az első két iskola is onnan került ki – a Csokonai (215) és a Dienes (181). Hiába a diákok nagy érdeklődése, mind a két iskola igazgatója elzárkózott az ingyenes lehetőségtől.

A Trendhagyó Irodalomóra Program keretében mérhetővé tették a megzenésített versek verstanulásra gyakorolt hatásait, és eddig a program – nem meglepő módon – 100%-ban bizonyított. Azaz a diákok mindenütt jobban feleltek a megzenésítés által tanult versekből, mint a korábbi hagyományos tanulás után.

 

Continue Reading
You may also like...

További Hírek

  • Hírek

    Hozd el a versed és elmondom!

    By

    Hozd el a versed és elmondom! – így szól a felhívás a Nemzetközi Könyvfesztivál október 1-jén, vasárnap délelőtt 11-kor zajló programjára, ahol egyszerre találkozhatnak az érdeklődők Lutter Imrével és Grecsó Krisztiánnal. Lutter...

  • Hírek

    16 éve halt meg Polcz Alaine

    By

    A háború borzalmai egész életén nyomot hagytak, mégis maradandót alkotott 

  • Hírek

    Térey János regényéből film lehet

    By

    A Káli holtak mozgóképes adaptációjának jogát Csáky Attila producer vásárolta meg, így várható, hogy a közeljövőben film készül a 2018-ban megjelent műből, amely Térey János első prózaregénye volt.

  • Hírek

    Fecske Csaba Illyés Gyula-díjat kapott

    By

    A Magyar Művészeti Akadémia (MMA) tagozati díjátadóján Fecske Csaba költő "Illyés Gyula-díj – a Magyar Művészeti Akadémia Irodalmi-díjában" részesült. Szívből gratulálunk az elismeréshez!

  • Hírek

    szabadakarat

    By

    A reformkor első „celeb párja”, Petőfi Sándor x Szendrey Júlia különc szokásait, egymásnak jutott két évük felfokozott érzelemvilágát, a véleményformáló szerepük jelentőségét húzza meg tengelyül és mesél köré egy térben és időben...

To Top