Barion Pixel
Connect with us

Michelle Obama és a diákköltészet

Hírek

Michelle Obama és a diákköltészet

Új művészeti programot indított az amerikai First Lady, Michelle Obama, amelynek keretében országszerte öt kiválasztott amerikai középiskolás diák népszerűsíti majd a költészetet. A National Student Poets elnevezésű program diákköltői egy éven át felolvasásokon, workshopokon és egyéb rendezvényeken hívják fel a figyelmet a költészet fontosságára.

“Amit a költemények írásán és olvasásán keresztül megtanultok, az mindörökre elkísér titeket. Fellobbantja a képzeleteteket, kitágítja a látókörötöket, és az osztályteremben is segíti fellépéseteket” – fogalmazott az amerikai elnök felesége közleményében.

Az öt résztvevőt olyan amerikai tinédzserek közül választják ki, akik költeményeikért korábban már elnyerték az országos Iskolai Művészeti és Irodalmi Díjat. A válogató bizottságban Terrance Hayes költő, David Lynn,a Ploughshares irodalmi magazin szerkesztője, Alice Quinn, az Amerikai Költészeti Társaság vezetője és a kongresszus könyvtárosa, Robert Casper kapott helyet.

A program első öt kiválasztott képviselőjének nevét 2012 nyarán hozzák nyilvánosságra. Az elismerés ötezer dolláros pénzdíjjal is jár. Feladatuk az lesz, hogy közösségük irodalmi nagyköveteiként írás- és alkotói készségeik fejlesztésére ösztönözzék a diákokat.

A programot az iskolai művészeti és humán tárgyakkal foglalkozó elnöki bizottság támogatja, amelynek a first lady a tiszteletbeli elnöke. A támogatók között van még a Múzeumi és Könyvtári Szolgáltatások Intézete és a Fiatal Művészek és Írók Szövetsége elnevezésű non-profit szervezet.

 

Continue Reading
You may also like...

További Hírek

  • Hírek

    Folytatódik a színész- és versmondó képzés

    By

    Idén megújult struktúrában várja a táborozókat a Magyar Versmondók Egyesülete nyári egyetemének számító Színház- és Versművészeti Tábor, amely a Neszmélyi Hajóskanzent és a környező közösségi tereket veszi birtokba július 8. és 15....

  • Hírek

    Sajtóközlemény

    By

    Öt új tag, az előadóművészeti törvény módosítása, kulturális államtitkári tájékoztató – közgyűlést tartott a Magyar Teátrumi Társaság

  • Hírek

    Vámos Miklós új mesekönyve

    By

    Vámos Miklós először beszélt készülő mesekönyvéről a Jazzy Rádió reggeli műsorában. Az író elmondta, Szív és Lélek című könyve úttörő kezdeményezés, hiszen a kötet illusztrációit a Midjourney nevű mesterséges intelligencia tervezte.

  • Hírek

    Színészpalánták fellépése Bácsfeketehegyen

    By

    Az immáron tizenötödik szemlét a Vajdasági Magyar Drámapedagógiai Társaság, a Vajdasági Magyar Művelődési Intézet és a Vajdasági Magyar Művelődési Szövetség szervezte. 

  • Hírek

    Balassi-emlékkardot kapott Zalán Tibor

    By

    A XVI. századi európai költészet kiemelkedő alakjára, Balassi Bálintra emlékezve 27. alkalommal adták át Bálint napján a Balassi Bálint-emlékkardot Budapesten, a Központi Papnevelő Intézet Boldog Bogdánffy Szilárd termében. Az emlékkarddal a magyar...

To Top