Barion Pixel
Connect with us

Megújul a képzés a Színművészetin

Hírek

Megújul a képzés a Színművészetin

Átalakítja a Színház- és Filmművészeti Egyetem a Film- és Televízió Főtanszak képzési struktúráját. A lépést a versenyképesség megőrzésével indokolják. Balázs Gábor hangmester, megbízott tanszékvezető az MTI-nek elmondta: a kétlépcsős rendszerrel a szakemberek gyakorlati képzését szeretnék erősíteni.

Mint Balázs Gábor kiemelte, a megújuló BA képzésben összehangolták az elméleti és a gyakorlati oktatást. „Kevés gyakorlat volt eddig, most erre nagyobb hangsúlyt fektetünk. A BA fokozat szakképzést ad és az erre épülő MA lesz a művészképzés” – nyilatkozta tanszékvezető, aki szerint ez utóbbin „átjárhatóvá” teszik a szakokat akár más egyetemekről érkezőknek is. „Szükség lesz felzárkóztató képzésre, de nyitott struktúrát képzeltünk el” – szögezte le Balázs Gábor.

Hozzátette, hogy a mesterképzéshez jelenleg a rendező, a dokumentumfilmes és az operatőr szak akkreditálása zajlik. A tanszékvezető szerint mire az idén induló osztály végez, addigra a többi mesterszakot is elfogadtatják a Magyar Felsőoktatási Akkreditációs Bizottsággal.

A tervek szerint hasonló létszámmal indulnak a szakok, szakirányok – film- és televíziórendező, kameraman, filmdramaturg, vágó, hangmester és gyártásszervező -, és a képzésben nagy hangsúlyt fektetnek majd a csapatmunkára. „Közösen tanulnak, dolgoznak, reális alapokon nyugvó teamek jönnek létre, amelyek remélhetőleg később, az egyetem után is megmaradnak” – tette hozzá.

„Azt még nem tudni, hogy évente vagy kétévente indítunk-e osztályt, de a célunk az, hogy előre lehessen tudni, mikor, milyen típusú képzés indul” – mondta a tanszékvezető.

A tanterv tematikus félévekre épül; az elsőben főleg az önismeretre helyezik a hangsúlyt, a másodikban a dokumentumfilmek kerülnek terítékre. Ezután egy teljes évet szánnak a televíziózásra, majd a kereskedelmi műfajokat és az új típusú platformok műsortartalmának előállítását tanulhatják meg a hallgatók. Ez utóbbiról Balázs Gábor megjegyezte: főleg az internetes és mobiltartalmak készítésével szeretnék megismertetni a hallgatókat, amihez a jelenlegi oktatók szemléletváltására vagy a területről érkező szakemberek bevonására is szükség lehet. A BA képzés utolsó féléve szól csak a fikciós művekről, ekkor egy kisjátékfilm elkészítése lesz a feladat.

„A változások az elméleti oktatást is érintik, szeretnénk koncentráltabban, nagyobb blokkokban tanítani” – tette hozzá Balázs Gábor. A tanszékvezető ugyanakkor leszögezte: a cél, hogy a hallgatók munkába állhassanak az egyetem befejeztével. Erre szerinte biztató jelek mutatkoznak, hiszen évről évre több külföldi film készül Magyarországon. „Fontos, hogy az egyetem nemzetközivé váljon, ezért minél több külföldi oktatót szeretnénk meghívni. Lesz, aki kurzust tart majd, mások konferencián vesznek részt” – magyarázta, majd hozzátette: a céljuk, hogy a hallgatók minél több külföldi projektben vehessenek részt.

Balázs reményeit fejezte ki, hogy mire az első osztály végez, addigra kialakul az új magyar filmes struktúra, újra beindul a magyar filmkészítés, és kialakul egy új finanszírozási rendszer.

forrás: kreatív

Continue Reading
You may also like...

További Hírek

  • Hírek

    Verses hétvége Latinovits és Petőfi emlékére

    By

    47 évvel ezelőtt, 1976. június 4-én hunyt el Latinovits Zoltán, a „színészkirály”. A posztumusz Kossuth-díjas művész emlékére a Latinovits Emlékmű Alapítvány 28. alkalommal rendezi meg nagyszabású, kétnapos Kárpát-medencei verstalálkozóját Balatonszemesen, ahol a...

  • Hírek

    Folytatódik a színész- és versmondó képzés

    By

    Idén megújult struktúrában várja a táborozókat a Magyar Versmondók Egyesülete nyári egyetemének számító Színház- és Versművészeti Tábor, amely a Neszmélyi Hajóskanzent és a környező közösségi tereket veszi birtokba július 8. és 15....

  • Hírek

    Sajtóközlemény

    By

    Öt új tag, az előadóművészeti törvény módosítása, kulturális államtitkári tájékoztató – közgyűlést tartott a Magyar Teátrumi Társaság

  • Hírek

    Vámos Miklós új mesekönyve

    By

    Vámos Miklós először beszélt készülő mesekönyvéről a Jazzy Rádió reggeli műsorában. Az író elmondta, Szív és Lélek című könyve úttörő kezdeményezés, hiszen a kötet illusztrációit a Midjourney nevű mesterséges intelligencia tervezte.

  • Hírek

    Színészpalánták fellépése Bácsfeketehegyen

    By

    Az immáron tizenötödik szemlét a Vajdasági Magyar Drámapedagógiai Társaság, a Vajdasági Magyar Művelődési Intézet és a Vajdasági Magyar Művelődési Szövetség szervezte. 

To Top