A o.b.i felhasználó összes verse >>>
Dr.
Dr.
Azt mondják az ürülék a cipőn szerencsét hoz. Sok ebet sétáltatnak s a gazdik szeretete nyilván pirosat kap a zacskózó fázisnál. No hiszen „nézzen a lába alá mindenki” mondja ezt is a régi bölcselet. Rohanó volt világom s rohantak a percek is jóval az időponton túlra mikorra rendelve lettem. Manapság így említik „rendelés”. Piperében megkövült újak kopogása egy tasztatúrán majd pár pőre szó s már kész is „megrendeltek”. Sosem hittem volna, hogy a vörös bársony, ami bizton nem lehet az és a sárgásbarna árnyalat ennyire látványos kombinációt ad. A portás próbált valamit köhinteni bár nyilván a lenyomatból szálló eszencia még a szándékot is megállította.
Az aranyozott gombokkal szegélyezett kezelőpulton a legfelső sor legjobbika volt a cél. Gyors mechanika vonta terhét, míg engem átjárt a lift kellemes langya kiváltotta extázis.
A felső szint, aminek már a szaga is megegyezett a pénz jól ismert bár soha nem unt illatával, bővelkedett sok ékességben kivált drága zöld brokát függönyökben s áldott egyedüllétben a folyosón. Miután megtisztogattam cipőm ruganyos léptekkel haladtam tovább az 1401-es cella felé. Csak így neveztem ezeket „cella”, sokat láttam már s egy szó illik igazán jellemzésükre a DRÁGA.
Nyilván megint ugyan az lesz gazdag apuci fal fehéren felgyűrt ing újban enyhe alkoholos gőzzel, bentebb leány kinek egy anya ragad a karjához s a leányban a „miért”. Amiért meg lettem rendelve, majd egy két hangos szó s sírás és jöhet a hentes munka.
Persze nem vagyok hentes az a néhány évvel ezelőtti kis malőr bárkivel előfordulhatott volna, bárkivel, aki illegálisan vesz ki ezt, azt emberekből. Szép volt az a temetés, egy másik földrész egy másik államában, s milyen gyors az utazás. Ide!
Nem volt túl jó feleleveníteni a múltat, pláne most a 1401-es cella előtt.
Soha nem remegett a kezem, most pedig a precíz eszközök csillingje kísérte minden ténykedésem. Gyorsabban pakoltam ki a steril kendőre a kellékeket, mint szoktam igaz ebben az egyébként szertartásos folyamatban gyorsítóként hatott a tarkómnak irányzott fegyver.
A szoba nem hatott éppen annak, ami eddig mindig „ugyan az” volt. A berendezés persze szép volt, de vessen meg érte bárki is az,, asztalok tükrök vagy székek nekem jobban tetszenek egy darabban. Ez az „oszd meg és uralkodj” a lakberendezésben valahogy sosem jött be. Pláne most s pláne úgy hogy egy valami uralkodott felettem a pánik. De emiatt nem idegeskedtem az olyan szilárd tárgyak miatt, amik közel hangsebességgel szaggathatják az Én szöveteim szerintem ez érthető dolog volt. A szobában egy dolog volt csak egyben, azaz kettő, az egyik az ágy a másik az a marok, ami markolta a fegyvert.
Egy szó sem hangzott még el, az én hebegéseimet nem nevezném annak tehát tényleg nem. Néma intések s taszigálások voltak az útmutatók.
Kipakoltam, kívántam bár volna még valami akár egy doboznyi gyufa, ha ez az idő törteivel is, de hátráltathatna még de nem volt. Ezután tűnt csak fel az ágy terhe, brazil szépség lehetett, tökéletes szemöldök barna hosszú haj, amit sávokban színezett meg a vér s a szürkeállomány.
Egy halott nő felé böködött a fegyver, minek kísérteties szépsége a csillogó krómban rejlett. A nő mellé léptem kinek szintén volt egy bája, már ha szeretjük a makulátlan szépségű arcon golyóval a homlokon fúrt kör életidegen képét. „A hasa!” a vékonyka hang picit hökkentő volt, igaz nem annyira, mint a most már halántékhoz nyomott hideg fém. Szikéhez nyúltam, mégis hentes munka jön.
…Vér és bakancs. Egyiket sem láttam még ennyire közelről, elszomorít a tudat hogy a vér az enyém s a bakancs ebben tapicskol. A krémszínű szőnyegen szürreális ez a közeli kép…
A lassan kihűlő szépség boncolása számos kis tasakot eredményezett. A félig rágott tésztasaláta s a mellé fogyasztott ital nyálkája borította az újságpapírra lerakott 52 tasakot. Nem tettem fel kérdést, de megadtam rá a választ brazil, kis tasak, fegyver valami csempészek lehettek.
Nem nagyon fájt, ahogyan vérem a hulláéval cseppekben forrt össze az a tudat volt fájdalmas. Két hulla vére, és a bakancs, ami az enyémben áll. A bakancsok gyorsan távolodtak… az ágy alatt pókhálók… „jó tett helyébe jót várj!?”.
…hülye bölcseletek…
