A Covaciu Norbert felhasználó összes verse >>>
A kiüresedés útján
Most pontosan éjfél van, és én nem tudok aludni, pedig holnap reggel, már megint nyolctól lesz órám, a fene egye meg. Megnéztem egy focimeccset, és a rengeteg rossz bírói döntés úgy felidegesített, hogy egyszerűen nem jön álom a szememre. Már rég fontolgatom, de azt hiszem, hamarabb fog bekövetkezni, mint gondoltam, hogy nem fogok több focit nézni. Nagyon kevés manapság az olyan meccs, amelyben ne a bíró lenne a főszereplő és ez elbassza az egészet. Már nagyon itt az ideje valami komoly szabályváltoztatásnak, mert ha ez így megy tovább, előbb-utóbb sok szurkolót elveszít ez a népszerű sportág.
Valójában, ha teljesen őszinte akarok lenni, és miért ne legyek, akkor be kell vallanom, hogy nem a foci miatt vagyok képtelen elaludni. Néhány nappal ezelőtt valami szöget ütött a fejembe, és azóta nem tudom kiverni onnan. Azon a bizonyos napon, pontosabban estén, még pontosabban vacsora közben, a konyhában be volt kapcsolva az a bizonyos doboz, amiből annyi baromság és sületlenség folyik ki egész nap, amit mások csak televízióként ismernek, de én csak katujának hívom. Szóval éppen az esti híreket mondták, fél füllel hallottam, hogy egy egyedül élő, nyolcvanöt éves bácsit a rendőrök előállítottak, bírósági eljárás indult ellene, az is lehet, hogy elítélik, mert áramot vezetett a kerítésébe, így védve magát a betörőktől. Az éppen aktuális falat félúton állt meg a nyelőcsövemben, vissza akart jönni. Rátapadtam a tévére, szótlanul néztem, kíváncsi voltam, hogy ki az az elvetemült, vérbeli gyilkos, akinek nincs jobb dolga, így hát szabadidejében azzal szórakozik, hogy áramot vezet a kerítésébe. Nem csalódtam, azt láttam, akit vártam, egy megtört, magányos, hitevesztett, a társadalomból kiábrándult nyugdíjas villanyszerelőt, akinek öt percbe telik háza ajtajából eljutni a kapuig, hogy beengedje a riportert. A ház berendezése szegényes, azt is mondhatnám, hogy puszta, és nagyon lehangoló. Az idős ember elmondta, hogy már többször kirabolták, sőt volt olyan eset, amikor megverték és meggyalázták. Végső elkeseredésében odáig jutott, hogy árammal védte meg magát az illetéktelen behatolóktól. Ezek után bocsánatot kért tettéért és elmondta, hogy már nagyon megbánta azt. Kitette ugyan a táblát, hogy árammal védett terület, de ez nem volt elég. A híradóban azt mondták, a jelenleg érvényben lévő jogszabályok értelmében, amit tett, büntethető. Rögtön eszembe jutottak azok a cégek, nagyvállalatok, akik árammal védik területeiket, velük mi van, gondolkodtam a józan paraszti eszemmel, és nem bírtam többet enni aznap. Éreztem, mintha valami négy oldalról nyomná össze a mellkasom, egyre erősebben, azt hiszem, mások erre azt mondják: össze szorul a szívem. Majd biztosan egy sztárügyvéd felajánlja, hogy ingyen segít az idős bácsin, minden rendben lesz, vagy majd gyűjtést szerveznek a médiában, és ehhez hasonló gondolatok futottak át az agyamon. Végül arra a következtetésre jutottam, hogy én gondolkodom rosszul, és a szerencsétlen öregember megérdemli a büntetést. Azért valami azt súgta ott legbelül, hogy nem jól van ez így, megkérdeztem a barátnőm, hogy ő mit gondol erről a helyzetről. Kiderült, ő is elítéli ezt a rendszert. A dolog tovább furdalta az oldalam, így másnap megkérdeztem két évfolyamtársam, akik hasonlóan gondolkodtak, mint én, vagyis áldozatnak és nem pedig bűnözőnek tartották az idős bácsit. Négyből négy. Legrosszabb esetben is, az emberek nyolcvanöt-kilencven százaléka az idős ember mellé állna, valószínűleg azért, mert ezt diktálja az ember belső igazságérzete, azt is mondhatnám, ez a normális gondolkodás. Egy ilyen rendszer, amelyik meghurcol egy egész életét ledolgozó, becsületes embert, aki csak a saját tulajdonát szerette volna megvédeni, pontosabban azt, ami már az előző lopások következtében megmaradt belőle, nem jól működik. A fennmaradó tíz-tizenöt százalék a politikusok, jogászok és rendőrök, vagyis az alja népség, akikkel nem foglalkozunk. Én nem azt mondom, félreértés ne essék, hogy amerikai példára mindenki vegyen fegyvert és lője le a házába betévedt idegeneket. Nyilván az lenne az ideális állapot, ha az emberek nem lopnának, de ez jelen társadalmunkban elképzelhetetlen. Engem, édesapám arra tanított, hogy soha, semmilyen körülmények között nem szabad elvenni a másét, mert . . . és legalább tíz indokkal támasztotta alá állítását, a többi között azzal, hogy azért ő dolgozott meg, nem pedig én.
Az utóbbiak nem segítenek az idős bácsin, tudom, de hogyan segíthetnék én ezen az emberen? Hát így, ezzel az írással, ön pedig ennek az írásnak az olvasásával, és kezdetnek megteszi, ha néhány napot töpreng rajta. Az szokták mondani, hogy egy társadalom arról ismerszik meg leginkább, ahogyan az idős emberekkel és a valamilyen fogyatékossággal élőkkel bánik. Nézze meg mindenki környezetét, hogyan bánik ezekkel az emberekkel, és itt most nem csak az emberi kapcsolatokra gondolok, hanem például az akadálymentesítésre, de azt hiszem, a fenti példa is sokat elmond arról az országról, amelyben élünk. Ha arra gondolna, hogy a szépkorúaknak ott van az idősek otthona, akkor tegye a szívére a kezét és mondja: én simán beadom a szüleimet egy ilyen otthonba.
A nyolcvanöt éves bácsi nem tud kihez fordulni, ha a rendőrséget hívja, azt mondják neki, ne zaklassa őket, nem tudnak neki huszonnégy órás védelmet biztosítani, nincs kapacitásuk, meg ehhez hasonlók. Lehet, hogy nincsenek rokonai és a szomszéddal sem ápol jó viszonyt. Mit tesz egy ilyen ember? Felhasználja azt a tudását, amivel rendelkezik, jelen esetben áramot vezet a kerítésbe. Ezen sorok írója úgy gondolja, hogy aki lopási szándékkal behatol egy másik ember magánterületére, majd belenyúl a háromhatvanba, az dögöljön meg, és ilyenkor nem a saját javait védő embert kell büntetni.
