A NYITRAI BARBARA felhasználó összes verse >>>
A székely kapun túl(novella)
Hajnalodott. Lustán ásítoztak az épületek, s redőnyös szemeiket a korai órákban induló, lázasan zsibongó gyerekseregre nyitották ki. Amint a kollégium előtt vártuk az indulást, a szüleink ugyanolyan izgalommal álltak mellettünk és nehéz szívvel engedtek útra minket.
Néhány Lévays iskolatársammal cserediákként utazhattam Sepsiszentgyörgyre testvériskolánkba. Utam során gyönyörködhettem az otthonomtól távol eső tájakban. Kitekintve az őszi természetbe, láttam a fák leveleit, hogy már a földre hullva pihenik ki a színek mennyei karneválját, s a kopár gallyak fenyegető ujjként mutattak az ég felé, mintha próbáltak volna emlékeztetni a reggeli imára, hogy a Mennyei Atyám vezetésével indulhassak el az általa kijelölt úton.
Útitársammal esti órákban érkeztünk meg. Kedves fogadóim, Afrodita és mamája, Klára néni a Református Líceum előtt várakoztak rám. Vendégszeretetük már az első találkozásnál nagyon meghatott. Az esti Hold vékony sarlóját körberagyogták a csillagok. Barátságos, világos kis szoba volt a kuckóm, ahol a fárasztó napok után aludni térhettem. Az utcáról beszűrődő lámpák világították meg az ágyam fölött lévő lepkegyűjteményt és az álom könnyedén, mint egy pillangó szállt a szememre.
A líceumban nem volt más, mint a mi iskolánkban. Hisz a gyerekek itt is zajosak voltak. Jöttek-mentek a folyosón, hogy odaérjenek az óráikra, ez alatt bemondón keresztül hallgathatták a kedvenc zenéiket, amiket a presbitereik választottak nekik, miközben a Tanárok terelgették őket és instrukciókkal látták el a helytelenül viselkedőket. A tanórákon segítőkészen álltak a diákokhoz, a tananyagot érdekességekkel gazdagon tálalták a padban lapuló unott nebulóknak. A tanórák 50 percesek voltak, amik számomra örökkévalóságnak tűntek. Az érdemjegyeket 1-től 10-ig lehetett kapni. Nagyon furcsa volt számomra, hogy tolltartót nagyon kevés diák hordott. Amit azzal magyaráztak, hogy nagyon nehéz anyagi helyzetben levő diákok nem tehetik meg, hogy vegyenek maguknak. Most már megértettem a perselybe gyűjtött apró pénzeink értékét,amit a Kárpát-medencei hátrányos helyzetű testvér iskoláknak adakoztunk, amik olyan jelentéktelennek tűnnek a mindennapokban. Izgatottan szólítottam meg óra végén Dórát, akit megfelelő alanynak tartottam egy interjú lefolytatásához. Bemutatta nekem fotókon keresztül a ballagás menetét. Csodálkozva néztem gyönyörű népviseletben ballagó diákokat, akik utolsó búcsút vettek szeretett iskolatársaiktól. Isten megmutatta, hogy jelen volt ott is, hisz a hétfői áhítatok nagyon áldottan teltek és üzenetet kaptam, és itt sem hagy magamra. Mindenképpen hallani akartam az iskola közösségéről, történetéről. Beszélgetésünk alatt csatlakoztak hozzánk más diákok is. Gazdag volt a szókincsük és erős volt a magyarság érzetük. Amint megemlítettem nekik a Bibliát, furcsamód mindegyikük tudta, hogy Vizsolyhoz kötődik. Gondolatviláguk hasonlított az enyémhez. Említést tettek diákok nehéz helyzetéről, meséltek a tradicionális ételekről (mint pl. a puliszka), híres személyekről, valamint beszámoltak a Lévayban tapasztalt élményekről, barátságokról. Ők is megannyi kérdést intéztek felém. Mindezek után egyre kevésbé zavart már a székely nyelvjárás. Nem is vettük észre, hogy milyen gyorsan eltelt az idő. Eljött a 2 óra, s az ebédlő felé tartottam új barátaimmal… ezután a csendes városka teázójában folytattuk a délutáni csevejünket, majd a beszűrődő lámpa fénye jelezte az éj közeledtét.
Hétköznapjainkat apróbb kirándulások dobták fel. Az első élményem a sugasfürdői erdőhöz kötődik, ahol a sűrű erdő féltékenyen őrizte hatalmas titkait. A fák halkan suttogtak egymás közt, amit csak ők érthettek meg. Az előttünk frissen hullott vadgesztenye leveleit rugdosva váratlanul egy mókus ugrott át a szomszéd fára. A közeli hegyek mögül a felhők kalapot emeltek egymásnak a lemenő nap sugarában. Este előkerült a térkép a vacsora ideje alatt, majd bejelöltük rajta az elkövetkezendő állomásainkat.
Egy laza délelőtt után újdonsült barátnőm vizsgáztatni kezdett a Székely Nemzeti Múzeum régészeti osztályán, majd onnan kilépve feltette a kérdést, ismerem-e az épület előtt lévő rézágyút, amiről mindkettőnknek ugyanaz az ének jutott eszünkbe. Ezután a Tamás Áron Színházban a Bányavirág című előadást mutatták be, amely elvarázsolt Székelyföldre, ahol a nyomorult helyzetben lévő munkanélküli mindennapjait ábrázolták.
A gyönyörű késő októberi éjszakában csendes, meleg eső szemerkélt. Reggel Klára néni finom kakaójával és frissen sütött kalácsával keltünk útra Zágon felé. Azonnal informálódva tudtam meg, hogy e faluban született Mikes Kelemen. Már az oda felé vezető út is felettébb izgalmas volt. Gyönyörű fotók készültek a látványos tájról.
Észre sem vettem, s már bőröndjeim toporzékoltak a szekrényem előtt. Szájaikat nagyra tátva kerültek bele ruháim, ajándékok, s székely kapuk, ami jellegzetes építmény arrafelé. Nagyon különleges volt ez a két hét számomra. Mintha egy másik világba léptem volna, más emberekhez. De rá kellett jönnöm a tapasztalataim során, hogy itt is ugyanolyan az életfelfogás, a mindennapi ténykedések, a diákok élete. Sok itthon élő magyar ember példát vehetne az ő magyarság érzetükről és ismereteikről, amiről néha mi magunk is elfeledkezünk.
A határt átlépve furcsa érzés fogott el. Tudatosult bennem a petíció aláírásának súlya, amit én adhattam át az iskola vezetőségének, az iskolával szemben való jogtalan eljárás ellen. Hálás vagyok Istennek, hogy Magyarországon tanulhatok, és a saját anyanyelvemen. Köszönöm a lehetőséget a Gimnáziumnak, hisz nélküle nem tapasztalhattam volna határon túli diákok mindennapi életét és szeretetét.
