A Jurgács Ramóna felhasználó összes verse >>>
Ideje felnőni végre
Talán csak képzelem, hogy jól vagyok.
Nekem sóvárogva nem ragyognak a csillagok.
Lehet, még az erdőtűz melegében is megfagyok,
Mert lelkem rideg és magányos.
Egy álom, mit lehet, sosem érek el.
Nem segít a remény, hogy sosem adom fel.
Az üres égbolt már semmire nem felel.
A Hold fénye megszűnt, mihez kezd most?
Vajon számít valamit az, mi sosem valósul meg?
Jelent még valamit az a szó, hogy szeretet?
Vagy mindent a köd sejtelmes homálya fed?
De csak míg valaki fel nem tárja.
Szívem szenved, egyedül vívja meg a harcot.
Érzelmeim olyanok, mint mikor a szél kapkod.
Én sosem vettem fel semmilyen maszkot,
Hogy legyen, mi valódi énemet takarja.
Talán nem válik valóra semmi, mit valaha akartam,
De azt azért nem mondhatom, hogy feladtam.
A Napot takaró felhőkben ragadtam,
S nem érem el semelyik sugarat.
Nincs mellettem senki, akire számíthatok.
Nem tudom, mit jelentenek a barátok.
Egy tornádó szelén át várjatok,
S talán megtanulok újra bízni.
Talán a menekülést abba kéne hagynom,
S megvalósítani, amire vágyom.
A befagyott tó legmélyén vacogom.
Lehet, ideje felnőni végre.
