A Béla Zentai Tóth felhasználó összes verse >>>
ZUGKOCSMA 3.
Újházi
Az életben nincs minden veszélyhelyzetnek végzetes következménye. Ellenkező esetben az élet meg sem jelenhetett, illetőleg rég eltűnt volna már. Tehát, maradjunk annyiban, hogy a létnek határozottan kevesebb nyomát találnánk ma a Földön.
Unokaöcsémmel tíz-tizenegy évesek lehettünk. Vasárnap délutánonként rendszeresen látogattuk Arankát – Aranyosnak is szólították – nagyanyánkat. A város nyugati oldalán, a síneken túl, a munkásnegyedben volt a háza, zugkocsmát működtetett benne. Emlékszem, akkor még léteztek hóförgeteges telek. Az italmérés ilyenkor beszorult a konyhába, a meleg sporhet előtti konyhaasztal köré. Örvendve, a csodakalácsával várt bennünket, unokákat. A világfogó rádióból halk, szívderítő nóta, muzsika szólt. Mindig – mert vasárnap is keresni kellett – öt-hat idősebb piszokszínű italozó szaktárs befelé fordultan múlatta a délestet hokedliken, szétszórtan. Képekben gondolkodom: a mutató ujjakat begörbítve és a hüvelykek között lógatták a fityókot. A fekete körmök, elsárgult ujjak közt, a másik kezükben füstölgött a maguk sodorta kapa dohány. Az asztal fölötti lámpába belenézve látszott a füst kék szaggatott rétegződése. Hát igen! Korán kaptunk a nagykorúak, az öregek gyönyörűségéből és irdatlanul csípte az érzékszerveinket. Hiába volt nyitva az ég, a padlásajtó, kizárólag a macskáknak szerzett meleget, de a büdös maradt lenn. ( Este, hazafelé sem szellőzött ki belőlünk, a ruhánkból a bűz. Felhördültek a szüleink, de a következő vasárnapig csaknem mindent elfeledtek és mehettünk újból nagymamát látogatni az Újfaluba.)
Az asztalnál hárman ültünk. A hátam mögött a sporhet melegített, balról a befagyott ablak, jobb kezem felől derékszögben ült a nagyanyánk, mellette a jobbján az öcsém. Hátrébb, az ablak párkánya felé toltuk a kalácsos tálat és benne a maradékot, majd kiöntöttük dobozából a dominót. Melegítettünk. Néhány parti után elővettük a kártyát. Öcsém kevert. Megmutatta, hogyan teszik ezt a bécsi spielerek: fogta a csomagot, kettéválasztotta, az asztal lapján egymás felé fordítva a hüvelykujjaival belülről megpörgette és újból egybeolvasztotta a két elemet. A legújabb tudását megismételte néhányszor, jókedvűen. Ki mutatta neki, hol látta? Még feltáratlan rejtély. Egyszer majd elárulja, ha szándékozik, mindannyiunknak. Majd vágta buntot, a másik emelt, precízen osztott valamennyiünknek. A játszmák gyorsan követték egymást, természetesen igazságos, csalikázás nélkül játszottunk. Vagy, talán én nem vettem észre a svindlit?
A targyizók feléledtek, kibicelni próbáltak, ezt nem tűrtük. Előre fogadtak valamelyikünk győzelmére. Az öcsém felülkerekedésére legtöbbször. Pedig, nem mindig a lapjárása volt a jó, hanem a közismert felmenőjének neve csengése hozott szerencsét vagy balesetet a hazardírozóknak. Leplezetlen, szabályos turf volt kialakulóban. De, igazából a ház nyert, mert a nyertesnek egy dózis pálinkát fizetett a vesztes. Aranka felkelt, öntött az italból, beszedte a pénzt és folyt újra a kártyaosztás.
Kinn már besötétedett, jégvirágos volt az ablak. Ültünkben hallottuk, hogy koppant a bejárati ajtó, valaki végigjött a gangon, benyitott hozzánk, levette a kalapját és köszönt:
-Jó estét kívánok mindenkinek!
Ő volt az Újházi. Középkorú, köpcös, posztókabátos, borostàs halandó, akinek ilyenkor várható volt már az érkezése. Bejárta a tartományt, sok helyen élt már benne. Némileg tanult, gondolkodó ember, nem a szesz irányította a cselekedeteit. Fiatalabb korában kkáprázatos labdarúgó volt, normális országban, meg ha nem magyar nemzetiségnek születik, biztos legalább vàlogatottsàgot ért volna el. Ez biztos.
Benn, a városban élő Claudia Cardinale szépségű lánya egy valódi egyéniség, ma is. Földijeim, ne merjetek gyötörni, egy kis kutatással kideríthetitek nélkülem ti is a személyét!
Újháziról tudtuk, hogy temetőben élt, ott húzódott meg. Hogyan került oda? Miért jutott neki ez a sors? Lehet-e ezt az életvitelt, megélhetési formát lecsúszásnak nevezni? Hamar rájött, hogy a cinterem élete is van annyira mozgalmas, mint ami a kerítésén és az árkon túl történik. Mesélt belőlük, de csak olyat, amelyet ő maga is átélt. Utóbb, jóval később olvasni is lehetett az eseményeket a lapunk bűnügyi híreiben, vagy anekdota formájában a helytálló közléseit. Kérdésünkre elárulta, látott már lidércfényt és ez a szabad levegőn, a csontokból felszabadult gázok látványos elégése. Hallotta a temető földjéből a feltörő ordítást. Behatárolhatatlan a hely, honnan, merről jön a hang lentről. Rohant, rohantak a hollófekete öregasszonyok is a temetőcsőszért. Csak ő ismerte a helyet ahová utoljára temettek. Lélekszakadva kiásták a tetszhalottat, a magát összeharapdált véres félőrültet...
Tudósításai megborzongatták a zug összeolvasztotta a társulatot. Aranyos kiszolgálta, iszogatott és ő fabulázott nekünk. Magányos lehetett, szüksége volt az élőkkel is a beszédre. Ráfigyeltünk, érezhetően lelassult a kártya mozgása.
-Köztudott, legfőképpen Bátkinak, a volt temetőcsősznek, hogy gyakran az öreg kriptáknak élő lakói is vannak. Meghúzódnak benne a hontalanok. Ez tilos, de ők ott tanyáznak, rendetlenséget csinálnak, sírboltokat rabolnak, széthajigálják a csontokat. Remélik, ékszereket találnak...Előfordult már, ritkán szerencsések. A fertőzésveszély így elkerülhetetlen. Én csöndben vagyok, senkit sem bántok. Hideg időben ráfekszek valamely koporsóra...ezzel senkinek sem ártok.
Az utolsó teliholdkor – épp igyekeztem éjféltájt a kiszemelt helyemre, a kriptámba – mikor megláttam a csőszt az úton közeledni. Beléptem egy sír feszülete mögé, hogy meg ne lásson, ő meg pont az előttünk lévő kriptát vizsgálgatta. Biztos az ajtó mozgásából hallotta, ott a vasajtó mögött történik valami, van valaki.
Én is vigyázok az ajtózáródásra, éjjel minden hang jobban hallatszik. Bátki, azóta, hogy kimentettük a tetszhalottat, nem piszkált, tudta, hogy nem csinálok rendetlenséget, meg úgyis előbb-utóbb itt lesz majd a helyem.
Odament, tenyerével megverte az ajtót, jöjjön ki! Itt tilos tartózkodni!
Megismételte. Nyikorogva nyílt az ajtó, előbb egy sovány kéz, szinte csont, majd előjött a kopasz fej is, világított, mint a koponya, a két méteres aszott testen. Mintha egy óriás, felöltöztetett csontváz állt volna Bátki elé a holdsütésben. Recsegve odaszólt neki a monstrum, hát már itt sem hagynak nyugton?!
Láthatóan a csősz összerezzent, reszketett, majd rohanni kezdett. Nem az úton, be a sírok közé, épp mellettem döntötte fel a sírkövet. Elment az esze, megállíthatatlanul mindenen és mindenkin átgázolt ami útjába került. Reggel találták meg a kapálgatni jövő öregasszonyok, vérbe fagyva. Nem volt ép porcikája, úgy összetörte magát és jelentős pusztítást végzett, míg száguldásában valakinek a keresztjét magára rántotta és az agyonverte.
Aranyos felkelt, kiszolgálta a csendben ülő a meghökkent társaságot. Majd új osztást kért. Megkapta, folyt tovább a játék. Figyeltük a lapjainkat, füleltünk a történeteket mesélőre is. Megszakította a csendet,folytatta tovább:
Mostanában történt, egy éjjel odabenn a helyemen, felébredtem. Rám jött a cigarettázhatnék. Elaludni nem bírtam, hát ki kellett mennem rágyújtani.
Miért kellett ahhoz kimenni? - öcsém ésszerű kérdésére rögtön jött a válasz:
-A halottakat tisztelni kell, sem rágyújtani, sem inni ott nem szabad! Tehát, csöndben kimentem, hogy a csősz meg ne halljon. Iszonyúan fújt az északi szél, az égen sötét felhők lógtak az égből, jeges eső csapkodott. Teljes sötét volt, a kezemet is csak éreztem, de nem láttam őket. Leguggoltam a kripta oldalába, hogy meg ne lássa, a parazsamat ne vegye észre az új csősz. Ott nem ért a szél, a fagyos eső sem. Szájamba vettem a cigit, meggyújtottam a gyufát, markommal védtem, hogy el ne fújja a szélroham, kettőt beleszívtam mikor valami...
...megállt a kártya mozgása, mindenki figyelt...
...vagy valaki a vállamra tette a kezét, érezhetően hozzám hajolt és szólt, hogy haver adj már egy kis tüzet nekem is... Odatartottam a gyufát, beleszívott a dohányába, majd szó nélkül a szomszéd kripta oldalába húzódott. Fogalmam sincs ki volt az illető, a markomban tartott láng fényében nem lehetett az arcát megfigyelni. Aztán is csak a parazsa mozgását láttam. Később már azt sem. Tudjátok, tudja maga is Aranka néni, nem vagyok ijedős, de akkor...-s felemelte a két kezét- nem sok kellett volna, hogy ottmaradjak, annyira váratlan volt ez a történés...
Huuú...-hallatszott, utána csend lett. Rémülten néztünk ki magunkból.
( Jóval később, tavasszal feltűnt az ivóban a tüzet kérő ismeretlen szellem. Aranyosnak, nekünk némileg hasonló históriát mesélt a fagyos tél megpróbáltatásairól. Elvadult, borostás, kissé mulya férfi benyomását keltette.
-Én csak a cigarettámat akartam meggyújtani de, elfogyott a gyufám...)
A következő vasárnapi látogatáskor Aranka ijedt arccal fogadott bennünket:
-Mindent átmostam, fertőtlenítettem. A héten Újházit a temető árkában halva találták. Ragályos sárgaság vitte el...
Aggodalmasan, szúrós szemmel puhatolta:
- ...gyerekek, ugye nektek nincs bajotok?
