Barion Pixel
Connect with us

Kurzusok a Magyar Író Akadémián

A szépíró mesterkurzuson lehetőség nyílik az irodalom professzionális művelőivel való találkozásra, konzultációra, az íráskészség fejlesztésére, valamint a szépírói ambíciók értő, fejlődést segítő közegben való gyakorlására. Az előadások az íróvá válás folyamatáról, az írás születéséről és kulisszatitkairól, a személyes életútról, tapasztalatokról szólnak. A szemeszter célja, hogy testközelbe hozza a kortárs irodalom legismertebb képviselőit, illetve bepillantást engedjen az írók műhelytitkaiba, élményeibe, tapasztalataiba. A hallgatók folytatják tanulmányaikat a mesterkurzus második szemeszterén, amely kisebb létszámú csoportokkal indul, és az oktatás gyakorlat centrikus órák keretében zajlik kortárs írók vezetésével.

A 2009 őszén induló szépíró mesterkurzuson a tervek szerint oktatók lesznek többek mellett Balla Zsófia, Békés Pál, Csukás István, Garaczi László, Háy János, Jókai Anna, Jónás Tamás, Karafiáth Orsolya, Kornis Mihály és Nádasdy Ádám.

A színházi és drámaíró mesterkurzus beavatás a színház világába. Egyfelől a színházi előadásra alkotott irodalmi szöveg speciális műfaján, a drámán keresztül, másfelől a színház természetrajzának feltárásán keresztül. A hallgatók megismerkednek a színházi munka specialitásaival, a dramaturgia mesterségével, a rendező, a drámaíró és a dramaturg közös munkájának sarkalatos pontjaival. A kurzuson sikeres, gyakorló színházi rendezők és dramaturgok vezetik be a hallgatókat a dramaturgia, a színházi gondolkodás elveibe és gyakorlatába. Az első szemeszteren főként a drámai és színházi gondolkodást, drámai szerkesztést, a drámai karakterekben való gondolkodást, drámai helyzeteket, a műfaji és stiláris sajátosságokat ismerik meg a hallgatók a színház sajátos elvárásainak, a színházi előadás törvényeinek fényében. A második szemeszter anyaga a drámaírás gyakorlata: jeleneteket, párbeszédeket, drámai szituációkat írnak a hallgatók, novellát, elbeszélést dramatizálnak, dramaturgiai beavatkozásokat, javításokat, szövegátdolgozásokat végeznek. A szemeszter hallgatói közvetlen kapcsolatba kerülnek a színház világával, színházi próbákon vehetnek részt és találkoznak olyan dramaturgokkal, akik kortárs darabokat keresnek színházi előadásra.

Oktatók között találjuk többek között Alföldi Róbertet, Ascher Tamást, Forgách Andrást, Galambos Attilát, Kárpáti Pétert, Radnóti Zsuzsát, Szirtes Tamást, Valló Pétert.

Az irodalmi mesterkurzuson kiszabadítják az irodalmat az elefántcsonttornyából! A költészetnek és szépprózának nem feltétlen a mai kortól távol álló, archaikus művészetként kell élnie a fejekben – vallják a kurzus szervezői. Az irodalmat közelebb kell hozni mindannyiunkhoz – vélik -, de elsősorban a diákokhoz, hogy ne csak kötelezően elsajátítandó tananyagot, hanem szórakozást és kikapcsolódást jelentsen a számukra. Ez megkönnyíti a felkészülést az érettségire és a továbbtanulásra is.

Az irodalmi mesterkurzus különlegességét az adja, hogy legkedveltebb és legelismertebb kortárs íróink szemüvegén keresztül ismerhetjük meg irodalmi nagyjaink életpályáját. Békés Pál, Csukás István, Jókai Anna, Lator László, Ungvári Tamás beszélnek arról, hogyan hatott rájuk Radnóti Miklós, Babits Mihály, József Attila, Örkény István, Kosztolányi Dezső művészete, hogyan látják ők személyes benyomásaik, esetleg ismeretségük alapján a nevezett írókat, mit tanultak ők alkotásaikból, és hogyan érdemes ma értelmeznünk életpályáikat.

Most 50 százalék kedvezménnyel jelentkezhet minden diák és tanár az irodalmi mesterkurzusra.

Bővebb információ és jelentkezés: www.iroakademia.hu

 

To Top