Barion Pixel
Connect with us

Kern Andrásé a Ruttkai-gyűrű

Hírek

Kern Andrásé a Ruttkai-gyűrű

A Vígszínház társulatának titkos szavazása alapján 2020-ban Kern András kapta a Ruttkai Éva-emlékgyűrűt. A díjat a színház bármely művésze megkaphatja, akár többször is, az adott naptári év során nyújtott kiemelkedő művészi teljesítményéért.

A Ruttkai Éva-emlékgyűrűt a színésznő lánya, Gábor Júlia 1986-ban alapította édesanyja, a Kossuth-díjas színésznő, a Vígszínház egykori vezető művésze emlékére. A díjat általában Ruttkai Éva születésnapját megelőző nap adják át annak a színművésznek, aki a Vígszínházban a társulat szerint az adott évben a legkiemelkedőbb művészi teljesítményt nyújtotta. Idén Kern András Az apa című előadásban nyújtott alakítását ismerte el az emlékgyűrűvel a Vígszínház társulata.

Jegy.hu | Kern András

Kern András Budapesten született. Az 1962-es Ki mit tud?-on tűnt fel először paródia-számával. Három évvel később a Mi lesz? című amatőr filmjével elnyerte a XIII. Országos Amatőrfilm Fesztivál fődíját. 1970-ben végzett a Színház- és Filmművészeti Egyetemen, majd a Vígszínházhoz szerződött, melynek azóta is tagja. Nemzedéke egyik legtöbbet foglalkoztatott, legnépszerűbb művésze: kiemelkedő színházi alakításai mintegy 60 filmben és tévéjátékban szerepelt, szinkronhangját az egész ország ismeri, sikeres film- és színházi rendező.

Négy hanglemeze jelent meg, és rendszeresen szerepel a rádióban is. 1976-ban Hegedűs Gyula-emlékgyűrűt, 1978-ban Jászai Mari-díjat, 1988-ban Ajtay Andor-emlékdíjat, 1989-ben Érdemes Művész kitüntetést, 1995-ben Karinthy-gyűrűt kapott. 1996-ban a Magyar Köztársasági Érdemrend tisztikeresztjével, illetve MSZOSZ-díjjal tüntették ki. 1997-ben az országos Színházi Fesztivál különdíját nyerte. 2003-ban Kiváló művész elismerésben részesült, valamint a Halhatatlanok Társulatának örökös tagja lett. 2004-ben megkapta az Osztrák Művészeti Szövetség diplomáját, illetve a Déri János-díjat. 2007-ben Kossuth-díjjal ismerték el színházi és filmes munkásságát. Ugyanebben az évben elnyerte a Páger Antal-díjat is. 2010-ben Pro Urbe Budapest-díjjal tüntették ki. 2011-ben a Vidor Fesztiválon Életműdíjat kapott. 2012-ben Harsányi Zsolt-emlékdíjban, 2015-ben Vígszínház-díjban részesült.

Kern András:

A színésznő aláírásával díszített Ruttkai Éva-emlékgyűrűvel elsőként – 1987-ben – Tordy Gézát jutalmazta a társulat. További kitüntetettek: Eszenyi Enikő, Darvas Iván, Pap Vera, Gálffi László, Kaszás Attila, Lukács Sándor, Tábori Nóra, Jánoskúti Márta, Kútvölgyi Erzsébet, Igó Éva, Börcsök Enikő, Alföldi Róbert, Hajdu István, Csőre Gábor, Harkányi Endre, Rajhona Ádám, Danis Lídia, Epres Attila, Reviczky Gábor, Hegyi Barbara, Venczel Vera, Bata Éva, Fesztbaum Béla, Csőre Gábor, Péter Kata, Wunderlich József, ifj. Vidnyánszky Attila, Szilágyi Csenge és Kern András.

(forrás: papageno.hu)

Continue Reading
You may also like...

További Hírek

  • Hírek

    Mi lesz veled, Magyar Színház?

    By

    A Színház Online úgy tudja, érdekes helyzet alakult ki a Pesti Magyar Színház igazgatói pályázata körül: a teátrumot 2015 januárjától vezető Dr. Zalán János és az igazgatói aspiráns Halasi Dániel színházi és...

  • Hírek

    Hollandia, képregények, Petőfi – tíz program

    By

    A szeptember 28-án kezdődő 28. Budapesti Nemzetközi Könyvfesztiválon szerteágazó irodalmi, zenei, színházi programokkal találkozhatnak a látogatók. A négynapos rendezvényen a sokszínűség jegyében az idei kiemelt vendégország Hollandia lesz, de szó esik képregényekről...

  • Hírek

    Ők a 2023-as irodalmi Nobel-díj esélyesei

    By

    A fogadóirodák szerint a kínai Can Xue lehet a befutó októberben, de Jon Fosse, Gerald Murnane, Anne Carson vagy Murakami Haruki győzelmére is jó esélyt látnak. Nádas Péter idén nem szerepel az...

  • Hírek

    Hozd el a versed és elmondom!

    By

    Hozd el a versed és elmondom! – így szól a felhívás a Nemzetközi Könyvfesztivál október 1-jén, vasárnap délelőtt 11-kor zajló programjára, ahol egyszerre találkozhatnak az érdeklődők Lutter Imrével és Grecsó Krisztiánnal. Lutter...

  • Hírek

    16 éve halt meg Polcz Alaine

    By

    A háború borzalmai egész életén nyomot hagytak, mégis maradandót alkotott 

To Top