Barion Pixel
Connect with us

Feltámasztják a nyomtatott könyvet

Hírek

Feltámasztják a nyomtatott könyvet

A Hewlett-Packard 500 ezer, a Michigani Egyetem könyvtárában található digitális könyv nyomtatását kezdi meg, a kötetek egyikét sem védi már a szerzői jog. Az “on demand” módszer lényege, hogy csak azt a könyvet nyomtatják ki és csak annyi példányban, amelyikre és amilyen számban szükség van – tudósít az AP.

Az új technikával pár perc alatt elkészülhet egy olyan kötet papír alapú verziója, amely esetleg csak a világ néhány könyvtárában található meg. A HP által rendelésre kinyomtatott könyveket az Amazonon keresztül lehet megrendelni.

A Google a múlt hónapban jelentette be saját on demand programját, amelynek keretében 2 millió könyvet tesznek elérhetővé. A kereső óriás 8 dolláros árat ajánl az így elkészített könyvekhez, míg a HP becslése szerint egy 250 oldalas puhakötésű kötet ára 15 dollár lesz. A helyzet iróniája, hogy a Google elsősorban éppen a Michigani Egyetem könyvtárának gyűjteményét használta fel digitalizálási programjának forrásául. Így az ott található művek egy részéről elmondható, hogy kinyomtatták, digitalizálták majd újra nyomtatják őket.

 

Continue Reading
You may also like...

További Hírek

  • Hírek

    A szeretet versei és történetei

    By

    Exkluzív verses ajánlással juthatnak hozzá az érdeklődők a szeretet ünnepére készülve a szeretet könyvéhez a vers.hu oldalon. Lutter Imre: Ha szeretsz… című verses interjúkötetéhez egy különleges ünnepi idézetet dedikál a szerző mindenkinek, aki családtagjainak, barátainak vagy...

  • Hírek

    Király Viktor 15 – jubileumi koncert-show

    By

    November 25-én, szombaton este 7-kor különleges találkozásra invitálja Király Viktor a zene szerelmeseit, s azokat, akik kíváncsiak az amerikai és a hazai zenei élet izgalmas kulisszáira. Pályafutásának fontos állomása a 15 éves...

  • Hírek

    Lemondott Vidnyánszky Attila

    By

    Sokkolta a Nemzeti Színház társulatát az a súlyos baleset, ami a kollégáikat érte péntek este a Rómeó és Júlia előadásán.

  • Hírek

    A 22. Győri Könyvszalon Alkotói Díj átadása

    By

    A 22. Győri Könyvszalon Alkotói Díját november 10-én, pénteken délelőtt dr. Dézsi Csaba András polgármester és Rózsavölgyi László, az Oktatási, Kulturális, Sport és Turisztikai Bizottság elnöke nyújtotta át Zalán Tibornak a Győri...

  • Hírek

    Meghalt Reményi József Tamás

    By

    2023. november 10-én, ma hajnalban váratlanul elhunyt Reményi József Tamás szerkesztő, kritikus, többek között a Mozgó Világ, a Filmvilág, a Magyar Rádió, a Holnap és a Palatinus Kiadó egykori szerkesztője, a Litera...

To Top