Barion Pixel
Connect with us

Elhunyt Farkas Árpád

Hírek

Elhunyt Farkas Árpád

Életének 77. évében, súlyos betegség után vasárnap este elhunyt Farkas Árpád Kossuth-díjas költő, a Magyar Művészeti Akadémia tagja – adta hírül internetes oldalán hétfőn a Háromszék napilap, melynek csaknem két évtizeden át volt a főszerkesztője.

Farkas Árpád 1944. április 3-án született az udvarhelyszéki Siménfalván. A kolozsvári Babes-Bolyai Tudományegyetem magyar szakán szerzett diplomát, majd rövid tanári pálya után 1968-tól a Sepsiszentgyörgyön megjelenő Megyei Tükör alapító munkatársa volt. Már diákként kezdett publikálni a kor erdélyi magyar kulturális lapjaiban.
Első verseskötete, a Másnapos ének 1969-ben jelent meg, melyet még a romániai rendszerváltás előtt a Jegenyekör, majd az Alagutak a hóban követett. Asszonyidő címmel publicisztikai, Bolhalakodalom címmel gyermekverskötetet is megjelentetett.

Képtalálatok a következőre: farkas árpád

1971-től a marosvásárhelyi Igaz Szó, az 1990-es névváltás után a Látó irodalmi folyóirat szerkesztőjeként, 1993-tól 2010-es nyugdíjba vonulásáig a Háromszék napilap főszerkesztőjeként dolgozott.
Munkásságát 1985-ben a Román Írószövetség prózadíjával, 1993-ban József Attila-díjjal, 2002-ben Balassi Bálint-emlékkarddal ismerték el. A Magyarország Babérkoszorúja díjjal tüntették ki 2016-ban, 2018-ban kapta meg a Kossuth-díjat. 2019-ben Sepsiszentgyörgy önkormányzata Pro Urbe díjban, 2020-ban a Székely Nemzeti Tanács Gábor Áron-díjban részesítette.
Farkas Árpádot szerdán temetik Sepsiszentgyörgyön, az új szemerjai temetőben.

(forrás:index.hu)

Continue Reading
You may also like...

További Hírek

  • Hírek

    Hozd el a versed és elmondom!

    By

    Hozd el a versed és elmondom! – így szól a felhívás a Nemzetközi Könyvfesztivál október 1-jén, vasárnap délelőtt 11-kor zajló programjára, ahol egyszerre találkozhatnak az érdeklődők Lutter Imrével és Grecsó Krisztiánnal. Lutter...

  • Hírek

    16 éve halt meg Polcz Alaine

    By

    A háború borzalmai egész életén nyomot hagytak, mégis maradandót alkotott 

  • Hírek

    Térey János regényéből film lehet

    By

    A Káli holtak mozgóképes adaptációjának jogát Csáky Attila producer vásárolta meg, így várható, hogy a közeljövőben film készül a 2018-ban megjelent műből, amely Térey János első prózaregénye volt.

  • Hírek

    Fecske Csaba Illyés Gyula-díjat kapott

    By

    A Magyar Művészeti Akadémia (MMA) tagozati díjátadóján Fecske Csaba költő "Illyés Gyula-díj – a Magyar Művészeti Akadémia Irodalmi-díjában" részesült. Szívből gratulálunk az elismeréshez!

  • Hírek

    szabadakarat

    By

    A reformkor első „celeb párja”, Petőfi Sándor x Szendrey Júlia különc szokásait, egymásnak jutott két évük felfokozott érzelemvilágát, a véleményformáló szerepük jelentőségét húzza meg tengelyül és mesél köré egy térben és időben...

To Top