Barion Pixel
Connect with us

Hírek

Bakos-Kiss Gábor és Ludas Matyi

A Ludas Matyi című daljáték január 21-i ősbemutatójával tovább kerekedik a Csokonai Színház klasszikus magyar repertoárja. Szőcs Géza librettója nyomán a darabot rendezte Vidnyánszky Attila. Zeneszerző Faragó Béla.

Hogy a fiókomból végképp kiszabadult és most színpadra kerül az én Ludas Matyim, azt Vidnyánszky Attilának köszönhetjük. Ebben az esetben a rendező egyúttal társszerző is, hiszen a szöveghalmazból, mint egy mederben áramló üzenet-együttesből ő formálta meg a végső cselekmény-láncolatot – mondja Szőcs Géza, a liberttó szerzője.

Szőcs librettója nemcsak jelentősen eltér Fazekas Mihály művétől, de sokrétűbbé tette a történetet, és a jellemek is összetettebbek lettek. Matyi nyughatatlan, önmagát kereső figura, de szerelméhez mindvégig hű marad. Döbrögi nem tudatlan, sötétlelkű alak – önkényúr, de életművész is. Önzése, hatalomvágya, mindent és mindenkit birtokolni akarása miatt kell elbuknia. Ért a nők nyelvén, akik itt sokkal nagyobb szerepet kapnak: ilyen például Matyi szerelme, Anna, aki lúdból változik át lánnyá, akár Tündér Ilona.

A debreceni előadás (főszerepben Bakos-Kiss Gábor) műfaját tekintve daljáték, hiszen nincsenek benne végigkomponált, énekbeszédszerűen, recitativo előadott részek. A történet a kereszténység előtti, szemet szemért, fogat fogért elv kegyetlen világát idézi a sok ütőhangszer, és a balkáni népzenéből ismert, állandóan változó, aszimmetrikus ritmusok segítségével, melyek kiszámíthatatlanná teszik a zenei fordulatokat.

Mindenképpen a gyerekek számára akartam rendezni, és kimondottan egy zenés darabot – mondja Vidnyánszky Attila. „Mert ha egy klasszikus témához nyúlunk ebben az új formában, akkor egyúttal a jövendő operalátogató közönséget is nevelgetjük a színház szeretetére. Ezt a daljátékot egyfajta beavató színháznak gondolom tehát. A rendezést is ennek a célnak rendeltem alá a szcenikai megoldások és a szereplők mozgatásának tekintetében is. Itt minden nagyon színes és mozgalmas.”

A beavató színházi elvet, az előadás gyerekeknek szóló jelleget talán az is erősíti, hogy nagyon sokféle zenei karakter jelenik meg a műben, sok olyan motívum, melyet a hallgató a legkülönbözőbb zenei stílusokból ismerhet. Azt szeretném, hogy ez a daljáték minél közérthetőbb nyelven szólaljon meg, és így sokak számára adjon maradandó, szép élményt.

 

Continue Reading
You may also like...

További Hírek

  • Hírek

    Nyílt levél a kulturális miniszterhez

    By

    „A kultúra életben tartása közügy” Ismert kulturális szereplők kérnek sürgős egyeztetést a minisztertől. Különösen nehéz helyzetben vannak azok a civil szervezetek és öntevékeny művészeti közösségek, amelyek magyar emberek százezreinek biztosítják a kulturális...

  • Hírek

    Meghalt Nádas Péter

    By

    Nádas Péter Kossuth- és József Attila-díjas író, drámaíró és esszéista 2026. augusztus 26-án, reggel nyolc órakor, gombosszegi otthonában hunyt el. Halálhírét a családja közölte az író Facebook-oldalán.

  • Hírek

    Budavári Könyvünnep

    By

    Író-olvasó találkozókkal, irodalmi beszélgetésekkel, családi programokkal és koncertekkel várják az érdeklődőket szeptember 4. és 6. között a Budavári Könyvünnepen.

  • Hírek

    Aki megváltoztatta a színház világát

    By

    1863. január 17-én született és 1938. augusztus 7-én halt meg Konsztantyin Sztanyiszlavszkij szovjet-orosz színész, rendezõ, színészpedagógus és dramaturg, a XX. századi színházmûvészet és -elmélet korszakalkotó alakja. Azt vallotta: a színésznek azzá kell...

  • Hírek

    Megemlékezés Petőfi halálának évfordulójáról

    By

    Petőfi Sándor halálának 177. évfordulójára emlékeznek július 31-én, pénteken Bács-Kiskun vármegye több településén: Kecskeméten várostörténeti előadással, Kiskunfélegyházán hadtörténeti beszélgetéssel, Kiskőrösön pedig emlékműsorral és koszorúzással idézik fel a költő alakját.

TÁMOGATÓNK A

A MAGYAR KULTÚRÁÉRT ALAPÍTVÁNY

BEJELENTKEZÉS
EDDIGI VERSEIM
MEGOSZTOTT VERSEK
VERSMONDÓK KÖZÖSSÉGE


Facebook

Termékek

TOVÁBBI TERMÉKEK →

To Top