Az írástudók nyári szállása

Harmincnyolcadik alkalommal gyűltek össze Tokajban írók, költők, irodalomtörténészek, hogy a kortárs irodalom egy-egy kiemelt problémájáról tanácskozzanak. Az idei tábor fókuszában a határon túli irodalmak álltak, illetve leginkább az a kérdés, hogy léteznek-e határok egyáltalán.

Bár szinte minden felszólaló a magyar irodalom egyetemességét, egységességét hangsúlyozta, az elhangzott előadások mind a határon túli közösségek irodalmi életének, mind pedig a létrehozott művek esztétikai karakterének sokféle (akár területi) differenciáltságát feltárták. A rendezvénysorozat koncepciója szerint az egyes kisebbségi irodalmak közelmúltbéli és jelenkori helyzetét az adott országban élő, onnan érkező irodalmárok mutatták be plenáris előadásokban.

Hagyományosan a Rákóczi-pincében nyitotta meg augusztus 11-én a Tokaji Írótábor rendezvénysorozatát Mezey Katalin, a kuratórium elnöke. Májer János, Tokaj város polgármestere köszöntötte az évről évre visszatérő tábort, és örömét fejezte ki, hogy körültekintve hiteles embereket lát, akiknek hiteles mondanivalójuk van. Kívánta, hogy minél több olyan ember legyen köztünk, aki ír, szépen ír, hiszen, mint megfogalmazta, „a magyar irodalom is unikum”.

Az egész rendezvény alatt érezni lehetett, hogy idén nagyon átgondolt tervezés előzte meg a tábort, a megnyitókon elhangzó beszédekben szereplő versek mind-mind elhangzottak vagy Kulcsár Imre színművész szájából egyből a helyszínen, vagy az első estén a színházteremben a Noé Bárkája felé című előadáson. A Paulay Ede Színházban négy színész tolmácsolásában hangzott el harminchárom vers. A lazán szerveződő blokkok között Fekete Csilla népdalénekes és a Mus(l)ica együttes szórakoztatta a közönséget.

A Tokaji Ferenc Gimnázium aulájában tartott plenáris ülésen Balázs Imre József irodalomtörténész, a Korunk főszerkesztője a közelmúlt erdélyi irodalmának esztétikai törekvéseit, mozgalmait, forradalmait mutatta be, a klasszikus transzszilvanizmus megjelenésétől a Forrás második nemzedékének színrelépéséig. Balázs a szellemtörténeti áttekintés mellett újfajta szemléletmódot is javasolt az erdélyi irodalom megközelítéséhez (a történelmi sérelmek, a politikai hányattatások interpretációs szerepbe emelése helyett egy, a jungi emberképre épülő, egyetemesebb, a hagyományainkat, múltunkat mint általános archetípusokat kezelő értelmezési keretet). Németh Zoltán irodalomtörténész a felvidéki magyar irodalom elmúlt harminc évét vizsgálta előadásában, a Fekete szél nemzedékének indulását, Grendel Lajos különutas prózairodalmát, az Irodia mozgalom közösségi szerepvállalását, az ebből kinövő új irodalmi generáció (Hizsnyai Zoltán, Csanda Gábor, Hodossy Gyula) munkásságát, illetve az utóbbi évek irodalmi mozgásait (Talamon Alfonz regénykísérleteit, H. Nagy Péter irodalomszervezői és szerkesztői szerepét, az Opus című folyóirat indulását). Penczkófer János prózaíró a kárpátaljai irodalom ébredését, identitáskeresését, függetlenedését és kiteljesedését emelte előadása fókuszába. Bemutatta az S. Benedek András életművéből kihajtó kárpátaljai prózafordulatot, a Forrás Stúdió forradalmi tevékenységét és eltiprását (a szovjet birodalom soron kívüli katonaszolgálatra küldte a csoport alkotóit), a Balla László nevével fémjelzett (az első években kollaboránsnak tekintett) József Attila Stúdió munkáját, a hetvenes években induló Együtt című folyóiratot, valamint a kárpátaljai magyar irodalom újabban feltűnt tehetségeit, Berniczky Évát, Bakos Kiss Károlyt. András Sándor a(z emigráns) nyugati magyar irodalmak helyzetéről, Kontra Ferenc a horvátországi magyar irodalom egészen sajátos állapotáról, körülményeiről tartott előadást.

Az előadásokon és szekcióüléseken kívül több kísérő rendezvény is színesítette a programot, egyedülálló folyóirat-kiállítás, filmvetítés, tiszaladányi kirándulás vagy esti koncert és borkóstoló is.

A Tokaji Ferenc Gimnázium alulájában megtekinthető könyv- és folyóirat-kiállítás megnyitóján Szabó Zsolt mesélt a rendkívüli gyűjteményről, Cseke Péter pedig egy izgalmas kultúr- és irodalomtörténeti áttekintő után felhívta a figyelmet, és számokkal alátámasztotta, hogy ma miért beszélhetünk az olvasás válságáról. Rávilágított arra is, hogy nem csak, hogy Erdélyben „a hírlapirodalom a szépirodalom bölcsője”, sokáig az előbbi a kisebbségi társadalom önszervező, értékvédő és kultúrateremtő szerepét töltötte be.

A Veresszekér borozó idén is helyet adott a Műút című folyóiratnak egy kis performanszra, szerzőik – Borbély Szilárd, k. kabai lóránt, Málik Roland és Terdik Roland felolvasására, s zenélt a Beat Dis együttes is. Egyedi hangok, sajátos előadásmód, és roppant erős hangulatteremtő erő jellemezte mind a szövegeket, mind a zenét.

A Márai Sándor és Nápoly – A szabadság keserű íze című filmet a rendező, Gilberto Martinelli társaságában tekinthették meg a tanácskozásoktól elpilledt táborozók, s mindenki feldobódva, szuperlatívuszokban beszélt a látottakról.

A második estén a kollégium udvarán Bertha Zoltán köszöntője után Király Zoltán vezetésével bemutatkozott az Erdélyi Magyar Írók Ligája és Hodossy Gyula ismertette a Szlovákiai Magyar Írók Társaságának felépítését, rendezvényeit, szellemiségét és céljait, majd Gál Sándorral együtt fel is olvasott. Az erdélyiek közül László Noémi gyermekverseiből adott elő néhány jellemző darabot, Farkas Wellman Endre pedig ízelítőt nyújtott férfias lírájából.

A tábor utolsó napja a megemlékezések és értékelések jegyében telt. A kollégium előtt álló Széchenyi-szobor megkoszorúzása után a Milleneumi Irodalmi Emlékparkban idén, halála 160. évfordulója kapcsán, Széchenyi-emléktáblát avattak. Szintén hagyomány, hogy minden évben egyvalakit kitüntetnek a Tokaji Írótábor díjával. Idén Király Zoltán erdélyi költő vehette át az elismerést. Nagy Hordó-díjat kapott Fedinándy György író, valamint Hordó-díjjal tisztelték meg Hodossy Gyula költőt, a SZMIT elnökét, Roberto Reispanti olasz irodalmárt és Rubovszky Andrást, a Széchenyi Társaság elnökét.