Barion Pixel
Connect with us

Hírek

A sokarcú Major Tamás

Major Tamásnak, a huszadik század egyik legjelentősebb, ugyanakkor talán legellentmondásosabb magyar színészóriásának állít emléket az a kiállítás, amely csütörtökön nyílt Miskolcon a Színháztörténeti és Színészmúzeumban.

A művész életpályáját a kiállítás a Major Tamásról készült portrék segítségével mutatja be; mintegy száz fénykép, valamint színházi előadások felvételei idézik fel a színész, a rendező, a színházigazgató, a színészpedagógus és a politikus Major alakját.

Major Tamás 1910. január 26-án Újpesten született. A színiakadémia elvégzése után 1931-ben lett a Nemzeti Színház tagja. Szavalt baloldali esteken, és részt vett a Hont Ferenc vezetésével dolgozó Független Színpad munkájába, kapcsolatba került az illegális kommunista párttal. 1945-ben a Nemzeti Színház igazgatója lett, a műsor átalakításával átszervezte a társulatot is, és a kommunista párt politikai programját hirdette a színpadon is; vezető szerepet töltött be a Magyar Színházművészeti Szövetségben.

A Rajk-per, majd Sztálin halála után hatalmi helyzete megrendült, de a politikai változások ellenére 1962-ig a Nemzeti Színház vezetője maradt. Leváltása után 1978-ig főrendezőként dolgozott a társulatban, 1982-ben az alakuló Katona József Színházhoz szerződött. Tanított a Színház- és Filmművészeti Főiskolán, kétszer – 1948-ban és 1953-ban – kapott Kossuth-díjat. Budapesten hunyt el 1986. április 13-án.

Egykori tanítványa, Csiszár Imre művészeti vezető kérésre utolsó éveiben rendszeresen dolgozott Miskolcon is. Klasszikus vígjátékok – a Tartuffe, a Csetepaté Chioggiában, a Szeget szeggel – színrevitele mellett itt játszotta el a Lear király címszerepét 1981-ben.

Játszott az Erkel (1952), A tizedes meg a többiek (1965), az Ítélet (1970), a Régi idők focija (1973), a Déryné, hol van? (1975), az Ereszd el a szakállamat! (1975), a Szabadíts meg a gonosztól! (1978), a Circus Maximus (1980), a Mephisto (1981), a Ripacsok (1981), a Szerencsés Dániel (1982), a Hanyatt-homlok (1983), a Csak egy mozi (1985) és A nagy generáció (1986) című filmben.

A szeptember 24-ig látogatható miskolci Major-kiállítást Gyarmati Béla, a Miskolci Nemzeti Színház egykori igazgatója, színháztörténész nyitja meg csütörtökön.

 

Continue Reading
You may also like...

További Hírek

  • Hírek

    Könyv készült Debreczeni Tibor előadásaiból

    By

    Megjelent Torma Mária szerkesztésében Az amatőr mozgalom műhelyéből - Debreczeni Tibor hét szerkesztett műsora, rendezései című kötet a Napkút Kiadó gondozásában.

  • Hírek

    Újra Kondor-Szécsi-Nagy versmondó verseny

    By

    Nagy László, Szécsi Margit és Kondor Béla művei szólalnak meg újra Pestszentlőrincen: a Kondor Béla Közösségi Ház fennállásának 40. évfordulójához kapcsolódva az intézmény és a Magyar Versmondók Egyesülete ismét meghirdette a három...

  • Hírek

    Elindult az őszi évad a Civil Szalonban

    By

    Zsúfolásig megtelt a Civil Szalon szeptember 2-án Budapesten, ahol az őszi évad első előadásaként Jávori Ferenc „Fegya” és Lutter Imre Szabad egy versre? című zenés irodalmi estjét láthatta a közönség.

  • Hírek

    Elhunyt Wendell Berry amerikai író és költő

    By

    Kilencvenkét éves korában elhunyt Wendell Berry amerikai író, költő, esszéista, gazdálkodó és környezetvédő. Halálhírét lánya, Mary Berry erősítette meg; az alkotó kentuckyi otthonában hunyt el. Az Associated Press beszámolója⁠

  • Hírek

    Nyílt levél a kulturális miniszterhez

    By

    „A kultúra életben tartása közügy” Ismert kulturális szereplők kérnek sürgős egyeztetést a minisztertől. Különösen nehéz helyzetben vannak azok a civil szervezetek és öntevékeny művészeti közösségek, amelyek magyar emberek százezreinek biztosítják a kulturális...

TÁMOGATÓNK A

A MAGYAR KULTÚRÁÉRT ALAPÍTVÁNY

BEJELENTKEZÉS
EDDIGI VERSEIM
MEGOSZTOTT VERSEK
VERSMONDÓK KÖZÖSSÉGE


Facebook

Termékek

TOVÁBBI TERMÉKEK →

To Top