Barion Pixel
Connect with us

Színészhallgatók Kecskeméten

Hírek

Színészhallgatók Kecskeméten

Idén tavasszal is három ország színészképző egyetemének diákjai gyűlnek össze a hírös városban, a Katona József Színház által alapított SZÍN-TÁR Találkozón. Euripidész, Olympos High School, és Elektra. Többek között ezek az előadások is láthatók lesznek a 3. Színművészeti Egyetemek Találkozóján, Kecskeméten március 26.-31. között.

A budapesti Színház- és Filmművészeti Egyetem Euripidész: ION, valamint az Egy kis Marivó című előadásokat mutatja be, a Kaposvári Egyetem pedig a Szedett-vedett Orfeum és a Tizenkét dühös ember című darabokat. Az Újvidéki Egyetem Bornemissza Péter: Magyar Electráját játssza. A kolozsvári Babeş-Bolyai Egyetem hallgatóitól Lorca: Vérnászát nézhetjük meg, míg a marosvásárhelyi egyetem tanulóitól Pintér Béla: Parasztopera kerül színre- tudtuk meg Réczei Tamás művészeti vezetőtől.

Különleges ifjúsági előadás a 2012-es SZÍN-TÁR-on: a budapesti diákok Olympos High School című darabja, melyet a Katona József Gimnáziumban játszanak majd.

Idén két koncert-előadás is lesz: a kaposváriak Sebő-koncertje: Az ördög hárfái címmel, valamint a kolozsváriak „10″ című zenés játéka.

A programokhoz mindennap szakmai beszélgetések kapcsolódnak. A fesztivál továbbra is nyitott a nagyközönség előtt, várják az érdeklődő nézőket a hallgatók előadásaira, eddig minden évben pótelőadásokkal egészítve ki a rendezvénysorozatot.

A programsorozatot a Kecskeméti Tavaszi Fesztivál keretében rendezik meg, a Nemzeti Kulturális Alap, a NEFMI és Kecskemét város támogatásával.

(forrás: színház.hu)

 

Continue Reading
You may also like...

További Hírek

  • Hírek

    Ha itt lennél velem…

    By

    Május 23-án, pénteken este 6 órakor, a MOM Kulturális Központ Kupolatermében, Budapesten mutatja be az Athenaeum Kiadó Lutter Imre új sikerkönyvét, nagyszabású, különleges program közepette. A Ha itt lennél velem... című könyv,...

  • Hírek

    Artisjus Irodalmi Nagydíj

    By

    Az Elvégre című verseskötetéért, valamint teljes életművéért Szilágyi Ákos veheti át idén az Artisjus Irodalmi Nagydíjat. A fődíjas mellett Kemény István, Szűcs Teri, Ács Pál, Sipos Lajos és Lányi András részesül elismerésben,...

  • Hírek

    Ledöntötte valaki Kormos István szobrát

    By

    Ledöntötte valaki Kormos István, író költő, és műfordító szobrát Mosonmagyaróváron. A kiváló dramaturg és szerkesztő a felnőttirodalom mellett  gyerekirodalomban is maradandót alkotott, generációk nőttek fel a meséin és a gyerekversein.

  • Hírek

    Megnyílt a Horizont-idéző Verspark Orfűn

    By

    Varró Dániel, Huzella Péter és Lutter Imre társaságában, nyílt nap keretében mutatta be a sajtónak és az érdeklődőknek József Attila 120. születésnapján, a magyar költészet napján Orfűn a Horizont-idéző Versparkot a myspace...

  • Hírek

    Elhunyt Tamás Menyhért, a Nemzet Művésze

    By

    Életének 85. évében csütörtökön elhunyt Tamás Menyhért Kossuth- és József Attila-díjas író, költő, a nemzet művésze, a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) rendes tagja – tudatta az MMA csütörtökön az MTI-vel.

TÁMOGATÓNK A

A MAGYAR KULTURÁÉRT ALAPÍTVÁNY

BEJELENTKEZÉS
EDDIGI VERSEIM
MEGOSZTOTT VERSEK
VERSMONDÓK KÖZÖSSÉGE


Facebook

Termékek

TOVÁBBI TERMÉKEK →

To Top