12 negyedéves kaposvári színésznövendék végigböngészte az Új Színházról szóló írásokat, beszélgetéseket, leveleket. Kiválasztották azokat, amik érdekelték őket. Egy rendezővel közösen beszélgetni kezdtek. Aztán improvizálni… Ezt csinálták öt napon keresztül. A hatodik napon egymás mellé tették a jeleneteket. Lett belőle egy happening. Az Új Színházról innen és túl. Most felhozzák Pestre és eljátszák a Stúdió K-ban, december 12-én, este 8-kor. Színház.hu interjú Forgács Péter rendezővel.
Hogy kezdődött a munka a kaposvári hallgatókkal?
Forgács Péter: A negyedévesek osztályfőnöke Rusznyák Gábor, akivel együtt jártunk a főiskolára, ő hívott engem kurzust tartani. Amikor megkeresett, azon töprengtem, mit érdemes feldolgozni a diákokkal egy hét alatt, mi az az anyag, amivel eljuthatunk A-ból B-be. Azért döntöttem az Új Színház-ügy szövegei mellett, mert nem csak aktuálisak, de színpadra valók. Egy olyan drámai történet részei, amivel dolga akad a gyerekeknek, amit nem kerülhetnek ki, amihez zsigeri közük van, hiszen jövőre végeznek, készülnek a szakmába. Következésképpen, az Új Színház-ügy kivált belőlük valamilyen érzelmet, indulatot. Engem nem érdekelt, ki miként vélekedik a történtekről, nem akartunk értékelni, vagy moralizálni, hanem kifejezetten színházi szempontból vizsgálódtunk. Kértem a diákokat, hogy ragadjanak meg egy anyagot, ami izgatja őket. Miután választottak, beszélgettünk róla, majd elkezdtünk improvizálni. Próbáltuk megérezni, hogy az egyes szövegekben mi a drámai, miként lehet szituációkba ágyazni. Azt gondolom, hogy a körülöttünk zajló események nem csak isteni alapanyagul szolgálhatnak, de leginkább a színház eszközeivel feldolgozhatók. Hiányolom a színházból az azonnali reakciót pillanatnyi helyzetünkre. Úgy hiszem, a színháznak dolga reflektálni, ‘rátapintani’ a mindennapjainkra, kiszúrnia bizonyos elemeket az életünket meghatározó történésekből és mozgásba hozni azokat. Az iskolai gyakorlattal is ez volt a célunk.
Hogy képzeljük el a jelenetsort, ami született?
Forgács Péter: Egy panflettszerű happeningnek nevezném azt, amit bemutatnak a gyerekek kötött improvizációban. Ezek a képek, játékok többnyire ironikusak, és a humort keresik. Van énekes jelenet, van aki monológot mond, miközben a többiek némán vannak jelen a színen.
Hirtelen elképzeltem, ahogy eléneklik Márta István levelét Dörner Györgyhöz…
Forgács Péter: Nem azt zengik, Dörner pályázatából dúdolnak, kántálnak egy részt, ha konkrétumot szeretnél tudni. Van, aki egy színészinterjú szövegét használja. Bár csak ő szólal meg, dialógust folytat, hiszen szkanderozik valakivel. Ahogy említettem, ezek kis vázlatok, villanások, melyekhez alapanyagul szolgáltak a megszólalások. Egyébként nagyon érdekes, hogy az Új Színház-ügy kapcsán elindult egy beszédkényszer az emberekben, olyanok is szót emeltek, akik általában csak a munkájuk kapcsán nyilvánulnak meg. Az egyik gondolat hozta a másikat. Mi azt is kerestük, miből fakad ez az erős belső késztetés, elképzeltük, mi lehet egy-egy szöveg mögött, milyen szándékkal íródott. Persze, az ember elvonatkoztat egy idő után. Ha ezt a feladatot komolyabban vettük volna, akkor el kellett volna látogatni a történet szereplőhez beszélgetni, ismerkedni és így tovább. Ezt talán majd megteszik mások….
Előadják: Czakó Julianna, Deák Péter, Gergely Rozália, György Zoltán Dávid, Krajcsi Nikolett, Lakatos Máté, Mohácsi Norbert, Rainer-Micsinyei Nóra, Sipos György, Tolnai Hella, Varga Norbert, Vlasits Barbara
Kurzusvezető: Forgács Péter
