Barion Pixel
Connect with us

Pilinszky fiataloknak

Hírek

Pilinszky fiataloknak

Énekelt és szavalt Pilinszky-versekkel járja az országot, elsősorban a középiskolákat Orbán György és Kovács Gábor öt esztendeje. Műsorukból a költő születésének 90. és halálának 30. évfordulója alkalmából jelent meg CD Egy szenvedély margójára címmel.

Orbán György elmondta: a kettős évforduló adta az alkalmat, Pilinszky hiányának érzékelése a belső indíttatást, hogy verseinek mondott és énekelt, Kovács Gábor által megzenésített interpretációit CD-n megörökítsék. A lemez anyagának alapját azonos című közös műsoruk adja, amellyel immár ötödik esztendeje járják az ország középiskoláit, irodalmi kávéházait, klubjait.

Az előadó kiemelte: Pilinszky János a maga idejében, azaz a 60-70-80-as években rettenetes űrt töltött ki, de azt érzik, hogy mára ez hatványozottan igaz. Az értékvesztettség, a kilátástalanság, a magára maradottság, az, hogy nem talál az ember kapaszkodót, izolálódik, mind igaz.

A Pilinszky-szövegek rettenetesen “nehezen adják meg magukat”. Ilyen “egyhúrú” költészettel nehéz úgy zenélni, hogy 50 perc múltán is szívesen hallgassa a közönség, “de akárhol vagyunk, mindig tökéletesen együttműködik a közönség, pedig nem történik semmi, csak két fazon leül egy-egy fekete székre, egyik beszél, a másik gitározik és énekel” – fogalmazott Orbán György. Mint mondta, legutóbb a szekszárdi börtönben tartottak Pilinszky-estet, ahol ugyanezt tapasztalták.

Leggyakrabban középiskolákban fordulnak meg, a most megjelent lemezt is ennek a korosztálynak szánják elsősorban. “Meggyőződésünk, hogy megjelenő munkánk nyomán a majdani, reménységünk szerint elsősorban fiatal hallgatóság lelkében új utak nyílhatnak meg a Pilinszky-irodalom számára. Ezt a szándékunkat szeretnénk megerősíteni a megjelenést követően a megye és a Kárpát-medence lehetőleg minél több középiskolájában, színházában, irodalmi pódiumán szervezett lemezbemutató fellépéssel” – mondta Orbán György.

A lemezt a szekszárdi Babits Kiadó gondozta. A borító Tepes Ferenc Munkácsy-díjas tervezőgrafikus munkája, melyhez Móser Zoltán fotóművész bocsátotta rendelkezésre Pilinszky Jánosról készült portréját. A hangfelvételek Kalocsán készültek, a CD-t pénteken, Pilinszky János halálának 30. évfordulóján mutatják be a szekszárdi Német Színházban.

 

Continue Reading
You may also like...

További Hírek

  • Hírek

    Ha itt lennél velem…

    By

    Május 23-án, pénteken este 6 órakor, a MOM Kulturális Központ Kupolatermében, Budapesten mutatja be az Athenaeum Kiadó Lutter Imre új sikerkönyvét, nagyszabású, különleges program közepette. A Ha itt lennél velem... című könyv,...

  • Hírek

    Artisjus Irodalmi Nagydíj

    By

    Az Elvégre című verseskötetéért, valamint teljes életművéért Szilágyi Ákos veheti át idén az Artisjus Irodalmi Nagydíjat. A fődíjas mellett Kemény István, Szűcs Teri, Ács Pál, Sipos Lajos és Lányi András részesül elismerésben,...

  • Hírek

    Ledöntötte valaki Kormos István szobrát

    By

    Ledöntötte valaki Kormos István, író költő, és műfordító szobrát Mosonmagyaróváron. A kiváló dramaturg és szerkesztő a felnőttirodalom mellett  gyerekirodalomban is maradandót alkotott, generációk nőttek fel a meséin és a gyerekversein.

  • Hírek

    Megnyílt a Horizont-idéző Verspark Orfűn

    By

    Varró Dániel, Huzella Péter és Lutter Imre társaságában, nyílt nap keretében mutatta be a sajtónak és az érdeklődőknek József Attila 120. születésnapján, a magyar költészet napján Orfűn a Horizont-idéző Versparkot a myspace...

  • Hírek

    Elhunyt Tamás Menyhért, a Nemzet Művésze

    By

    Életének 85. évében csütörtökön elhunyt Tamás Menyhért Kossuth- és József Attila-díjas író, költő, a nemzet művésze, a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) rendes tagja – tudatta az MMA csütörtökön az MTI-vel.

TÁMOGATÓNK A

A MAGYAR KULTURÁÉRT ALAPÍTVÁNY

BEJELENTKEZÉS
EDDIGI VERSEIM
MEGOSZTOTT VERSEK
VERSMONDÓK KÖZÖSSÉGE


Facebook

Termékek

TOVÁBBI TERMÉKEK →

To Top