Barion Pixel
Connect with us

Emlékmű Tersánszkynak

Hírek

Emlékmű Tersánszkynak

Emberfejeket mintázó lapokból álló könyv (Varga Tamás szobrászművész alkotása) emlékezik ezentúl Tersánszky Józsi Jenő íróra.

Tavaly volt Tersánszky Józsi Jenő születésének 120. évfordulója és idén 40 éve annak, hogy már nincs közöttünk. Az emlékmű avatásával késtünk egy évet – fogalmazott Horváth Csaba főpolgármester-helyettes. Véleménye szerint az írót és műveit hagyták elfeledni, kiszorult a tananyagból, s csupán néhány tanárnak köszönhető, ha szántak rá egy-két irodalom órát.

A Budapest XII. kerületében, a Kiss János altábornagy utca és az Alkotás utca kereszteződésében található köztéri alkotás alapjának egyik sarkán felirat díszeleg: Tersánszky. Olvastad?

A 100 éves Nyugat folyóiratra emlékezve Tersánszky nevét csak ritkán említették, holott olyan szerző volt, akinek első elbeszélését Osvát Ernő, a Nyugat szerkesztője egyetlen megjegyzés nélkül közölte – tette hozzá. Egész élete diákcsínyek sorozata volt, úgy tréfálkozott, hogy soha senkit nem sértett meg, a derű, a kísérletező kedv és a sokoldalúság jellemezte. Festett, rajzolt, zenekart alapított, feltalálta a kétágú avar furulyát és tökéletesítette a bicikliféket, amelyet megörökített az Egy biciklifék története című könyvében is. Nem kedvelte az irodalom letargikus szerzőit, a való életből vett figurái képesek voltak megőrizni életkedvüket és derűjüket.

 

Continue Reading
You may also like...

További Hírek

  • Hírek

    Ha itt lennél velem…

    By

    Május 23-án, pénteken este 6 órakor, a MOM Kulturális Központ Kupolatermében, Budapesten mutatja be az Athenaeum Kiadó Lutter Imre új sikerkönyvét, nagyszabású, különleges program közepette. A Ha itt lennél velem... című könyv,...

  • Hírek

    Artisjus Irodalmi Nagydíj

    By

    Az Elvégre című verseskötetéért, valamint teljes életművéért Szilágyi Ákos veheti át idén az Artisjus Irodalmi Nagydíjat. A fődíjas mellett Kemény István, Szűcs Teri, Ács Pál, Sipos Lajos és Lányi András részesül elismerésben,...

  • Hírek

    Ledöntötte valaki Kormos István szobrát

    By

    Ledöntötte valaki Kormos István, író költő, és műfordító szobrát Mosonmagyaróváron. A kiváló dramaturg és szerkesztő a felnőttirodalom mellett  gyerekirodalomban is maradandót alkotott, generációk nőttek fel a meséin és a gyerekversein.

  • Hírek

    Megnyílt a Horizont-idéző Verspark Orfűn

    By

    Varró Dániel, Huzella Péter és Lutter Imre társaságában, nyílt nap keretében mutatta be a sajtónak és az érdeklődőknek József Attila 120. születésnapján, a magyar költészet napján Orfűn a Horizont-idéző Versparkot a myspace...

  • Hírek

    Elhunyt Tamás Menyhért, a Nemzet Művésze

    By

    Életének 85. évében csütörtökön elhunyt Tamás Menyhért Kossuth- és József Attila-díjas író, költő, a nemzet művésze, a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) rendes tagja – tudatta az MMA csütörtökön az MTI-vel.

TÁMOGATÓNK A

A MAGYAR KULTURÁÉRT ALAPÍTVÁNY

BEJELENTKEZÉS
EDDIGI VERSEIM
MEGOSZTOTT VERSEK
VERSMONDÓK KÖZÖSSÉGE


Facebook

Termékek

TOVÁBBI TERMÉKEK →

To Top