Barion Pixel
Connect with us

Elhunyt a cseh költészet ékessége

Hírek

Elhunyt a cseh költészet ékessége

Fischerová gyógyíthatatlan rákbeteg volt. Nyáron jelent meg legutolsó könyve, a Domek na vinici (Házikó a szőlőben) és megkapta érte a legrangosabb cseh irodalmi kitüntetést, a Magnesia Literát.

Magyarul a Noran kiadásában 2006-ban megjelent XX. századi cseh novellák című kötetben olvasható írása. Barátja és harcostársa volt Vacláv Havel író, volt cseh elnök, aki két napja látogatta meg őt a kórházban – írta a CTK hírügynökség cseh nyelvű kiadásában.

Viola Fischerová 1935. október 18-án született Brnóban. Édesapja Josef Ludovík Fischer (1894-1973) filozófus és szociológus alapította és első rektorként vezette az olomouci Jan Palacki egyetemet. Az írónőnek az 50-es években jelentek meg első versei.

Vacláv Havellel együtt részt vett az ellenállási mozgalomban, majd 1968-ban, a prágai tavasz leverése után Svájcba emigrált, férje halála után Németországba ment és a Szabad Európa Rádió munkatársa lett.

Első kötetét 1957-ben a kommunista rendszer nem engedte kiadni, így csak a rendszer összeomlása után, 1993-ban jelenhetett meg első könyve. Fischerová 1994-ben tért vissza Prágába, miután második férjét is elvesztette.

Antológiákban publikált, és verseinek különkiadása látott napvilágot Lengyelországban és Spanyolországban.

Munkásságát számtalan irodalmi díjjal ismerték el otthon és külföldön.

 

Continue Reading
You may also like...

További Hírek

  • Hírek

    Ha itt lennél velem…

    By

    Május 23-án, pénteken este 6 órakor, a MOM Kulturális Központ Kupolatermében, Budapesten mutatja be az Athenaeum Kiadó Lutter Imre új sikerkönyvét, nagyszabású, különleges program közepette. A Ha itt lennél velem... című könyv,...

  • Hírek

    Artisjus Irodalmi Nagydíj

    By

    Az Elvégre című verseskötetéért, valamint teljes életművéért Szilágyi Ákos veheti át idén az Artisjus Irodalmi Nagydíjat. A fődíjas mellett Kemény István, Szűcs Teri, Ács Pál, Sipos Lajos és Lányi András részesül elismerésben,...

  • Hírek

    Ledöntötte valaki Kormos István szobrát

    By

    Ledöntötte valaki Kormos István, író költő, és műfordító szobrát Mosonmagyaróváron. A kiváló dramaturg és szerkesztő a felnőttirodalom mellett  gyerekirodalomban is maradandót alkotott, generációk nőttek fel a meséin és a gyerekversein.

  • Hírek

    Megnyílt a Horizont-idéző Verspark Orfűn

    By

    Varró Dániel, Huzella Péter és Lutter Imre társaságában, nyílt nap keretében mutatta be a sajtónak és az érdeklődőknek József Attila 120. születésnapján, a magyar költészet napján Orfűn a Horizont-idéző Versparkot a myspace...

  • Hírek

    Elhunyt Tamás Menyhért, a Nemzet Művésze

    By

    Életének 85. évében csütörtökön elhunyt Tamás Menyhért Kossuth- és József Attila-díjas író, költő, a nemzet művésze, a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) rendes tagja – tudatta az MMA csütörtökön az MTI-vel.

TÁMOGATÓNK A

A MAGYAR KULTURÁÉRT ALAPÍTVÁNY

BEJELENTKEZÉS
EDDIGI VERSEIM
MEGOSZTOTT VERSEK
VERSMONDÓK KÖZÖSSÉGE


Facebook

Termékek

TOVÁBBI TERMÉKEK →

To Top