Barion Pixel
Connect with us

Színházi esték Debrecenben

Hírek

Színházi esték Debrecenben

Idén a komédiákat állítja a középpontba a Debreceni nyári színházi esték programsorozata, amelyre június 16-tól csaknem egy hónapon át várják a közönséget.

Siklósi Csaba, a Főnix Rendezvényszervező Kft. rendezvényigazgatója sikertörténetnek nevezte a Debreceni nyári Színházi esték sorozatát. Mint mondta, az általuk szervezett programokon is érződik idén az érdeklődés visszaesése, azonban a nyári színházi sorozatra már most elfogyott mind a négyszáz bérlet, és időarányosan az egyes előadásokra is több jegyet adtak el, mint a korábbi években.

Szavai szerint a Kölcsey Ferenc Református Tanítóképző Főiskola udvarán rendezendő előadásokon idén is meg tudják tartani az elmúlt években állandóvá vált nyolcezres nézőszámot. “Az előadásonkénti több mint hétszáz néző bármely hazai színházban jó eredménynek lenne mondható” – fogalmazott.
A város a kiemelt, nagyrendezvények közé sorolta az eseményt, így 5,5 millió forinttal járul hozzá a költségekhez. Ezt a pénzt marketingre és a technikai berendezések felállítására fogják költeni, a produkciós költségeket képesek a jegyeladásokból fedezni – tette hozzá.
Június 16-án Anthony Marriott és Alistair Foot Csak semmi szexet kérem… Angolok vagyunk! című komédiájával veszi kezdetét a július 13-ig tartó programsorozat. Az abszurd angol humort a többi között Mikó István, Benkő Péter és Hűvösvölgyi Ildikó előadásában élvezhetik a nézők.
Az azt követő hétvégéken Neil Simon, Edward Taylor, Woody Allen és Ivan Menchell egy-egy komikus művét láthatja a közönség. Neil Simon A 88. utca foglyai című darabját Básti Juli és Kern András, Edward Taylor Legyen a feleségem című komédiáját többek között Esztergályos Cecília, Bodrogi Gyula és Vándor Éva tolmácsolásában láthatja a közönség.

Woody Allen Semmi pánik című vígjátékát Borbás Gabi, Magyar Attila, Mihályfi Balázs és Verebély Iván teszi emlékezetessé, míg Ivan Menchell Sírpiknik című darabjában az idén Kossuth-díjjal kitüntetett Margitai Ágit is láthatja a közönség.

Continue Reading
You may also like...

További Hírek

  • Hírek

    Ha itt lennél velem…

    By

    Május 23-án, pénteken este 6 órakor, a MOM Kulturális Központ Kupolatermében, Budapesten mutatja be az Athenaeum Kiadó Lutter Imre új sikerkönyvét, nagyszabású, különleges program közepette. A Ha itt lennél velem... című könyv,...

  • Hírek

    Artisjus Irodalmi Nagydíj

    By

    Az Elvégre című verseskötetéért, valamint teljes életművéért Szilágyi Ákos veheti át idén az Artisjus Irodalmi Nagydíjat. A fődíjas mellett Kemény István, Szűcs Teri, Ács Pál, Sipos Lajos és Lányi András részesül elismerésben,...

  • Hírek

    Ledöntötte valaki Kormos István szobrát

    By

    Ledöntötte valaki Kormos István, író költő, és műfordító szobrát Mosonmagyaróváron. A kiváló dramaturg és szerkesztő a felnőttirodalom mellett  gyerekirodalomban is maradandót alkotott, generációk nőttek fel a meséin és a gyerekversein.

  • Hírek

    Megnyílt a Horizont-idéző Verspark Orfűn

    By

    Varró Dániel, Huzella Péter és Lutter Imre társaságában, nyílt nap keretében mutatta be a sajtónak és az érdeklődőknek József Attila 120. születésnapján, a magyar költészet napján Orfűn a Horizont-idéző Versparkot a myspace...

  • Hírek

    Elhunyt Tamás Menyhért, a Nemzet Művésze

    By

    Életének 85. évében csütörtökön elhunyt Tamás Menyhért Kossuth- és József Attila-díjas író, költő, a nemzet művésze, a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) rendes tagja – tudatta az MMA csütörtökön az MTI-vel.

TÁMOGATÓNK A

A MAGYAR KULTURÁÉRT ALAPÍTVÁNY

BEJELENTKEZÉS
EDDIGI VERSEIM
MEGOSZTOTT VERSEK
VERSMONDÓK KÖZÖSSÉGE


Facebook

Termékek

TOVÁBBI TERMÉKEK →

To Top