Barion Pixel
Connect with us

Ruttkai Éva és Latinovits Zoltán Herenden

Hírek

Ruttkai Éva és Latinovits Zoltán Herenden

Tündérkirálynő és színészkirály címmel nyílt kiállítás Ruttkai Éva és Latinovits Zoltán életéről, művészetéről a herendi porcelánmúzeumban. Mintegy száz fotón idézik meg a pár életét.

A kiállítóhely több termében mintegy száz fotó – nagyrészt Keleti Éva és Módos Gábor fotóművészek alkotásai – idézik meg a művészpár, Ruttkai Éva és Latinovits Zoltán szerepeit és magánéletét, de a színésznő több színpadi és filmbeli jelmeze s színházi öltözőasztala, tükre is látható a tárlaton.

A megnyitón Piros Ildikó színművész felidézte: pályáját a Madách Színházban kezdte, ahol majd’ negyven évig játszott főszerepeket, de a szíve a Vígszínházért dobogott, mert ott volt az a “vonzó csillag, A Ruttkai”, akitől “e szövevényes, megtanulhatatlan mesterséget, ami a színjátszás”, el akarta lesni. Főiskolásként minden este a kollégiumból a “Vígbe loholt” és “szerelmesen nézte” Ruttkait.

Megfejthetetlen a titka – mondta a nagy művésznőről a pályatárs, hangsúlyozva: “köszönjük hogy volt ilyen színésznőnk, egy világnagyság, aki évtizedekig elvarázsolt bennünket játszótársakat és a közönséget”.

Szigethy Gábor író, rendező – Ruttkai Éva lányának, Gábor Júliának a férje – Latinovits Zoltánt, a “varázslatos, elbűvölő és szuggesztív erejű” színészt méltatta, aki szerinte “a tekintetével embereket tudott megmozdítani”. Felidézte ugyanakkor Darvas Iván szavait is, aki egyszer azt mondta neki: “Tudod, milyen érzés volt belenézni Ruttkai Éva szemébe?”

Mindkettőjüknek “fantasztikus szeme, tekintete” volt – mondta az író, megjegyezve: szeretnék azt hinni feleségével, hogy ennek a kiállításnak is olyan atmoszférája, légköre van, hogy aki megnézi, az megérzi azt is, “milyen volt a két színész, milyen volt a tekintetük, hogyan néztek szembe a világgal, s milyenek voltak a magánéletükben.”

“Sétáljanak végig a termeken, s örüljenek, hogy két ilyen nagy művész volt nekünk, két ilyen nagy művészünk van” – mondta Szigethy Gábor, megnyitva ezzel a kiállítást, amely június 16-ig lesz látható Herenden.

 

 

Continue Reading
You may also like...

További Hírek

  • Hírek

    Ha itt lennél velem…

    By

    Május 23-án, pénteken este 6 órakor, a MOM Kulturális Központ Kupolatermében, Budapesten mutatja be az Athenaeum Kiadó Lutter Imre új sikerkönyvét, nagyszabású, különleges program közepette. A Ha itt lennél velem... című könyv,...

  • Hírek

    Artisjus Irodalmi Nagydíj

    By

    Az Elvégre című verseskötetéért, valamint teljes életművéért Szilágyi Ákos veheti át idén az Artisjus Irodalmi Nagydíjat. A fődíjas mellett Kemény István, Szűcs Teri, Ács Pál, Sipos Lajos és Lányi András részesül elismerésben,...

  • Hírek

    Ledöntötte valaki Kormos István szobrát

    By

    Ledöntötte valaki Kormos István, író költő, és műfordító szobrát Mosonmagyaróváron. A kiváló dramaturg és szerkesztő a felnőttirodalom mellett  gyerekirodalomban is maradandót alkotott, generációk nőttek fel a meséin és a gyerekversein.

  • Hírek

    Megnyílt a Horizont-idéző Verspark Orfűn

    By

    Varró Dániel, Huzella Péter és Lutter Imre társaságában, nyílt nap keretében mutatta be a sajtónak és az érdeklődőknek József Attila 120. születésnapján, a magyar költészet napján Orfűn a Horizont-idéző Versparkot a myspace...

  • Hírek

    Elhunyt Tamás Menyhért, a Nemzet Művésze

    By

    Életének 85. évében csütörtökön elhunyt Tamás Menyhért Kossuth- és József Attila-díjas író, költő, a nemzet művésze, a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) rendes tagja – tudatta az MMA csütörtökön az MTI-vel.

TÁMOGATÓNK A

A MAGYAR KULTURÁÉRT ALAPÍTVÁNY

BEJELENTKEZÉS
EDDIGI VERSEIM
MEGOSZTOTT VERSEK
VERSMONDÓK KÖZÖSSÉGE


Facebook

Termékek

TOVÁBBI TERMÉKEK →

To Top