-
Elhunyt Aneta Szyłak művészetszervező, író
2023.11.02.Hosszan tartó betegség után, október 31-én, életének 64. évében elhunyt a lengyel kulturális élet meghatározó alakja, Aneta Szyłak – adta hírül A mű művészeti portál.
-
A 95 éves Debreczeni Tibor köszöntése
2023.10.27.95 éves a Magyar Örökség Díjjal kitüntetett Debreczeni Tibor, a magyar drámapedagógia egyik atyja. Munkássága előtt most a Budapesti Műszaki Egyetemen életmű-kiállítással tisztelegnek.
-
1995-ben alapított irodalmi díjat adtak át
2023.10.25.Kiemelkedő irodalmi munkásságáért Végh Attilának ítélte oda az idén az 1995-ben alapított Arany János-díjat a Magyar Írószövetség Arany János Alapítványának kuratóriuma; az elismerést a szövetség hétfői rendezvényén adták át, Budapesten.
-
Petőfi, a rocksztár költő
2023.10.24.Műfajilag sem mindennapi, témáját és feldolgozásmódját tekintve pedig teljesen egyedülálló formát választott magának a TulipánTündér Produkció, amikor az Erkel Színházban az október 20-i hétvégén debütált szabadakarat>>>> című koncertszínházi előadás munkáiba belefogott.
-
Petőfi Erdélyben – Dokumentumfilm vetítés
2023.10.19.„Hallgass zúgó szél, hadd beszéljek én! ” Petőfi Erdélyben | dokumentumfilm vetítés
-
Elhunyt Louise Glück Nobel-díjas költő
2023.10.14.Az amerikai művész 2020-ban kapta meg a rangos irodalmi elismerést összetéveszthetetlen költői hangjáért, amely rideg szépségével az egyéni létet egyetemessé teszi. Louise Glück 80 éves volt.
-
Tarka lepke, kis mese
2023.10.13.27. alkalommal tartották meg a Zala Vármegyei Vers- és Mesemondó Versenyt.
-
Vers PingPong újra
2023.10.10.Két előadóművész. Egy színpad. Végtelen lehetőség. Takács Bence és Lutter Imre versben beszélgetnek – egymásra reflektálva, a közönség által megadott gondolatokra reagálva. Minden előadás improvizatív, egyedi és megismételhetetlen. Klasszikus és kortárs magyar...
-
Újra RUSZT a Ráday utcában!
2023.10.05.5 színház, 5 szerző, egy előadás - különleges koprodukcióval tér vissza a RUSZT. Az Itt és Most Társulat, a Kettőspont Színház, a MáSzínház, a Pinceszínház és a Stúdió K, valamint a VerShaker...
-
Mi lesz veled, Magyar Színház?
2023.10.02.A Színház Online úgy tudja, érdekes helyzet alakult ki a Pesti Magyar Színház igazgatói pályázata körül: a teátrumot 2015 januárjától vezető Dr. Zalán János és az igazgatói aspiráns Halasi Dániel színházi és...