Hírek

Nemzeti VERSeny: rekord az elődöntőn

Published on

Soha annyian nem neveztek még a Nemzeti Színház és a Magyar Versmondók Egyesületének versmondó és versklip versenyére, mint idén. Ezt jelzi a középdöntőbe biztosan bejutók száma: 128 versmondót juttatott tovább a zsűri, és jóval száz fölött van azok száma is, akik a közönség szavazatiban bízhatnak. A középdöntőben versklipet készíthet a világ magyarsága.

Merthogy a nevezők között nemcsak az anyaország minden részéről, de a határon túlról és a diaszpórából is szép számmal érkeztek versvideók. A legtöbb a Vajdaságból, Szeriából, valamint Erdélyből és a Partiumból, de sokan neveztek Szlovákiából, Kárpátaljáról, többen Nyugat-Európából és a tengerentúlról.

Ötödik éve hirdeti meg Vidnyánszky Attila, a Nemzeti Színház főigazgatójának védnöksége mellett a határokon átívelő, felmenő rendszerű versmondó és versklip versenyét, a Nemzeti VERSenyt a két szervező, a Nemzeti Színház és a Magyar Versmondók Egyesülete, valamennyi korosztály számára, az anyaországban, a Kárpát-medencében, szerte Európában és az óceánon túl, minden nem hivatásos magyar versmondó részére. A VERSeny elsődleges célja a versek hétköznapiságának és mindennapi jelenlétének erősítése, a klasszikus és kortárs költészet újszerű, innovatív, filmes tolmácsolása, a költészet és a versmondás népszerűsítése, a magyar nyelv tisztaságának és sokszínűségének felvonultatása és a kulturális identitás erősítése. A karantén helyzetben talán még erőteljesebb hívószóval, az eddigi évek gyakorlatának megfelelő, online zajlott az elődöntő: minden versenyzőnek önállóan kellett rögzítenie a versmondását, és a videót beküldeni a zsűrinek. Az évente változó tematika most is igazodott az aktualitásokhoz: választhattak a versmondók a rendszerváltoztatás, az évfordulós Vörösmarty Mihály költészete, a karanténhelyzetre tekintettel a bezártság, a járvány, az egészség vagy az összetartozás témája közül.

A zsűritagok, Bakos-Kiss Gábor színművész, Lutter Imre előadóművész, producer, a VERSeny főszervezője és Szabó László kommunikációs szakember mellett idén Szűcs Nelli színművész és Wiegmann Alfréd rendező 260 versmondó videóját nézte meg és döntött az egyenes ágon továbbjutókról. Akik nem jutottak tovább, azok közül tíz versmondót a közönség segíthet a középdöntőbe, ahol már versklip készítése a feladat. A harmadik fordulóban, a novemberi élő szuperdöntőben a legjobbak a Nemzeti Színházban lépnek fel, s az élő online közvetítés során két verssel és versklipjükkel is bemutatkoznak.

A továbbjutók névsorát a www.vers.hu/nemzetiverseny-2020 oldalon, valamint a Nemzeti VERSeny facebook oldalán teszik közzé a szervezők, versmondásuk pedig megnézhető a Nemzeti VERSeny csatornáján, itt:

Nemzeti VERSeny 2020 – elődöntő, továbbjutók videói

A két társszervező 2016-ban hirdette meg első ízben a Nemzeti VERSenyt. Már akkor több mint 200 versenyző jelentkezett, és hasonlóan nagy arányban jelentkeznek azóta is. A VERSenyt a közösségi oldalakon is hatalmas érdeklődés övezi. Itt ugyanis nem pusztán a versmondásban jeleskednek a résztvevők, de a versfilmek és versklipek révén a mozgóképes műfajban is megmutathatják kreativitásukat, tehetségüket. A döntős alkotások százezres nagyságrendű nézőszámot produkáltak. A korábbi évek versklipjei a Nemzeti VERSeny YouTube csatornáján érhetők el. A Nemzeti VERSenyt a Nemzeti Kulturális Alap és a „30 éve Szabadon” Emlékbizottság támogatja.

Exit mobile version