Hírek

Zenébe oltott vers

Published on

Zenével és vidámsággal ünnepelték a Költészet Napját Zala megyében. Mondaíró és rajzpályázat várta a gyerekeket, Spiró György költészeti szemináriumát idézték fel, énekmondó versenyt tartottak, még a politikusok is verset mondtak.

– Érdekel valakit manapság az etikai kérdéseket boncolgató tiszta líra? – kérdezte  a megyeszékhelyi Városi Hangverseny- és Kiállítóteremben rendezett irodalmi kávéház diákhallgatósága előtt Madák Zsuzsanna, a Hevesi Sándor Színház dramaturgja, Weöres Sándor Holdbéli csónakos című halhatatlan lírai meséjére utalva. Szerencsére maga a rendezvény adott egyértelműen igenlő választ a kérdésre: a zalaegerszegi középiskolások órákon át mondtak verset a zsinagógában, néhányan a sajátjukat is megosztották a kortárs közönséggel.

Az izgalmas együttlétet Katona Kornél, a színház művésze vezette, aki maga is szerepelt, Petőfi Falu végén kurta kocsma című költeményét kitűnően tolmácsolva. Madák Zsuzsanna pedig egyetemi tanulmányairól szólva megidézte Spiró György író költészeti szemináriumát. A megyeszékhelyi rendezvények közé illeszkedett a városi könyvtárban tartott hagyományos Énekmondó-koncert, Verselő címmel, amit Péntek Imre, a Pannon Tükör főszerkesztője ajánlott a közönség figyelmébe. Az együttes korábban az ő verseire is írt zenét.

Este hétkor kezdődött a Móricz művelődési házban „Zenébe oltott költészet” címmel a Mura Árja poetica muzika és a Harlem együttes műsora, melynek vendége Kardos Endre Bozi volt. (A társaság a Kerkára és a Murára szervezett vízi túrákról ismert.) Zalalövőn a gyermekeknek szóló mondaíró és a rajzpályázat díjait adták át a költészet napján. A Megszólal a föld című mondaíró pályázatra 21-en neveztek, közülük Lugosi Csenge Anna (6. osztály, Sümegcsehi) végzett az élen. A rajzpályázatot Álmaim városa címmel hirdették meg, s tíz tanulót díjaztak. Nagykanizsán helyi versmondók ünnepi műsorára került sor a Honvéd Kaszinóban, „Vidámságra hangoló magyar irodalom” címmel. A műsorban – melyet Schmidt István Radnóti-díjas versmondó és Lengyák István pedagógus, egyébként ugyancsak versmondó rendezett – fellépett Baj Bianka, Kurta Lilla, Rodek Vivien, Lengyák István, valamint Bedő Csaba és Horváth István Radnóti-díjas versmondó.

Az est hangulatát emelte a Honvéd Együttes Táncszínházának Hegedős Együttese. A Suli Harmónia Alapítvány által fenntartott hat vasi és zalai iskolában egy időpontban, ugyanazon forgatókönyv alapján emlékeztek meg a gyerekek és a pedagógusok a költészet napjáról. A sorból természetesen nem hiányozhatott a székhelyintézmény sem: Felsőrajkon még Vigh László polgármester, országgyűlési képviselő is mondott verset. Rédicsen, a Móra Ferenc Általános Iskolában immár harmadik alkalommal rendeztek versünnepet a költészet napja apropóján, melynek keretében a résztvevők Utassy József költeményeit mutatták be a Horváth Erzsébet, Szekeres Frigyesné és Orgona László alkotta zsűri előtt. A mintegy félszáz szavaló a helyi és környékbeli általános iskolák, a lenti középiskolák, illetve muravidéki intézmények tanulóiból került ki. A legjobb teljesítményt a rédicsi Hermán Máté és Halász Klaudia, a lovászi Tótiván Lilla és Bekő Luca, valamint a Gönczi Ferenc Gimnázium és Szakközépiskolába járó Áfra Benjamin nyújtotta.

(forrás: zaol.hu)

 

Exit mobile version