Hírek

Versel a város

Published on

„Versel a város” címmel nagyszabású versmondó napot tartanak 2012. április 11-én (szerdán) a Költészet Napján Tatán. A város különböző pontjain, közterületeken, iskolák és intézmények közelében a nap folyamán összesen 2012 magyar vers hangzik fel. A költeményeket a legkisebbektől kezdve az iskolásokon keresztül a középiskolásokig mindenki kívülről mondja majd.

Nem mindennapi teljesítmény, hogy több mint húsz helyszínen körülbelül kétezer résztvevővel kétezer-tizenkettő magyar verset hallhatnak a járókelők. Az önkormányzat a gyermekbarát város program keretében valósítja meg ezt a különleges akciót, melyben minden tatai iskola, s szinte minden óvoda részt vesz. A magyartanárok is tevékenyen részt vesznek a szervezésben, a versek összehangolásában. A rendezvényre még jelentkezhetnek önkéntes versmondók, felnőttek is, korhatár nélkül. Ők a Tatai Református Gimnáziumban adhatják le adataikat a választott vers címével Geiszelhardt Zsófia igazgató-helyettesnél személyesen vagy az 586-576-os telefonszámon.

Meglehet, hogy ilyen nagyszabású versmarathont még nem rendeztek az országban, ez akár rekord is lehetne. A szervezők bíznak benne, hogy nagy élmény lesz minden résztvevő számára!

A Magyar Versmondók Egyesülete ezúttal nem április 11-én ünnepel, tekintettel arra, hogy a szervezet fennállásának huszadik évéhez érkezett. Fergeteges zenés versszínházi showműsorral és szakmai konferenciával készül a vers megünneplésére a Költészet Napját követő hétvégén. Április 14-én szombaton tudósok, történészek, drámapedagógiai szakemberek és irodalomszervezők részvételével zajlik konferencia a versmondásról, majd egy nappal később, április 15-én, vasárnap pedig Versmondók 20′ címen sztárokkal, népszerű művészekkel, az Első Magyar Versszínházzal és a Versrádióval közösen tartanak zenés versszínházi showt az FMH-ban.

Részletek:
a vers.hu oldalon itt

és a facebook-on,
a 20 éves a Magyar Versmondók Egyesülete oldalon.

 

Exit mobile version