Hírek

Vendéghang megy az FMH-ba

Published on

Tizenegy magyar klasszikus költő válogatott verseiből összeállított műsort láthat a közönség egy, öt alkalommal szervezett zenei verssorozat első állomásán, a TEMI Fővárosi Művelődési Házában. A Vendéghang együttes adja az alaphangot.

Közreműködő vendégek: nemzeti és regionális versmondó versenyek helyezettjei. Kétezer-tizenegy óta színpadra lépő, kísérletező kedvű, szöveg és zene kapcsolatait kutató ének-gitár duó, vendég- zenészekkel kiegészülve.

A zene a szíven, a szöveg az értelmen át jut el a lélekhez. Mégis gyakran beszélünk zenei gondolatról, illetve a szöveg ritmusáról, szavak dallamáról. Pedig a gondolatnak nincs köze a hangokhoz, a halláshoz. A zenének nincs jelentése. A papírra vetett, nyomtatott verseknek sincsen sem ritmusa, sem dallama. Pusztán arról tudósítanak, hogy alkotójuk a lejegyzés pillanatában élt. Minden egyéb a befogadóban születik meg. A vajúdásnál a Vendéghang együttes szeretne úgy bábáskodni, hogy megmutatja, tagjaiban mit érleltek a válogatott szövegek. Céljuk, hogy a versek és a zene találkozásából az előadások alkalmával új minőség szülessen, és remélik, hogy ugyanígy születik új minőség a közönséggel való találkozásból is.

Az én helyzete mindig centrális, függetlenül attól, hogy az adott egyén milyen viszonyítási rendszer melyik pontján található éppen. Két füllel hallunk és két szemmel látunk, térben tájékozódunk, olyan térben, amelyben mindig középen foglalunk helyet. Mindig, mindenki, mindenhol ugyanúgy és egyszerre középen van.

Nem is szükséges más központozás, elég ha a költő, az előadó, a zenész, a befogadó egyszerre megmaradhat a saját természetes helyén: középen. Nincs is más dolgunk, mint olyan lyukas és védtelen világot építeni, amelyen minden szél átfúj. Ahol ép marad minden egyes hallgatónk természettől kapott centrális pozíciója, és a hallgatónak sincs más dolga, mint stabilan megmaradni a világ közepén. Megmaradni az idő közepén, múlt és jelen közt: a pillanatban. Mindegyik pillanatban. Élni. Nehéz feladat, reméljük éppen a nehézsége teszi vonzóvá! – írja a Vendéghang együttes, ajánlójában.

Osváth Georgina és Gábor / VENDÉGHANG
Z E N E   É S   I R O D A L O M

VENDÉGHANG az FMH-ban
kulturálatlan klub –

A kultúra: hagyomány.
Az újítás hagyománya.

Az újítást nem kell komolyan venni, kivéve, ha valaki az ellenkezőjét állítja.
Januártól öt alkalommal tart előadást az FMH-ban. Minden alkalommal közreműködő vendégekkel állítanak össze szerkesztett zenei-irodalmi műsort. Az előadásokat kötetlen beszélgetés követi.

Az előadások péntekenként, 19:00 órakor kezdődnek 2016. január 22-én, február 26-án, március 11-én, április 29-én és május 27-én.

V E N D É G H A N G

● Juhász Gyula nemzeti vers-, énekelt vers- és prózamondó verseny,
Szeged, 2012 – Különdíj (kimagasló művészi teljesítményért)

● VI. InternetVers Fesztivál, Gyomaendrőd, 2013 –
Hangraforgó „Grammy-díj”

● Énekelt Versek XVIII. Zentai Fesztiválja, 2013 –
II. hely és különdíj az „énekelt vers innovatív megszólaltatásáért”

● VII. InternetVers Fesztivál, Győr, 2014 –
Különdíj a „legjobb színpadi produkcióért”

● József Attila XI. nemzeti vers, énekelt vers és prózamondó verseny,
Tatabánya, 2015 – A zenei kategória győztese

● Énekelt Versek XX. Zentai Fesztiválja – I. hely

● Baka István Kárpát-medencei vers-, énekelt vers-, prózamondó verseny és műhely, 2015 – zenei kategeória III. hely

● …duó vagyunk, trió, kvartett, kvintett. Tritonus, bő kvart, szűk kvint.

Rendkívüli az életünk. Reggel szól az óra és máris egy új, izgalmas nap elé nézünk. A gyerek visong, aztán eszik, az áruházban zsemlét és fogkrémet vásárolunk, az ecetfa rügyező ágai közt suttog a szél, a kertben még a tavalyi levelek pilinkélnek. Húsvétkor elsöpörjük a havat, kiolvasztjuk a frissen szedett mentát, fizetésnapon feladjuk a csekkeket.

A fantasztikus és megismételhetetlen perceinket a zenélés koronázza, borzasztóan boldogok vagyunk, ha értő fülekbe önthetjük csodálatos pillanatainkat ananásszal díszített kávés narancsfagylaltként betetőző dallamainkat és harmóniáinkat.

Reméljük tervünk sikerrel jár és minden kedves hallgatónkban sikerül felkelteni az emberi létezés egyedi és megismételhetetlen voltát.

Kétezer-tizenegy óta színpadra lépő, kísérletező kedvű, szöveg és zene kapcsolatait kutató ének-gitár duó, vendégzenészekkel kiegészülve, nézőszám-bővítés okán folyamatosan keresi további értő közönségét. Dalainkban a líraisággal egyenrangú helyet kap az abszurd, a groteszk, a banális, a disszonáns…

Exit mobile version