Hírek

Új elnöke van a Szépíróknak

Published on

Új elnököt választott a Szépírók Társasága. Az elnökválasztásra ketten vállalták a jelölést, és hirdettek programot a Szépírók Társaságában. Gács Anna író-szerkesztő, irodalomkritikus, egyetemi docens és Kelecsényi László író, film- és irodalomtörténész, egyetemi tanár egyaránt vállalta a feladatot.

Mindketten alelnökökre is javaslatot tettek. Gács Anna Mészáros Sándor leköszönő elnökkel és Kéri Piroska alelnökkel vázolta föl a folytatást. Kelecsényi László az adminisztratív munkában szintúgy Kéri Piroska tapasztalatára támaszkodva képzelte el a vezetést, másik alelnöknek Báthori Csabát kérte föl. Az alelnöki posztra érkezett jelölések közül Krasztev Péter vállalta a megméretést. A hat jelölt pályázatot írt, melyet a társaság honlapján közöltek, ugyanitt támogató szavakat, ötleteket írt a tagság.

Gács Anna 1989-ben érettségizett az ELTE Radnóti Miklós Gyakorlóiskolában. 1989-1995 között az ELTE BTK magyar nyelv és irodalom, 1991-1997 között esztétika szakos hallgatója volt. 1994 óta a József Attila Kör tagja, 1997-1999 között a JAK Füzetek szerkesztője volt. 1997 óta a Szépírók Társasága tagja. 1997-2004 között a Magyar Írószövetség tagja volt. 1999-2000 között a Londoni Egyetem lektora volt. 2002-ben PhD fokozatot szerzett. 2000-től tanít az ELTE Művészetelmélet és Médiakutató Intézetében. 2002 és 2011 között a Mindentudás Egyeteme honlap olvasószerkesztője, 2004-2007 között a Beszélő szerkesztője volt. Az Oktatói Hálózat alapító tagja (2012-). Kutatási területe a kortárs irodalom és művészet, irodalomelmélet és médiaelmélet, a kortárs önéletrajz-kultúra.

Irodalomkritikusi érdemei mellett Gács szervezőkészségét és fiatalos agilitását emelték ki támogatói

Kelecsényi László diplomáját 1970-1975 között szerezte az ELTE BTK filozófia-esztétika szakán. 1975-1977 között az ELTE BTK-n tudományos ösztöndíjas volt. 1975-1979 között a Magyar Filmtudományi Intézet tudományos kutatója volt. 1978-ban doktorált az ELTE BTK-n esztétikából. 1979-1990 között a Mafilm Budapest studiójában dolgozott dramaturgként. 1990-1992 között, valamint 1995 óta szabadfoglalkozású író. 1992-től egy éven át aKöztársaság című hetilap újságírója volt. 1993-ban az RTV Újság szerkesztője volt. 1994-1995 között a Respublika néven futó újság rovatvezetője volt. 1995-2006 között a Duna Televízió külsős sajtómunkatársa és a Dunaveritas Akadémia oktatója. 2001-2007 között dolgozott még a Magyar Rádió, Muzsikáló reggel című műsorának műsorvezetőjeként. 2008 óta a Zsigmond Király Főiskola óraadó tanára.

Kelecsényi termékeny írói-filmtörténészi munkája mellett állhatatosságát és kiegyenlítő mentalitását említették a jelölők

Erdős Virág, Parti Nagy Lajos és Garaczi László Gácsot, Horváth Péter, Mohai V. Lajos és Valachi Anna Kelecsényit javasolta a pozícióba, hogy csak néhány nevet emeljünk ki a rokonszenvesen progresszív és nyílt döntési folyamatból. Csaplár Vilmos, a SZT egykori elnöke a Gács-Kéri-Mészáros trióban képzelte el a jövőt. A pályázatok a szakmai munka, a honlap megújítása mellett prózai kérdéseket is felvetettek, így egyebek között a tagdíjfizetés, az elismerések rendje, vagy éppen a politikai távolságtartás fogalmai is megjelentek, a szolidaritás fórumainak és megnyilatkozásainak megtartása mellett.

A közgyűlésen az elnökség beszámolóját tagfelvétel követte, majd munkához látott a tisztújítás levezénylésével megbízott, Csaplár Vilmos, Németh Gábor, Térey János összetételű választási bizottság.

És itt az új elnökség, mikrofonnal Gács Anna elnök a tisztújítás utáni első pillanatokban, talán megbocsáthatóan dokumentarista minőségű felvételen.

(forrás: librarius.hu)

Exit mobile version