Hírek

Sztárok vallanak a versről Lutter Imrének

Published on

Sorok között Lutter Imrével
– sztárok vallanak legmélyebb érzelmeikről Lutter Imre új irodalmi talkshowjában

Stílusában és tartalmában is rendhagyó tévéműsort indít november 30-án Lutter Imre. A Radnóti-díjas előadóművész „Sorok között Lutter Imrével” című műsorában ismert barátaival beszélget arról, hogyan változtatta meg az életüket egy vers, és hogy mit gondolnak a világról.

A szórakoztató irodalmi talkshowban eddig nem ismert titkaikról vallanak sztárvendégei. Szerelmek, barátság, hit, közélet, hétköznapi játszmák, küzdelmek, érzelmek és egyéni tragédiák kerülnek fókuszba, s az adott verseket versfilmként is bemutatja, előadja a versmondó művész, műsorvezető. Az első adás vendége Molnár Ferenc Caramel lesz.

Élet a kulisszák mögött, sorsok és sorok között. Ez a mottója, és nagyából a címe is a műsornak. Molnár Ferenc Caramel énekes, dalszerzőt Kovács András Péter stand-up comedys humorista, majd Al Ghaoui Hesna külpolitikai újságíró és Puskás Peti színész, énekes követi. Az interjúalanyok közt van Várkonyi Attila, vagyis DJ Dominique lemezlovas, Nagy-Kálózy Eszter színművész, Bánki Beni slam poetry előadó, Pindroch Csaba színművész, Jakupcsek Gabriella műsorvezető, Szirmai Gergely YouTuber, filmkritikus, Törőcsik Franciska színművész, valamint Katus Attila és Szentgyörgyi Romeo, a Pécsi Sasok aerobic világbajnokai.

A műsor rávilágít arra, hogy a költészet nem az elit passziója, és nem avítt, poros formátumú, elszállt gondolatok halmaza, hanem izgalmas, emberközeli, mai műnem. A beszélgetések témái és fordulatai rávilágítanak arra, hogy a versek rólunk, a mi életünkről szólnak, és magunkkal szembesülünk, ha verset olvasunk, hallunk, nézünk: szembesít a saját tetteinkkel és életünkkel, vágyainkkal és félelmeinkkel. Az ízléses és dinamikus képi világ mellett sok szempontból exkluzív jellegű beszélgetések zajlanak, amelyekből kiderül, hogy az ismert vendégek életét melyik vers és hogyan változtatta meg, vagy segítette, miközben eddig nem hallott történésekre, különleges pillanatokra és magánéleti sztorikra derül fény.

A vendégek hetente váltják egymást, tehát minden héten új adást látatnak a nézők. Az első adás november 30-án este, 22:50-től látható az ATV-n, ami azért is izgalmas, mert a az előadóművész műsorvezető az ATV és az ATV Spirit csatornahangja. A premiervetítést követően, másnaptól Lutter Imre most debütált YouTube csatornáján (youtube.com/LutterImreDr) nézhető meg a műsor, ahová számos újdonság, kapcsolódó tartalom is felkerül: a műsorból idő hiányában kimaradt jelenetek, interjúrészek, a beszélgetés alapját képező vers filmje, humoros szerepjátékok, valamint a művész és az adott sztárvendég üzenete is látható lesz. A Sorok között Lutter Imrével rádiós változatát a Spirit FM sugározza majd. A műsor saját gyártásban készül, a gyártó a myspace produkció, szakmai partnere a Magyar Versmondók Egyesülete. A műsor előzetese itt nézhető meg:




Lutter Imre, aki 2019-ben a költészet napján felállította az egyéni versmondás rekordját, néhány hónapja indította el Facebookon „Vers – mindegy kinek” elnevezésű sorozatát, amelynek lényege, hogy klasszikus és kortárs költők ismert és kevésbé ismert verseit egyedi hangvételben, filmes eszközökkel fűszerezve adja elő, majd néhány nappal később beszél is a versekről Vlasits Barbara színművésznek, szubjektív, érzelmi kötődéseket keresve a költők, a versek és a nézők között.

A sorozatot „Verspercek Lutter Imrével” néven az M5 csatorna Felsős című műsora is átvette, így a tévéképernyőn kedden délutánonként elsőként láthatják a nézők a hét versét és a versmondó művész gondolatait, míg a közösségi oldalon (facebook.com/lutterimredr) és a YouTube-on a verset önállóan és nem sokkal később a beszélgetéssel együtt is megnézheti a közönség.

Lutter Imre a Magyar Versmondók Egyesületének ügyvezető elnöke, a Nemzeti VERSeny főszervezője, a Bujtor István Filmfesztivál, a Kaleidoszkóp VersFesztivál igazgatója is, aki nap mint nap azon dolgozik, hogy megmutassa az embereknek azt, hogy a vers róluk szól, az életükről. Ebben a szellemben készült el az illusztris névsort felvonultató műsor, a Sorok között Lutter Imrével.

Exit mobile version