Hírek

Szentmártoni az Írószövetség új elnöke

Published on

Szentmártoni János József Attila-díjas költőt választotta három évre a Magyar Írószövetség elnökének a szövetség tisztújító közgyűlése szombaton – közölte Bajnai Zsolt, a közgyűlés sajtófőnöke.

A tisztújító közgyűlés az elnökön kívül megválasztotta az írószövetség elnökségét és választmányát, továbbá felügyelőbizottságát is.

A közlés szerint az elnökség tagjai Ács Margit, Kiss Gy. Csaba, Falusi Márton, Mezey Katalin, Vasy Géza és Iancu Laura lettek. A szövetség felügyelőbizottságát a jövőben Báger Gusztáv, Benke László és Kelemen Erzsébet alkotják, a választmányba ötvenhatan kerültek.

Vasy Géza, a szövetség eddigi elnöke már korábban jelezte, hogy három év után nem vállal újabb ciklust. Szentmártoni János 1975-ben született Budapesten. A fiatal költő alapító tagja volt a Stádium Fiatal Írók Körének, 1997-ben a Jelenlét társszerkesztőjeként dolgozott. A megválasztott elnök József Attila- és Gérecz Attila-díjas, több verseskötete jelent meg, és esszéket, kritikákat publikált.

 

Exit mobile version