Hírek

Pirulák helyett versek

Published on

Megnyílt a világ első olyan gyógyszertára, ahol pirulák helyett verseket írnak fel. Nyugat-angliai Shropshireben nyílt meg a világ első olyan gyógyszertára, ahol pirulák helyett verseket adnak a „pácienseknek”.

A verspatika ötletét Deborah Alma brit költő találta ki, aki maga tevékenykedik „gyógyszerészként” az általa megálmodott létesítményben.
A költő vallja, hogy az általa felírt versek segítenek a pácienseknek a stressz és a fáradtság leküzdésében, de a „megtört szíveket” is „gyógyítják”. Természetesen a verseket nem csak úgy találomra adja, nehogy valami mellékhatás miatt beüssön a gikszer. A „gyógyszerésznek” állt költő egy konzultációra hívja a „pácienseket”, ahol feltesz nekik néhány kérdést, az egész folyamat pedig hasonlít egy valódi kivizsgáláshoz. Miután ez megtörtént, Alma „terápiás” verseket ír fel a „pácienseinek”, majd gyógyulni küldi őket.

A költő éveken keresztül dolgozott olyan betegekkel, akiket elmebajjal diagnosztizáltak. Elmondása szerint ekkor figyelte meg, hogy a versek milyen hatással vannak az emberekre. Hiszi, hogy a költészet képes megváltoztatni az emberek hangulatát és lekötni a figyelmüket.

A verspatikához tartozik egy mentőautó is az Emergency Poet (Vészhelyzet Költő), mert, mint mondta, az az “őrült ötlete” támadt, hogy sürgős esetekben is kiszolgálja a bajba jutottakat. Az Emergency Poet az egész országot szeli át, amelynek sofőrje az ötletgazda, Deborah Alma.

(forrás: contextus.hu)

Exit mobile version