Hírek

Oravecz Imre díja

Published on

Oravecz Imre kapta idén az Aegon Művészeti Díjat és a vele járó nettó hárommillió forintot Távozó fa című verseskötetéért. A már tizenegyedik alkalommal átadott Aegon Művészeti Díj minden évben az előző esztendő kiemelkedő kortárs szépirodalmi alkotását díjazza.

Idén Oravecz Imre Távozó fa című könyve és kiadója számíthat hasonló szakmai és piaci sikerre. A verseskötetet a Magvető Kiadó gondozza. Első kötetét (Héj, 1972) is a Magvető jelentette meg, de Oravecz volt szerzője a Szépirodalmi, a Helikon és a Jelenkor Kiadónak is, míg végül tavaly ismét visszatért első kiadójához: a Távozó fa életműkiadásának első kötete is egyben.

Oravecz Imre életútja Szajláról, egy kis nógrádi faluból indult, több külföldi út és életkísérlet – Kalifornia, Chicago, Berlin – után most is ott él. Angolul Nádasdy Ádámtól tanult, verseiről az első kritikát Weöres Sándor írta. „A költő akkor is költő marad, ha regényt ír” – mondta Oravecz Imre tavaly év végén a Távozó fa könyvbemutatóján. Azt, hogy költő maradt és az Ondrok gödre, majd a Kaliforniai fürj című nagyregényei után sikerrel talált vissza a versíráshoz, a Távozó fa eddigi kritikái is bizonyítják.

„Nyelvművészetileg kiemelkedő, innovatív, a magyar irodalmi hagyományt újraíró” kötetet keresett a hétfős zsűri a tízes lista díjra esélyes művei között. „Arany János Őszikék-ciklusához fogható költészettörténeti jelentőségű kötet a Távozó fa, úgy beszél a mindannyiunk számára ismerős tapasztalatról, az öregedésről, ahogy magyar nyelven előtte kevesen” – mondta Kulcsár Szabó Ernő, a zsűri elnöke. A zsűri többkörös szavazás után hozta meg döntését, az utolsó körben Térey János A legkisebb jégkorszak című könyvével maradt versenyben Oravecz kötete.

A szakmai zsűri minden évben új tagokból áll, idén a zsűrielnök, Kulcsár Szabó Ernő irodalomtörténész, kritikus, egyetemi tanár mellett Bán Magda újságíró, kritikus, Csuhai István kritikus-szerkesztő, Kúnos László műfordító, egyetemi tanár, László Ferenc újságíró, Schiller Mariann középiskolai magyartanár és Rostás Eni kritikus voltak a zsűri tagjai.

Az Aegon Magyarország az ideivel együtt több mint 300 millió forintot költött a kortárs magyar irodalomra. A szerzőknek járó nettó hárommillió forint fölött évente csaknem 40 millió forint értékű média megjelenést generál a díj. A tízes lista kötetei és a nyertes mű népszerűsítése mellett az Aegon középiskolai tanároknak szóló oktatási segédanyagok elkészítését is segíti, valamint fesztiválokat és irodalmi eseményeket is támogat. Az elmúlt tizenegy év tapasztalatai alapján látszik továbbá, hogy a shortlistes és a nyertes mű kiadóinak üzleti eredményeket is hoz a díj: az eredeti kiadás után már a harmadik, negyedik, ötödik újrakiadásnál tartanak a díjazott kötetek, de az elismerés a szerző korábbi műveit is népszerűsíti, és ezeknek is új kiadásokat generál, megduplázza az eladásokat és megsokszorozza az olvasókat.

 

szerző: Takács Erzsébet,
forrás: kultúra.hu)

 

Exit mobile version